Szakadék szélén-2.fejezet

Rob szemszöge:

Kristen felállt mellőlem és nagy nehezen megtett pár lépést.Látszott rajta hogy valami nincsen rendben, imbolygott.
-Igen, én.....én csak....Jobb lesz ha bemegyek.-adott választ imént feltett kérdésemre, de akár csak léptei, hangja is bizonytalan volt, és megcsuklott ahogy a szavakat formázta.
Az aggodalom úrrá lett rajtam és amint megláttam zuhanni, amilyen gyorsan csak tudtam utána kaptam.Szerencsére sikeresen alányúltam, és megtudtam tartani gyönge testét.Azonnal a földre fektettem és megnéztem a pulzusát, teljesen tanácstalan voltam és a kétségbeesés határát súroltam.
Szerencsére hamar kitapintottam az ütőerét, és valamennyire megnyugtatott hogy nem állt meg a szíve.
El sem tudtam képzelni hogy mi történhetett, mi miatt lett rosszul.
Nagyon aggódtam miatta, idegességemben a hajamba túrtam, és mivel nem akartam itt hagyni egyedül, segítségért kiáltottam, és csak remélni tudtam hogy meg is hallja valaki.
Segélykérésem célba ért, ugyan is megpillantottam  Kellant.
Amint meglátott minket odaszaladt hozzánk, látszott rajta, hogy ő  is megijedt.
-Mi történt?-kérdezte, miközben Kristent próbálta vizsgálgatni.
-Én....nem tudom.Be akart menni, és egyszer csak összeesett.-hadartam-Kérlek csinálj valamit, nem eshet baja!-hangom könyörgő volt.
-Hívom a mentőket!-mondta, majd fürgén tárcsázni kezdett.
Nem volt mást tenni csak várni.Várni hogy jöjjön a segítség.
Kristen feje az ölemben pihent, én pedig simogattam arcát.Teljesen kétségbe voltam esve!Mi lesz ha komolyabb baja van?Nem, abba bele sem merek gondolni, nem veszíthetem el.
Akármit is tett szeretem, efelől nincsen kétség, mindennél fontosabb a számomra!
Mivel már ősz volt, és a beton meglehetősen hideg, nem akartam hogy megfázzon, így ölembe kaptam és besiettem vele az épületbe.
Amikor meglátták Krist a karjaimban mindenki odarohant hozzánk és kérdezősködni kezdett, néha már az idegeimre mentek.Nem tudnak segíteni menjenek innen!Talán lehet hogy túlságosan is ingerült voltam, de nem tehetek róla, minden gondolatom csak körülötte forgott.
-Hozzon már valaki egy rohadt vizet!-mondtam indulatosan, mivel már vagy harmadjára szóltam-Mindent nekem kell csinálni?-förmedtem rá Kellanra.
-Hé, nyugi haver!Tudom hogy nagyon aggódsz érte, de attól nem lesz jobb, hogy mindenki fejét leordítod.Rendbe jön hidd el, a mentősök már úton vannak, bármikor megérkezhetnek!-mondta barátom, majd elment vízért.
Tudom hogy ettől nem jobb, de egyszerűen kikészít hogy ennyire tehetetlen vagyok, még mindig nem tért magához, szinte remegtem az idegtől.
Ha belegondolok hogy elveszíthetem....Nem, az nem lehet, nem lesz semmi baj!Ki kell törölnöm a sötét gondolataimat!
Egyszer csak meghallottam a sziréna hangját.Végre!A mentősök villámgyorsan rohantak hozzánk, és vizsgálgatni kezdték szerelmemet.
Nem tehettem mást csak vártam, vártam hogy végre magához térjen...

 Kristen szemszöge:

Minden olyan zavaros volt, semmire sem emlékeztem.A szemhéjamat mintha összeragasztották volna, ahhoz sem volt erőm hogy kinyissam ,de végül még is csak sikerült.
Mindenütt aggódó arcokat láttam.Elsőként Ashley-t pillantottam meg.Amikor észrevette  hogy felébredtem, felpattant a székéről és hozzám sietett.
-Kris, Istenem a szívbajt hoztad ránk!Soha többet ne csinálj ilyet, megértetted?-förmedt rám haragosan, de szemeiben könnyek csillogtak.
-Mit történt?-kérdeztem.
-Elájult kisasszony.-válaszolt valaki.Nem ismertem fel, nyilván egy orvos lehetett.
-Az immunrendszere teljesen legyengült, nem kapott elegendő energiát, így a szervezete feladta a harcot, és eszméletét vesztette.-magyarázta.
-Mi...miért?-értetlenkedem.Nem tudtam hova tenni.Teljesen jól voltam egész nap...
 -Kisasszony, mit evett mostanában?Étkezett rendesen?-tette fel a kérdést az orvos.
Hát, ha jobban belegondolok, nem igazán.
-Mit ért a rendesen alatt?-tudakoltam.
-Napi legalább ötször.-világosított fel.
-Én....Őszintén, nem!-hajtottam le a fejemet, szégyelltem hogy az én hülyeségem miatt kerültem ilyen helyzetbe-Nem igazán van étvágyam.-folytattam.
- Ez nem ilyen egyszerű, értse meg!Komolyabb  baja is lehetett volna, ez nem játék!-mondta komolyan.
-Értem.- a hangom alig hallatszott.
-Máskor figyeljen oda magára,  ez nem csak egy kis semmiség volt!Vegye komolyan!
Lesütöttem a szememet, nagyon kellemetlen volt a helyzet, főleg hogy Rob is a teremben tartózkodott.
A sarokban áll,falnak támaszkodva.Mint ha ideges lett volna, ujjait tördelte.
Szemeiben fájdalmat láttam, megviselt volt.Szörnyű volt Őt így látni.
-Már jobban vagyok, köszönöm.Nagyon hálás vagyok amiért megvizsgált!-köszöntem meg az orvosnak, és éppen készültem felülni az ágyon amikor rám szólt.
-Egész nap ágyban kell maradnia!Ezt feltétlen tartsa be!Bár már jobban van, de még mindig nem elég erős.-mondta.
Nem, nem lehetek ágyhoz kötve.Ma lesz  a premier, meg kell jelennem!
-Jól vagyok doktor úr, tényleg!Nem feküdhetek egész nap, muszáj felkelnem!-mondtam teljesen komolyan, de az orvos nagyon nem így gondolta.
-Nézze, tudom hogy maguk fontos emberek, de akkor is csak emberek!Nem kelhet ki ma az ágyból, és kész!Ha megteszi az életével játszik, fogja fel kérem!-mondta nyomatékosan.
-De...-kezdetem volna bele amikor Rob közbeszólt.Nagyon meglepett reakciója.
-Ne aggódjon doktor úr, nem fogjuk hagyni hogy felkeljen!-mondta.A mondat végén a szemembe nézett.
Elkaptam tekintetemet, nekem ez nem megy!Nem tudok a közelében megmaradni...
Az orvos miután mindenkitől elköszönt, és még egyszer a lelkemre kötötte hogy meg se moccanjak, amire én  csak lelkesen bólogattam, távozott a szobából.
Amint kilépett az ajtón, kitakaróztam és már éppen lelépni készültem az ágyról amikor Ashley rám kiabált.
-Te mi a fenét csinálsz?A francba Stew nem hallottad mit mondott?-kérdezte kicsit sem kedvesen.
-De minden szavát pontosan jól hallottam, de teljesen jól vagyok, és ma lesz a premier, ott kell lennem!-nem tágítottam.
-Fel ne merészelj állni!Teljesen hülye vagy, még is mit képzelsz?-szólalt meg Rob.Hangjából csak úgy sugárzott a düh.Ugyanakkor amikor találkozott pillantásunk szemeiben mérhetetlen aggodalmat és fájdalmat láttam.Meg sem tudtam szólalni, szégyelltem magamat.Úgy viselkednek velem mint egy taknyos gyerekkel aki nem tudja mit szabad és mit nem.Nem tudtam hova tenni Rob reakcióját...Miért csinálja ezt?Nem mindegy neki hogy mi van velem?
Nem akartam vitatkozni se Vele, se senkivel.Lábaimat visszacsúsztattam a takaró alá és lefeküdtem.
Úgy láttam kissé lankadt a haragja, de még mindig engem nézett.
-Mi lesz a filmmel?-nagy nehezen megtaláltam a szavakat.
-Ki nem szarja le a rohadt premiert?Az a legfontosabb hogy te helyre gyere!-mondta Kellan, és odasétált hozzám majd megölelt.Ismét csak meghatódtam.Jajj, úgy szeretem ezt a macit!
-Köszönöm!És a show?-tértem rá arra ami nagyon érdekelt.
-Elmaradt.A házigazda nagyon megértő volt, azt mondta hogy semmi baj, majd bepótoljuk.Mondtuk neki hogy semmit ne mondjon a műsorban a történtekről.-adott választ.
-Ezt még meg kell köszönnöm neki.-mosolyodtam el, ahogy mindenki más is.
Csak most néztem igazán meg hol is vagyok.Egy bőr kanapén feküdtem, valószínűleg még mindig a backstage-ben lehettem.Egyetlen egy valami izgatott nagyon, hogy hogy is fogok haza jutni.
-Amíg hazamegyek, ugye azét felállhatok?-tudakoltam.
-Szó sem lehet róla!-vágott közbe Ash.
-De hát...
-Majd valamelyikünk hazavisz!Egyébként sem vezethetsz ilyen állapotban!-folytatta.
-Van valaki otthon?Aki vigyázzon rád?-kérdezte Kellan.
Válaszként csak megráztam a fejemet.
-Nem.Anya ötig dolgozik, de nem lesz semmi bajom.Megköszönném ha valaki hazavinne, de onnantól már egyedül is boldogulok.-mondtam mosollyal az arcomon.
-Kit akarsz átverni Kristen Stewart?Ismerlek már mint a tenyeremet!Amint egyedül hagynánk egyszer csak gondolsz valamit és  felkelsz!-okoskodott ismét barátném.
-Ash, nem vagyok már kisbaba.És biztosan jobb dolgotok is van mint sem engem őrizni!Megígérem hogy nem fogok rosszalkodni!-esküdtem meg, de úgy látszott ez sem elég neki, csak erősködött!
-Szó sem lehet róla!Fogd már fel hogy életeddel játszol!-hangja most már eléggé hangos volt.
Csend telepedett a szobára.Én idegességemben ujjaimmal játszottam.Fogalmam sincs ki vállalja magára  a bébicsősz szerepét...
Egyszer csak Rob hangja törte meg a hallgatást.
-Majd én hazaviszem.Vigyázok rá!-mondta, majd rám emelte szürke szempárját.
A mai napon már sokadjára, meglepődtem.Miért csinálja ezt?Tényleg kínozni akar?Az kizárt hogy kibírom vele kettesben míg anya haza nem ér!Egyáltalán miért kedves hozzám, vagy ez is csak a mocskos játéka része?
Ugyanakkor egy részem nagyon is örült a kedves gesztusnak.Reggel még azt sem tudtam volna elképzelni hogy egyáltalán szóba álljon velem, most pedig felajánlja hogy velem tölti az egész délutánt...
Nem értek én már semmit, még hogy a nők a bonyolultak...
Nem szóltam semmit, beletörődtem a helyzetembe.
-Rendben, de nagyon vigyázz rá!Megbízom benned!-fecsegte Ashley.
Rob arcán mint ha apró mosoly villant volna meg, de lehet hogy csak bebeszélem.
-Na mennem kell, a vörös szőnyeges dolgot pedig elintézem, amiatt ne aggódj!Te csak gyógyulj meg, de gyorsan!És szót fogadni!-mondta, a végén felnevettem.Nem tudtam visszatartani kacajomat.
Miután mindenkitől elbúcsúzott el is ment.
Ashley után nem sokkal mindenki távozott, végül csak ketten maradtunk a szobában: Rob és én!
Úgy éreztem mint ha valami átveréses műsorba csöppentem volna...

Szakadék szélén-1.fejezet

Kristen szemszöge:

Lassan 3 hónap telt azóta a bizonyos nap óta....Az a nap, ami kettétörte az életemet, amit még a mai napig is átkozok, ami miatt könnyek gyűlnek a szemembe...Pedig csak magamat okolhatom, senki mást.Amikor belenézek a tükörbe, legszívesebben leköpném magamat, és kicsit sem túlzok!
Undorodom magamtól, gyűlölöm amit tettem,  hogy mennyire arra nincsenek is szavak!
Azt az embert bántottam meg, akit  a világon legjobban szeretek, aki miatt még az életemet is odaadnám bármikor!
Becsaptam, és megaláztam azzal amit tettem, és most látni sem akar, hozzáteszem teljesen jogosan....én sem akarnám látni magam!
Ha visszamehetnék az időben, mindent teljesen máshogy csinálnék, nem esnék bűnbe még egyszer!De sajnos ez lehetetlen, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, se nekem, se senkinek.Egy életre tanultam ebből, talán ez az egyetlen pozitívum...
Egyetlen pillanatért, egy csókért, sutba dobtam mindent ami valaha is fontos volt az életemben!Egy átkozott csókért ami megpecsételte a sorsomat, mind szakmailag, mind érzelmileg...
Igen, megcsaltam Robert Pattinsont, kár is lenne tagadni.Sokan utálnak most, mondhatni az egész világ, de ez  a legkevesebb amit megérdemlek!
Leszarom hogy mások mit gondolnak rólam, engem csak egyetlen egy ember véleménye érdekel, aki viszont szóba se áll velem.
Három hónap telt el, és még mindig fáj, iszonyatosan fáj!Egyetlen egy szót sem váltottam vele, pedig sms-ek tömkelegét küldtem el neki, de egyikre sem érkezett válsz...Még egy 5 oldalas levelet is írtam, amiben mindent elmondtam.De semmi...
Lassan foszlott szerte a remény, napról-napra és mára már feladtam.Nem kerestem Őt hetek óta, de részéről sem érkezett életjel.
Ő promózza a Cosmopolist, én pedig itthon sínylődöm a szobámban és semmi kedvem kimozdulni.
Láttam képeket Róla, és nagyszerűen nézett ki, semmi nyoma nem volt annak rajta ami történt...Már továbblépett, és semmit sem érez irántam, bele kell törődnöm, akkor is ha a szívem szakad bele.Ezt te basztad el Kristen Stewart, de még mennyire...
Azonban egyre csak közeledik az a nap amitől a legjobban félek, a Breaking Dawn befejező részének a premiere, olyannyira hogy mindössze 5 nap választ el tőle!
A gyomrom görcsbe rándul ha rágondolok hogy újra láthatom, és a közelemben lesz, nagyon közel...
Egyszerre örülök és átkozom ezt a napot... Nem tudom hogyan fogom kibírni, a közelében sírás nélkül.
Pedig muszáj lesz, mosolyognunk kell a tömeg előtt, és úgy tenni mint ha mi sem történt volna.El sem tudom mondani hogy mennyire nehéz lesz, de színész vagyok és sikerülnie kell!
Átkarolni Őt úgy, hogy tudom már soha sem lesz az enyém, soha sem lophatok csókot tőle...

5 nappal később...

A tenyerem izzad, a fejem zsong, és a szívem ki akar ugrani a helyéről, soha életemben nem féltem még ennyire semmitől, mint most a  viszontlátástól!Este lesz a vörös szőnyeges premier, azelőtt viszont még meg kell jelennie az egész csapatnak egy show műsorban.Mindenki ott lesz, köztük Rob is, ami csöppet sem meglepő hiszen Ő a másik főszereplő....
 2 órával hamarabb érkeztem a helyszínre, mivel még el kell készíteni  a sminkemet.A sminkes meg is jegyezte hogy rengeteg korrektor kellett a szemem alatti karikák eltüntetéséhez...Hát igen az utóbbi hetekben nem nagyon aludtam, vagy inkább az utóbbi hónapokban...igen, így helyesebb!De végül kész lett a remek mű, és amikor belenéztem a tükörbe szinte rá sem ismertem magamra, a bőröm makulátlan volt, és a fáradtság apró jelét sem lehetett felfedezni rajtam.Talán még sosem néztem ki ilyen jól, pedig a hátrahagyott hónapok nyomot hagytak rajtam, de most semmi sem látszott.Meg is dicsértem a sminkest, kész varázsló!
Miután a sminkkel készen is lettem elmentem egy automatához hogy, ma már sokadjára koffeint gördítsek le a torkomon.Már zsinorban vagy az ötödik kávémat fogyasztottam, de most még ez sem tudott lenyugtatni.
Bedobtam az aprópénzt és vártam hogy a gépből a pohárba folyjon a nedű.Idegességemben doboltam a lábammal a parkettán.
Már majdnem az utolsó csepp is a műanyagban landolt amikor az ajtó nyílni kezdett.
Automatikusan is odakaptam a fejemet.Bár ne tettem volna, ugyan is nem más lépett be rajta mint Rob.
Azt hittem ennél hevesebben már nem verhet a szívem, de úgy látszik tévedtem, torkomban éreztem a gyors ritmust.
Annyira szexy volt...Egy egyszerű fehér inget viselt, farmerrel, és a szemét napszemüveg fedte, amit hamar le is vett és az inge nyakába akasztott.Szó szerint elállt a lélegzetem a látványtól.Belegondolni is rossz volt hogy néhány hónappal ezelőtt még hozzám jött volna elsőként, és heves csókban forrtunk volna össze, ma pedig még a szemébe sem merek nézni.
Ujjaim remegni kezdtem, hogy ne vegye észre, gyorsan hajamba túrtam másik kezemet pedig zsebre dugtam.
Végignézett a termen, és tekintete eljutott hozzám is.Amikor találkozott pillantásunk gyorsan lesütöttem a szememet, de még pár pillanatig magamon éreztem szürke szempárját.
Egy gyors "sziasztok-ot" mondott, majd eltűnt a falak mögött.Nyilván Őt is várja a sminkes.
Még mindig remegett mindenem, levegőre volt szükségem.Villám gyorsasággal vettem ki a gépből a már régen lecsöpögött kávémat, majd kimentem a hátsó kijárathoz cigizni.
Igaz hogy már egyszer leszoktam róla, de azóta történtek "dolgok", és az amúgy sem egyszerű időszakot nikotin nélkül lehetetlen lett volna átvészelni!
Pár méterre tőlem volt egy pad, odagyalogoltam és rágyújtottam egy szálra.
Közben rápillantottam órámra, és konstatáltam hogy még egy teljes óra van kezdésig, plusz még  a pár perc késés, mer soha sem kezdünk pontosan!
Már régen elszívtam az eső szálat, de nem volt erőm feltápászkodni, de főleg bemenni, ha belegondolok hogy ott van Ő is...Nem, nagyon jó lesz nekem itt kint is, csak akkor merészkedek be ha már nagyon muszáj!
A fejemben újra meg újra lejátszódott amint belépett a terembe és találkozott tekintetünk.Sorra szívtam a cigiket, úgy éreztem ha nem gyújthatok rá újból és újból belehalok.
Vagy jó 10 perce ülhettem kint, amikor a hátsóajtó nyílni kezdett és kilépett rajta Kellan.
Rögtön észrevett és széles mosollyal  az arcán elindult felém, majd leült mellém.
-Jó téged újra látni csajszi!-mondta a tőle megszokott kedvességgel.
-Téged is Kell.-viszonoztam az üdvözlést.
-Miért magányoskodsz itt kint?Gyere be hozzánk!-mondta.
-Nem magányoskodom, csak cigizek.-helyesbítettem.
Kellan felnevetett.
-Hát, nevezd ahogy akarod...-inkább nem mondtam erre semmit.
-Amúgy minden rendben?Úgy értem jól vagy?-tudakolta egy kis idő elteltével.
-Jól vagyok, de köszi hogy kérdezed, jólesik!-jó tudni hogy még valakinek fontos vagyok....
-Ez csak természetes Stew, szeretünk ezt soha se feledd el!-mondta majd, bátorításképp megszorította kezemet, elmosolyodtam a gesztustól.Talán hosszú idő óta most mosolyogtam elsőnek.
-Én is szeretlek titeket!-mondtam tiszta szívből.
-Beszéltetek azóta?-terelte kényesebb mederbe a beszélgetést.
-Nem.-válaszoltam röviden.Név nélkül is jól tudtam kire értette.
Felsóhajtott mellettem.
-Jobb lenne ha leülnétek megbeszélni, hidd el!
-Nem kíváncsi rám, egyáltalán!-a hangomból kihallatszott a fájdalom.
-És te feladod?-kérdezte-Nem ez az a Kristen akit én ismerek!
-Ez nem arról szól hogy feladtam!Az ember egy idő után beletörődik, hogy nem kíváncsiak rá...-lehajtottam a fejem az utolsó mondatnál-Nézd, kismillió üzenetet küldtem neki, de egyikre sem válaszolt.Írtam egy levelet is, mindent leírtam benne, hogy mennyire szeretem és hogy mindennél fontos nekem!Minden nap reménnyel keltem fel, hogy talán majd ma, talán ma megtörik  a jég, hogy ír valamit.Annak is örültem volna hogy szia!De semmit sem reagált.Nem adtam fel, egyszerűen beletörődtem, ha lehoznám az égről a csillagokat, akkor sem változna semmi, ezt el kell fogadnom!Utál, és látni sem akar.-zártam le végül a témát, vagy is csak akartam de Kellan csak nem tágított.
-Egy valamit higgy el nekem :Nem utál!Nem is tudna utálni!-mondta komolyan.
-Hagyjuk ezt, nem kíváncsi rám és kész már elfogadtam.
-Nézd, lehet hogy veled nem beszél, de velem igen!Akkor is beszéltünk amikor kiborult a bili és most is bent.Nem mondhatom el mit mondott, mert akkor milyen barát lennék, de annyit mondhatok hogy ne add fel Kris, még semmi sincs veszve!
-Köszönöm hogy próbálsz lelket önteni belém, tényleg nagyon aranyos vagy!De én már nagy nehezen elfogadtam ezt, és nem akarok többet reménykedni, mikor tudom hogy soha sem kaphatom vissza....Olyan vagyok mit egy kisgyerek, aki elvesztette a legkedvesebb maciját, amelyiket mindennél jobban szeretett, és nagyon fáj, de egy idő után már feladja a reményt hogy megtalálhatja.Mindig emlékezni fog rá, de beletörődik!
-Nem kellene beletörődnie!Figyelj, ez csak is a ti dolgotok, de rossz látni ahogy szenvedtek.Úgy döntesz ahogy akarsz, de én azt mondom ne engedd el, hisz ha valaki akkor te ismered a legjobban Robot!-neve hallatán megremegtem.Nem akarok erről beszélni, túlságosan fáj!
-Ismerem Robot, ez igaz!És láttam róla képeket, talán még soha sem nézett ki ilyen jól, mint most.
-És te ezt be is veszed?Ugyan már Kristen, színész, átláthatnál az álarcán!-mondta valamivel hangosabban.
-Én csak azt akarom hogy boldog legyen.... -mondtam alig halhatóan.
-Én is azt akarom hogy boldogok legyetek, ezért mondom azt amit mondok.Mennem kell, mert igazából csak Ash-nek indultam egy kávéért, meg fog ölni hogy eddig elmaradtam.-mondta.Elmosolyodtam, tényleg ilyen Ashley.
-Ha van kedved gyere oda hozzánk, nagyon várunk!-felállt és széttárta karjait.Készséggel tápászkodtam én is fel és átöleltem, nagyon hálás voltam neki hogy időt szánt rám, a meghívásra pedig csak bólintottam, bár az őszintét megvallva, nem igazán hiszem hogy képes vagyok szembe nézni Vele.
Miután érzelmes búcsút váltottunk eltűnt az ajtó mögött.
Én pedig szokásomhoz híven rágyújtottam egy újabb szálra és kiittam az utolsó kortyot is a műnyag pohárból.
Újabb percek telhetek és mialatt kint ültem, de nagyon jól esett a friss szellő, eszem ágban sem volt bemenni, azonban pillanatokon belül megváltozott az álláspontom...
Ugyan is az ajtó ismét résnyire nyílt, majd kilépett rajta Rob.Gyorsan elkaptam róla pillantásomat, és nagyon reméltem hogy mihamarabb bemegy, vagy még jobb észre sem vesz.Ez viszont egyenlő a lehetetlennel mivel kb. 10 méterre volt tőlem.
Az ember megérzi ha nézik, most is ez történt.Éreztem arcomon perszelő tekintetét, egyre kellemetlenebbül éreztem magamat, és semmi sem menthet ki ebből ugyan is kezdésig még háromnegyed óra van.
Nem úgy látszott mint aki be akarna menni, éppen ellenkezőleg, egyre közelebbről hallottam lépteit, teljesen biztos voltam benne hogy felém tart.
Szememet még mindig a betonra szegeztem, és nem állt szándékomban elemelni onnan.
A szívem kihagyott egy ütemet, a tenyerem pedig ismét izzadni kezdett.Próbáltam valahogy levezetni zavaromat, így lábamat ráztam, de semmit sem használt, Ő pedig egyre közelebb volt hozzám.
Mit akar?Veszekedni?Szapulni?Kétségtelen mind a kettőt megérdemelném, de azért reménykedtem benne hogy kedvesebb szándékkal közeledik felém.
Úgy 3 méterre állhatott meg tőlem, tudtam a szemébe kell néznem.Így hát vettem egy nagy levegőt, és megtettem.
Amint szürkéskék szempárjába meredtem , minden emlék, minden érintés, együtt töltött pillanat eszembe jutott.Olyan volt mint ha egy kést szúrtak volna  a szívembe, de megérdemlem.
Nem tudom mennyi idő telt és mire megtörte a csendet.
-Ö...Szia!Én csak, azt szerettem volna megkérdezni hogy .....hogy tudnál adni egy gyújtót?-hangja néhol akadozott, amit nem igazán tudtam mire vélni.Talán ideges?Nem, miért is lenne az,az én vagyok, Ő már semmit sem érez irántam az undoron kívül.
A gondolatba belefájult a szívem!Megráztam a fejemet, és végre szólásra nyitottam számat.
-Persze.Tessék!-mondtam majd felé nyújtottam az öngyújtót, de mindeközben gondosan kerültem a szemkontaktust.
Érte nyúlt, azonban amikor bőrünk összeért, átjárt a jól ismert bizsergés, nem akartam elárulni magamat így gyorsan elkaptam a kezemet.Talán túl gyorsan is, mivel úgy láttam észlelte reakciómat.
Megköszörülte torkát, majd miután rágyújtott visszanyújtotta az eszközt.Másodjára már ügyletem hogy ne érjek hozzá, csak a műanyag végét fogtam meg.
Hallottam ahogy felsóhajt, de semmit sem mondott.
Megállt előttem, és nem mozdult, csak szívta a cigijét.
Ekkor esett le hogy dohányzik.Együtt szoktunk le annak idején, de úgy látom nála sem volt tartós a dolog...
Egy ideig még állt ott, majd legnagyobb meglepetésemre helyet foglalt mellettem.Nem volt nagy hely így testünk összeért, talán csak kínozni akar.Ebből is látszik hogy én már semmilyen reakciót nem váltok ki belőle az undoron kívül...
Nem szóltam semmit.Kedvem lett volna felpattanni, és olyan gyorsan ahogy csak tudok elfutni, és kisírni magamat, de ezt még sem tehettem, túl feltűnő lenne.

Annyira fájt, mint ha a szívemet tépték volna ki a helyéről.Tudni hogy annak az embernek akit mindennél jobban szeretek, már nem jelentek semmit....ezt a fajta fájdalmat nem lehet szavakkal leírni.Belülről mardos, szinte széttép!Minden egyes levegővétel sebet hagy a testen, mázsás kövek nyomják a mellkasomat, és nem tudom legördíteni onnan őket.
És a legrosszabb hogy erről csak is én tehetek, senki más!Megfőztem, hát meg is ehetem...
Iszonyatosan rosszul éreztem magamat, fizikailag is.Levegő után kapkodtam, pánikba estem, a szó szoros értelmében.A lábaim mint a kocsonya, szervezetem egyre jobban kezdte feladni a szolgálatot.
Úgy látszik Rob is észrevette hogy nincs minden rendben.
-Kris, jól vagy?Teljesen elsápadtál!-szólalt meg mellőlem , hangjából hallatszott az aggodalom, amit nem tudtam mire vélni.
Forgott velem a világ.Próbáltam kinyögni valamit, megnyugtatni.
-Igen, én.....én csak....Jobb lesz ha bemegyek.-mondtam nagy nehezen.Hangom megcsuklott a szavaknál.Szemembe könnyek kezdtek gyűlni, minden erőmmel küzdöttem ellenük, de nem sok sikerrel.
Felálltam , és pár lépést sikeresen meg is tettem azonban egyszer csak mintha lábaim összeakadtak volna és felmondták a szolgálatot...
Minden egy pillanat alatt történt, éreztem ahogy zuhanok,és hallottam Rob messzi hangját fülemben, de már nem tudtam reagálni rá...
Elmerültem a sötétség tengerében....

Az írásról...

Tudom, tudom haragszotok rám.Ami mellesleg nagyon is érthető!Azt mondtam hogy lassacskán készen leszek a fejezettel, és hogy napokon belül felteszem, de mint látjátok, nem így alakult.Nagyon sajnálom hogy nem tudtam tartani az ígéretemet, és avval is tisztában vagyok hogy már sokadjára alakult így...Teljesen megértem hogy nehezteltek rám, vagy hogy esetleg ezentúl nem nagyon fogtok hinni nekem, az időpontokkal kapcsolatban, elhiszem hogy nem lettem ezáltal túl szavahihető...
Amit nagyon röstellek, mert iszonyatosan hálás vagyok nektek, a kommentekért, a chatben való írásért, és a növekvő rendszeres olvasókért!
Akár hiszitek, akár nem nagyon szeretlek titeket, és tényleg hálás vagyok mindenért!!
Azonban van olyan hogy az ember egyszerűen nem tud írni, és ennek mostmár nem a Robstenes botrány az oka, mert azon már régen túl léptem, az csak kettejük dolga, és akár együtt vagy külön csak azt kívánom mind Robnak, és Kristennek hogy  találják meg a boldogságot!Ha közöttük vége, akkor nincs mit tenni, majd az idő eldönti hogy hogyan alakulnak a dolgok.
Visszatérve az íráshoz, szóval nem ez az oka a nagy kimaradásnak.
Nem hazudtam, a következő fejezet nagy része már készen van, és megírtam, de hiába ülök le a gép elé hogy befejezzem, és felrakjam nem tudok mit írni...Tudom elcsépelt szöveg hogy nincsen ihletem, de ez van!
Az elmúlt hetekben már számtalanszor ültem le a gép elé, azzal hogy na most összehozom, és gyorsan fel is rakom nektek, de valami miatt nem megy!Nagyon sajnálom és lehet hogy most úgy érzitek hogy cserben hagytalak titeket...Nem szándékozom ezt tenni!
Azt is észre vehettétek hogy a blog az elmúlt hétben eltűnt, és csak a napokban lehetett felnézni.E azért van mert ideiglenesen törültem.Úgy gondoltam hogy semmi értelem tovább folytatni, hiszen nem megy a folytatás.
De minden egyes nappal jobban meggondoltam magamat, és így visszaállítottam.Többé nem szándékozom törölni a blogot, ugyan akkor azt sem ígérem hogy lesz mostanság friss..
Időpontot hiába kérdeztek, nem tudom.Rengeteget gondolkozom a történet folytatásával kapcsolatban de csak nem jutok előbbre..
Szóval röviden: nem törlöm  a blogot, de a friss nem tudom mikor fog felkerülni.
Még egyszer nagyon sajnálom, és megértem ha haragszotok rám, teljesen érthető!

Hogy ne maradjatok olvasás nélkül szeretnék nektek ajánlani egy hihetetlenül jó Robten történetet.Már régebbi a blog de én iszonyatosan szeretem, már vagy negyedjére olvasom elölről., és minden alkalommal jobban és jobban tetszik! :)
Lehet hoyg már van köztetek aki olvasta, az úgy gondolom hogy már többször is megtette, egyszerűen nem lehet megunni, az eddigi legjobb Robsten sztori amit olvastam, és higgyétek el sokat olvastam már.. :D
Aki pedig még nem akadt rá erre az írásra az feltétlenül pótolja , mert nem tudja mit veszít! )
Szóval jó olvasást, és amint tudok jelentkezem! :)

blog:  http://robstenfanfiction.blogspot.hu/2009/11/1-fejezet.html

Közvéleménykutatás :)

Aki támogatja, szereti: komit! :)

A megcsalásról...

Mint szerintem már mindenki tudja, hatalmas hírt és botrányt kavart ez az egész US magazinos dolog!Előre is szeretném leszegezni, hogy mindenki hisz amit akar.Én hiszek abban hogy ennek az ügynek még koránt sincsen vége, sok dolog fog még kiderülni, akár pozitív, akár nem...
A másik dolog hogy ha igaz, amit nagyon remélek hogy nem, akkor sem kellene mindenféle ribancnak elhordani Kristent.Az én szememben attól még ő ugyan az marad, aki!!
Egy dolgot ne felejtsen el senki: Emberek vagyunk, vétkezünk!És a megbocsátás a legnagyobb ajándék amit valaha adhatunk valakinek, valakinek akit igazán szeretünk!
Nem látunk bele az életükbe, kapcsolatukba, mi csak feltételezésekbe bocsátkozunk, próbáljuk megfejteni a dolgokat, konspirálni....De azt soha se felejtsük el hogy amit látunk az csak a jéghegy csúcsa, valójában semmit sem tudunk róluk, csak amit a sajtó látni engedtet!
Akármi is történt, az én szememben Krsiten, Kristen marad, és soha nem dogom le hülye libázni, vagy hasonlók!
Ha valósak a vádak, igen persze csalódtam benne, mert közel sem ilyen embernek ismertem meg a 4 év alatt, de mint már mondtam esendőek vagyunk, hibázunk!Követünk el olyan dolgokat amikre nem vagyunk büszkék!Személy szerint ilyesmi már velem is fordult elő, ahogy szerintem már mindenkivel az élete során!
Az Ő baklövésük csupán azért ennyire nagy dolog mert sztárok...
Nap mint nap lépnek félre az emberek, csalják meg azokat az embereket akiket egyébként szeretnek.Hatalmas fájdalmat okozva ezzel nekik....
De meg kell tanulni továbblépni, túljutni a dolgokon, még ha néha azt is érezzük hogy ez nem megy nekünk!
Emberből vagyunk könyörgöm, hibát-hibára halmozunk, de még sem vágják ezt minden nap a képünkbe.Viszont szegény Krissel valószínűleg ezt megfogják tenni....
Ha igaz is minden, szóról szóra, vagy csak egy töredéke is próbáljunk meg reálisan gondolkodni!
Nézzünk magunkba!
Azok az emberek akik most nagyban szapulják az érintetteket( főleg Kristent, amit nem nagyon értek, ehhez két ember kellett, ismétlem kettő!!!!), azok az emberek sem tökéletesek!
Aki pedig emiatt megutálja az érintettet az szerintem soha sem szerette igazán!
Tény, nem néztem volna ezt ki Krisből, de ki nézi ki bárkiből is ilyesmit?
+ most mindenki szegény Robot sajnálja, de arra senki sem gondol hogy ő is hibás lehet, mert mindenhez két ember kell....
Nem azt mondom hogy megcsalta, csak azt hogy nem figyelt oda eléggé rá, azt sem tudjuk milyenek igazából, Robról sem tudjuk milyen ember...
Én ennek ellenére nem azt mondom hogy amit a külvilágnak mutatnak az mind egy nagy képmutatás, vagy hogy teljesen más emberek a való életben, csak azt hogy mi tényleg nem látunk bele a dolgaikba!
Nem azért védem őt mert a szememben elfogadható lenne a megcsalás, hanem mert bármi is történt tudni kell megbocsátani!
Ha pedig nem sikerül, ugyan úgy tudni kell szépen, a másikat nem megszégyenítve félreállni!
Bármi is lesz velük, én mindenképpen drukkolok nekik, és ugyan úgy szeretem Kristent, semmi sem változott ez irányba! Csalódott vagyok, és telis tele kérdésekkel, de meg kell ezt emészteni!
Valószínűleg sok sok rajongót veszített ezzel, de tudjátok mi?Azt mondom az olyanokért nem is kár!!!!

Én most köztes állásponton vagyok.Nem tudom még most sem hogy mi a teljes igazság, de ezt senki sem tudhatja....
A képekkel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy többségük nagyon is ügyes ps...Lehet hogy akad köztük valódi, hiteles darab is, de nem tudom.Az biztos hogy szép számban kamuk a fotók!

A nyilatkozatokkal kapcsolatban pedig, érthetetlen vagyok!Lehet hogy tényleg nyilatkoztak, és ezeket mondták, de nem nagyon tudom elképzelni....
A fejemben az az opció él, hogy ha nyilatkozott is volna, azt teljesen máshogyan tetet volna! 
Valami ehhez hasonló: "Ez magánéleti probléma.Szeretnénk a sajtót eljes mértékben kizárni ebből, amennyire csak lehet!Nem szándékozom semmi féle közleményt kiadni!"
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy Kristen nagyban elkezdte volna ecsetelni, a sajtónak hogy mennyire mélységesen sajnálja stb....

EZ NEM KRISTEN!!!

Nagyjából ennyit szerettem volna mondani, és azt hogy nagyon várom a további fejleményeket!Én azért még bízom benne hogy csak kacsa az egész, de ha nem akkor is képes vagyok elfogadni!Ez az ő dolguk, az ő életük, nekik kell megoldani!
Nincsen jogunk bármiféle ítélkezésekbe is bonyolódni!
Remélem hogy sikerül Robnak megbocsátani( ha egyáltalán igaz)!

9.Fejezet (RÉSZLET)

Amint beértünk a kapun, gyorsan levetettem az esőtől elázott kabátomat, és segítettem ebben Kristennek is.
Legszívesebben most rögtön felraktam volna a puccos asztal tetejére és itt helyben magamévá tettem volna.
De ezt nem tehettem, hiszen arról sem feledkezhettem meg hogy a szüleim itthon tartózkodnak.
Így hát uralkodtam állati ösztöneimen, és férfiasságomat próbáltam nadrágomban tartani, és viselkedni több kevesebb sikerrel.
Közelebb hajoltam édes ajkaihoz, és egy csókot loptam Tőle.El sem hisze hiszem, hogy ma már sokadjára, élhetem át ezt a gyönyört amit ajkai játéka okoz bennem.
Megmagyarázhatatlan élmény amikor csókolózom Vele, mikor elsőként megkaptam ezt az ajándékot, úgy éreztem többé nem tudok e nélkül élni, egyszerűen szükségem van erre, mindennél jobban!
Nagyon belemelegedtünk, mivel azon kaptam magunkat hogy ruhája alját tűröm egyre feljebb, és feljebb.Kristen fürge ujjaim pedig nadrágom cipzárjánál kotorásztak.
Semmi kedvem nem volt leállítani, de szerencsére időben észhez tértem, még a katasztrófa előtt.
Ugyan is sarokkopogásra lettem figyelmes.
Kelletlenül váltam el csodás ajkaitól, látszott rajta neki sem tetszett a dolog, ami nagy boldogsággal töltött el.
-Siess, menj fel a szobámba!A sarkon az első ajtó!-suttogtam, hogy senki sem hallhassa.
Egy nagy sóhaj után teljesített kérésemet, még éppen időben, ugyan is anyám jelent meg az ajtóban.
-Boldog szülinapot fiam, örülök hogy hazaértél!-üdvözölt, megjátszott kedvességgel.-Vegyük úgy hogy az előbb nem láttam semmit, de csak azért mert ma ünnepelünk!Máskor nem tűröm ezt el, remélem a fejedbe vésted!-nyomatékosította szavait, keserű ábrázattal.
Elegem lett, nem fogja megmondani nekem hogy mit és hogyan csinálhatok, felnőttem már.
-Nem, nem jegyeztem meg semmit anya!És tudd, jobb lesz ha megszokod Kristen jelenlétét!Mert mostantól elég sűrűn fogod itt látni.-mondtam nem túl kedvesen.
Láttam, hogy ajkait éppen szólásra nyitotta, azonban én nem hagytam, hogy elkezdje mondandóját, gyorsabb voltam nála.
-És ha nem tetszik, elköltözöm!Ha szeretsz el kell viselned, ugyan is ez a nő mostantól fontos szerepet fog betölteni az életemben!Emészd meg!-vetettem oda keményen.
-Szóval anya, döntsd el mi fontosabb neked, a fiad vagy a makacsságod!
Anyám szemei szinte villámokat szórtak, én azonban nem vártam meg a vihart, felmentem a lépcsőn egyenesen a szobámba, ahol már egy angyal várt rám, hogy a mennyekbe repítsen!

8.fejezet-Szülinapi meglepetés:( TELJES)

Kristen szemszöge:

Már hetek teltek ez azóta a bizonyos vacsora óta.És szintén hetek mióta utoljára láttam Robot.
Szörnyen bunkón viselkedett, talán megbántottam, lehetséges.Pedig egyáltalán nem volt szándékomban, soha nem akartam neki fájdalmat okozni, azért is mert még senki sem volt velem olyan kedves mint Ő.
El akart vinni vacsorázni, csak jót akart, de én besokalltam.Megijedtem, soha sem voltam jó az érzelmi ügyekben.Ha úgy nézzük még nem is volt rendes kapcsolatom.Mindig csak ideiglenes, futó légyottok voltak, még azelőtt is hogy ebbe a munkába belekezdtem, persze ha ezt lehet munkának nevezni.
Amikor azt mondta hogy nem szexelni akar, akkor bepánikoltam, féltem attól hogy túlságosan megkedvelem, és talán meg is szeretem.
Viszont ez  a kapcsolat teljesen halálra van ítélve, akárhonnan is közelítjük meg.
Ebben a "szakmában" amit űzök, nincsen magánélet, túl bonyolult is lenne. Először persze azt mondaná hogy megérti, és hogy nem lesz féltékeny, aztán szépen lassan úgy is előbújna az a bizonyos "zöld szemű szörnyeteg" ami nem hagyná hogy boldogan éljünk, ha persze egyáltalán akarna bármi ilyesmit.
Szóval, ez nem működne, sehogy sem!
Szép volt, jó volt, de ennyi volt.Pedig jó  vele, minden szempontból....
De ismeretségünk olyan volt akár a nyári zápor, kiadós és frissítő, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is elillant. Ennek így kellett lennie!
Talán láttam benne valamit, vagy csak bele akartam látni, ezért is vagyok olyan csalódott.De eljutottam arra pontra, amikor be kell húzni a vészféket.
Nekem pénz kell, nem szerelem.Persze boldoggá tenne ha lelkiekben megerősödhetnék.Azonban ez lehetetlen.Ez van, ezt kell szeretni.Hozzászoktam már hogy az életem pocsék, miért is csodálkoznék.

Magányosan ülök otthon, a plafont bámulva és fogyasztom a lassan kétnapos pizzámat.Várom a telefon csörgését, hogy újra kicsíphessem magam, és legalább ha néhány órára is, ilyen szörnyű módon, de hasznossá tehessem magam.
Napok óta azonban semmi.Senki sem hív, senki sem keres.Még is mi történt?Lehet hogy valami flancos konferencia miatt nincs senki aki a társaságomra vágyik.
Unatkozom, és haszontalannak érzem magamat.Ha jól belegondolok nincs semmi értelme az életemnek.Nem úgy értem hogy fájdalmamban levetem magamat egy szikáról, vagy felvágom az ereimet, hanem semmi sincs ami értelemmel töltené meg a napjaimat, ami szórakoztathatna.
Tudom fiatal vagyok még, és sok minden áll előttem a jövőben, de akkor is.
22 éves vagyok, lassan 23.Kisgyermekként nem így képzeltem el a napjaimat, az életemet.Persze sohasem gondoltam hogy pénzért fogom odaadni magamat  férfiaknak.
Úgy képzeltem el hogy ilyenkorra már megtalálom az igazit, a nagy Őt, akivel boldog vagyok, és a családot tervezgetjük.Ma már tudom hogy ez csak gyerekes fantázia, tündérmese.Nem akarok ünneprontó lenni de nem hiszek az igazi szerelemben.Abban a szerelemben ami mindent megold, ami annyira tüzes hogy szinte már felemészt.Nem hiszek abban hogy lehet örökké tartó románc, hogy meg lehet bocsátani egy megcsalást, vagy hogy a boldogító igent, nem követi válás.
Lehet hogy túl pesszimista vagyok, meglehet.De az élet arra tanított hogy ne higgyek a dajkamesékben és hasonlókban.Úgy vagyok vele hogy hiszem ha látom.
És még egy kapcsolatot sem láttam ami annyira erős lett volna, hogy lehetetlen szétszakítani.
Szeretnék szerelmes lenni, reménytelenül szerelembe esni.De lehet hogy ezzel a hozzáállással mindenkit elűzök magam körül.
A szüleim halála hatalmas tüskét hagyott a szívemben, még a mai napig is fáj.De igaz, az idő minden sebet begyógyít.Ma már ha rájuk gondolok nem telik meg könnyel a szemem, csak ürességet érzek.A gyermekkorom, ha egyáltalán nekem volt olyan, nagyon nehéz időszak az életemben.
Nem akarok siránkozni vagy ilyesmi, egyszerűen csak szeretnék ezen továbblépni.
Hirtelen megcsörrent a telefon, annyira váratlanul ért a zaj, hogy majdnem le is estem az ágyról.
A kis sokk után hihetetlen gyorsasággal vettem fel a kagylót, végre valami életjel a külvilágból.
-Tessék!-szóltam bele a telefonba.
-Hello, Kristent keresem.Ott van?-kérdezte egy ismeretlen férfi hang.
-Én vagyok Kristen.Miben segíthetek?
-Oh, szia!Tudni szeretném hogy ráérsz e ma este?Egy barátomnak születésnapja lesz, és rendeznénk egy kis bulit a tiszteletére.Azt gondoltuk esetleg lehetnél te a meglepetés.-fejtette ki.
-Pontosan mit kellene tennem?-tudakoltam kíváncsian.
-Esetleg táncolhatnál neki, aztán meg amit akar.-adott választ kérdésemre.
Egy kis ideig gondolkodóba estem, majd rábólintottam.Hiszen jól jönne a pénz.
-Rendeben.Mikor menjek, és hova?
Miután megbeszéltük a helyszínt és az időpontot készülődni kezdtem.Kiválasztottam egy nagyon szexy csipkés fehérneműt egy hozzá illő combfixxel.Majd hamar füstös és vadító macskaszemeket varázsoltam magamnak.A hajamat jól összeborzoltam és kiengedve hagytam.
Majd a tükörben konstatáltam nagyon dögösen nézek ki.Ha ez a pasi nem gerjed rám, tutira vele van a baj.
Magamra vettem egy fekete ruhát és már indultam is.
A taxi gyorsan a helyszínre vitt.
 Szapora léptekkel indultam a bár felé, mivel idő közben az eső is eleredt.
Bent már rengeteg ember fogadott.Sok fiatal pasas volt, jó néhány már koránt sem szomjas állapotban álldogált.
A tér közepén megpillantottam a hatalmas színpadot, gondolom ez az én terepem, így gyorsan el is tűntem a színfalak mögött.
Hamar odajött hozzám egy srác és miután bemutatkoztam, és elmagyaráztam miért is vagyok ott, eligazított.Rövidesen megszólalt a zene, jelezve eljött az én időm.Show time!
Vettem egy utolsó mély lélegzetet, és magabiztos léptekkel indultam el a színpadon.
Fogalmam sem volt róla hogy ki lehet a kedves ünnepelt, de amint megpillantottam önbizalmam alábbhagyott, lábaim szinte remegni kezdtek, ez most komoly?
Szintén egy tanácstalan szürke szempárral találtam szemben magamat, láttam tekintetében  a döbbenetet, amit a felismerés okozott...

Rob szemszöge:

Már rég óta nem láttam Kristent,és nem is kerestem.De így a legjobb, nem gyengülhetek el.Még is hiányérzetem van, mint ha rosszul cselekednék.Nem tudom, tanácstalan vagyok, soha sem voltam jó a döntésekben.Úgy, és aszerint cselekszem amit jónak látok!És most azt hiszem így a legjobb.
Ma van a szülinapom.De utálom ezt.A legtöbb fiatal imádja ezt a napot, és boldog mosollyal az arcán ébred, de nálam pontosan az ellenkezője van.
Gyűlölöm ezt a napot.Mindig az jut eszembe hogy most sem lesz másképp.A szüleim most is ugyan úgy szarni fognak a fejemre, semmi sem változik, miért pont most történne másképp.
Kapok valami méregdrága cuccot, amivel konstatálhatják hogy törődnek velem, de soha sincsen rendes születésnapom.
Kelletlenül keltem ki az ágyból, és miután lezuhanyoztam indultam reggelizni.
Már előre felkészültem a bájcsevejre, meg a színjátékra ami következik.Amint leértem az ebédlőbe, üresség fogadott.Nem értettem, hiszen ilyenkor már minden meg szokott lenni terítve.De most csak egyetlen egy tányér árválkodott a hatalmas asztal szélén.
Furcsálltam az egészet, így értetlenül álltam meg az ebédlő közepén.
Egyszer csak nővérem hangja törte meg a csendet.
-Elutaztak.Valami hülye halaszthatatlan üzleti útjuk akadt.-adott választ fel nem tett kérdésemre Lizzy.
Szavai hallatán minden megvilágosodott.
-Hát persze.Miért is nem lepődöm meg ezen...?-mondtam halkan.
Csalódott voltam, és fájt is.De ez van Pattinson, hozzászokhatnál már.Sosem lesz másként, semmit sem jelentesz nekik...
-Tudod milyenek.Ne is törődj vele!Én itt vagyok.Boldog szülinapot öcsi!-mondta lelkesen és odajött átölelni.
Nagyon jól esett a gesztus és szorosan magamhoz öleltem.
-Köszönöm.
-Nem nagy baj ha az ajándékodat csak este kapod meg?-kérdezte kölyökkutya szemekkel.
Felnevettem.
-Hát persze hogy nem.De nem is kellett volna semmit sem venned.Itt vagy és, nekem ez a legnagyobb ajándék!-mondtam teljesen őszintén.
-Jajj Rob!-sóhajtott fel-Hát persze hogy itt vagyok...Szeretlek!-mondta majd újra átölelt.
-Én is szeretlek!-viszonoztam kedvességét.
Hosszú percekig csak öleltük egymást, a csendet nővérkém szavai törték meg.
-És, mit tervezel mára?-kérdezte, tekintete kíváncsiságot tükrözött.
Válaszként megrántottam a vállamat.
-Nem tudom.Igazából semmit.Lehet hogy elmegyek a srácokkal valahova bulizni, de ha nem akkor itthon maradok.-adtam választ.
-Te tudod.De érezd jól magad hiszen te vagy a szülinapos!-a mondat végén mosoly ült ki arcára.
-Meglesz.
-Remélem is!Na nekem mennem kell, még van egy kis dolgom mára.-mondta majd puszit nyomott az arcomra.
-Szia, és vigyázz magadra.
Válaszul csak bólintott és hamar el is tűnt az ajtóban.
Egyedül vagyok, ez van.Gyorsan megreggeliztem és bekuporodtam a tv elé.Tegnap nem láttam a meccset és mivel ma van az ismétlés gondoltam megnézem.
A tervem azonban kudarcot vallott, mert amint letelepedtem hamarosan  megcsörrent a telefonom.
Egy sóhaj kíséretében fel is vettem.
-Hallo.-szóltam bele.
-Cső haver.Na hogy van a mi kis szülinaposunk?-kérdezte.Felnevettem.
-Unatkozik, de jól.-mondtam vigyorogva.
-Unatkozik?Azt nem engedhetem!-jelentette ki határozottan-A szokott helyen, 1óra múlva!
-Ö,...rendben kapitány.-mondtam nevetve.
-Ott várlak!-és már le is tette a kagylót.
Én sem haboztam sokáig.Hamar felöltöztem és miután zsebre vágtam a slusszkulcsot, indultam is a megbeszélt helyre.
Nagyon jókor jött ez a hívás, máskülönben halálra untam volna magamat a négy fal között.És különben is azt a foci meccset máskor is be lehet pótolni...
A gázra tapostam és körülbelül fél óra alatt oda is értem.
Hangos zene szólt, már a bejáratból is lehetett hallani.Na ez jó kis buli lesz, gondoltam és akaratlanul is mosolyra görbült szám.
Amint beléptem a bárba szokatlan látvány fogadott.Nem volt nagy nyüzsgés.Mindenütt ismerős arcba botlottam.Csodálkozva szemléltem a körülöttem lévő környezetet, hirtelen egy kéz csapódott hátamra, ami visszarántott a valóságba.
-Örülök hogy eljöttél.Na hogy tetszik a meglepetés?-kérdezte Kellan.
-Ez mind nekem lett megszervezve?-kérdeztem még mindig kissé sokkos állapotban.
-Nem az anyámnak....-sóhajtott fel-Persze hogy neked.Boldog szülinapot!-mondta majd barátian átölelt és megveregette a vállamat.
-Én...nem is tudom mit mondjak....Köszönöm, tényleg.Nagyon meglepett, jó értelemben.-nyögtem végül ki.
-Akkor sikeres volt a kis akcióm.Mindenki eljött, aki csak fontos.-körbemutatott a teremben-Mindenki érted van itt, úgy hogy ajánlom hogy érezd jól magad!-mondta levakarhatatlan vigyorral az arcán.
-Igyekszem!-mondtam.
-Hát akkor kezdjünk is neki!...
Én csak értetlenül álltam barátom előtt.Mibe?Feleszmélni sem volt időm ugyan is a fények elhalványultak, és halk zene szólalt meg.
-Foglalj helyet!-utasított barátom.És a színpad előtti székre mutatott.
-Mi ez az egész?-kérdeztem kíváncsian.
-A meglepetés legjobb része, és egyben az én ajándékom is!-mondta vigyorogva.-Nyugi szeretni fogod!
-Mire vársz?Tapsra?-humorizált.
Választ ugyan nem kaptam , de lassan helyet foglaltam.
-Ö...hátul van egy szoba, ha esetleg kellene majd.-hajolt fülemhez Kellan, majd miután megköszörülte torkát, eltűnt mellőlem.
Reagálni nem tudtam ércelődésére mert a zene felhangosodott és a színpadot vörös lámpa fényei világították meg.
A függöny lassan szétnyílt, és az az ember lépett ki rajta akire legkevésbé számítottam.
Kristen iszonyatosan szexi volt, tökéletes testét csupán egyetlen, túl rövid,fekete anyag fedte.Nagyot nyeltem.Elindult felém, de mint ha kissé hezitált volna.Talán Ő sem tudta mire vállalkozott.
Bizonytalansága, mosolyt csalt arcomra.
Aztán hamar eltűntek gátlásai, magabiztosan mozdulatokkal lépkedett egyre, és egyre közelebb hozzám.
Ruhája sarkát még feljebb tűrte, így teljesen fedetlenül csodálhattam hosszú lábait.Éreztem hogy elmém elsötétül, legszívesebben most rögtön felkeltem volna erről az átkozott székről, és olyan közel vontam volna magamhoz amennyire az csak lehetséges.
De nem tehetem hiszen nem egyedül vagyok.És az is lehet hogy Ő sem akarná, azok után ahogy elváltunk, érthető is lenne....
Így hát veszteg maradtam, és élveztem az édes kínzást.
Egyre jobban belejött a játékba.Nem sok idő kellett és formás testét csak fekete csipke csoda borította.Gyönyörű volt, és rettenetesen kívánatos.Hatalmas erőket kellett mozgósítanom hogy sikerüljön visszafognom magam.A székem alját szorongattam, néha talán túl erősen is, féltem menten széttörik alattam.
Úgy éreztem menten elégek a vágytól, ha most nem kapom meg....nem tudom mi lesz.Mint ha 40 fokos lázam lenne, egész testem vágyban égett.
Amikor tekintetünk találkozott, láthatta szememben a könyörgést ugyan is kissé megszánt.
Lelépett a pódiumról és átvetve rajtam lábait, ölembe ült.
Férfiasságom még jobban éledezni kezdett.Szerintem ezt Ő is  érzet, mert még jobban ágyékomnak nyomódott.Felnyögtem, mire ravasz mosoly ült ki arcára.
Istenem, ez a nő megőrjít!
És hogy még jobban kikészítsen mozgolódni kezdett az ölemben.Kezeit hajamba túrta, és arca olyan közel volt enyémhez, hogy szinte már ajkaink összeértek.
Mindennél jobban vágytam csókjára.Meg akartam végre ízlelni ajkait.De az utolsó pillanatba elhajolt tőlem.Kezeimet hátára simítottam, közelebb vontam magamhoz, nem engedhetem el!
-Kellesz nekem!-suttogtam, úgy hogy csak Ő hallhassa.
Elmosolyodott, majd kezeimet lehámozta hátáról.Arcomon kiültek a csalódottság jelei.
-Maradj veszteg...-búgta fülembe.
Lassan feltápázkodott ölemből, ekkor éreztem úgy hogy elveszett a remény.Ha most elmegy én megőrülök.
Azonban nem ez történt.Megállt előttem és mélyen szemembe nézett.Smaragdzölden csillogó szemei sokadjára is rabul ejtettek, teljesen a fogja voltam, bármit tehetne velem, csak hogy megkaphassam.
Tekintetében láttam, valamit.....vágyat.
Felém nyújtotta karját.Értetlenül néztem rá, arcom láttán elmosolyodott.
-Gyere!-utasított és kezeinket összekulcsolta.
Szívem eszeveszett iramban kezdett dobogni.Talán még is megkapom amire annyira vágyom.
Készséggel követtem.Gyorsan eltűntünk a falak mögött.
Kristen behúzott egy szobába, és az ajtót hangosan becsapta utánunk.
Mikor végre kettesben maradtunk, birtokba vettem testét.Hátát gyengéden a falnak nyomtam és olyan szorosan préseltem testünket egymásnak hogy egy tű sem fért volna közénk.Úgy láttam nincsen ellenére cselekedetem, ugyan is hangos nyögéssel adta tudtomra hogy nagyon is élvezi.
Lábait átkulcsolta derekamon.Nőiessége ismét nekem nyomódott.
Számat nyakára helyeztem, és milliónyi csókot leheltem bőrére, halk sóhajokat csaltam ki belőle.
Egyik kezemmel hajába túrtam, míg másikkal formás fenekét tartottam.Belemarkoltam hátsófelébe, mire ismét felnyögött.
Nyelvem még mindig nyakán kalandozott, kezei mellkasomat  cirógatták.Fürge ujjai ingem gombjait kezdték kikapcsolni.
Fenéztem rá, gyönyörű szemei engem kerestek.Ezt a pillanatot örökre meg akartam jegyezni, ha lehetne az időt is leállítanám, csak hogy soha sem legyen vége.
Mélyen szemébe néztem, és Ő sem szakította meg a szemkontaktust , állta pillantásomat.
-Tudod, ma szülinapom van.Kérhetnék tőled valamit?-kérdeztem kissé rekedtes hangon, nehéz volt megtalálni a szavakat.
Kíváncsian vizslatott.Válasz helyett csupán bólintott.
Kezemet arcára helyeztem és végigsimítottam puha bőrén.Szemeit becsukta érintésemre, halványan elmosolyodtam, és arcába lógó kósza tincseit füle mögé simítottam.
-Csókolj meg!-kértem, hangom szinte esdeklő volt.Még mindig egymást figyeltük.Szeméből nem tudtam kiolvasni semmit.Így hát én léptem.
Lassan ajkaihoz hajoltam...