Helyzetjelentés

Tudom, tudom, most valószínűleg nagyon utáltok és haragszotok rám, de azért megpróbálnám  kimagyarázni a helyzetet!XD
Igen, már régen megígértem a frisst,de ezt jelen állapotomban lehetetlen, akármennyire is szeretném.A hetem teljesen be van táblázva.Sajnálom!!
Hétfőn művészeti vizsgám volt, kedden és szerdán osztálykirándulás, amiről éppen most értem haza, és örülök hogy élek, annyira fáradt vagyok, szóval nem hiszem hogy ma nekiülök irosgatni.Holnap suli, és ballagási főpróba, pénteken pedig ballagásom van.Szóval kérném a megértéseteket, és remélem annyira nagyon nem utáltok...
Ha lemegy ez a nagy véghajrá ( 2 nap) akkor teljesen átadom magamat az írásnak! :)
Vagy is frissre a hétvégén biztosan számíthattok, de előbb semmi képen nem megy!!
Remélem megértitek!Előre is köszönöm:   Dóri

ui: imádlak titeket!! <3  :)

8.Fejezet(RÉSZLET)

8.fejezet-Szülinapi meglepetés:

Kristen szemszöge:

Már hetek teltek ez azóta a bizonyos vacsora óta.És szintén hetek mióta utoljára láttam Robot.
Szörnyen bunkón viselkedett, talán megbántottam, lehetséges.Pedig egyáltalán nem volt szándékomban, soha nem akartam neki fájdalmat okozni, azért is mert még senki sem volt velem olyan kedves mint Ő.
El akart vinni vacsorázni, csak jót akart, de én besokalltam.Megijedtem, soha sem voltam jó az érzelmi ügyekben.Ha úgy nézzük még nem is volt rendes kapcsolatom.Mindig csak ideiglenes, futó légyottok voltak, még azelőtt is hogy ebbe a munkába belekezdtem, persze ha ezt lehet munkának nevezni.
Amikor azt mondta hogy nem szexelni akar, akkor bepánikoltam, féltem attól hogy túlságosan megkedvelem, és talán meg is szeretem.
Viszont ez  a kapcsolat teljesen halálra van ítélve, akárhonnan is közelítjük meg.
Ebben a "szakmában" amit űzök, nincsen magánélet, túl bonyolult is lenne. Először persze azt mondaná hogy megérti, és hogy nem lesz féltékeny, aztán szépen lassan úgy is előbújna az a bizonyos "zöld szemű szörnyeteg" ami nem hagyná hogy boldogan éljünk, ha persze egyáltalán akarna bármi ilyesmit.
Szóval, ez nem működne, sehogy sem!
Szép volt, jó volt, de ennyi volt.Pedig jó  vele, minden szempontból....
De ismeretségünk olyan volt akár a nyári zápor, kiadós és frissítő, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is elillant. Ennek így kellett lennie!
Talán láttam benne valamit, vagy csak bele akartam látni, ezért is vagyok olyan csalódott.De eljutottam arra pontra, amikor be kell húzni a vészféket.
Nekem pénz kell, nem szerelem.Persze boldoggá tenne ha lelkiekben megerősödhetnék.Azonban ez lehetetlen.Ez van, ezt kell szeretni.Hozzászoktam már hogy az életem pocsék, miért is csodálkoznék.

Magányosan ülök otthon, a plafont bámulva és fogyasztom a lassan kétnapos pizzámat.Várom a telefon csörgését, hogy újra kicsíphessem magam, és legalább ha néhány órára is, ilyen szörnyű módon, de hasznossá tehessem magam.
Napok óta azonban semmi.Senki sem hív, senki sem keres.Még is mi történt?Lehet hogy valami flancos konferencia miatt nincs senki aki a társaságomra vágyik.
Unatkozom, és haszontalannak érzem magamat.Ha jól belegondolok nincs semmi értelme az életemnek.Nem úgy értem hogy fájdalmamban levetem magamat egy szikáról, vagy felvágom az ereimet, hanem semmi sincs ami értelemmel töltené meg a napjaimat, ami szórakoztathatna.
Tudom fiatal vagyok még, és sok minden áll előttem a jövőben, de akkor is.
22 éves vagyok, lassan 23.Kisgyermekként nem így képzeltem el a napjaimat, az életemet.Persze sohasem gondoltam hogy pénzért fogom odaadni magamat  férfiaknak.
Úgy képzeltem el hogy ilyenkorra már megtalálom az igazit, a nagy Őt, akivel boldog vagyok, és a családot tervezgetjük.Ma már tudom hogy ez csak gyerekes fantázia, tündérmese.Nem akarok ünneprontó lenni de nem hiszek az igazi szerelemben.Abban a szerelemben ami mindent megold, ami annyira tüzes hogy szinte már felemészt.Nem hiszek abban hogy lehet örökké tartó románc, hogy meg lehet bocsátani egy megcsalást, vagy hogy a boldogító igent, nem követi válás.
Lehet hogy túl pesszimista vagyok, meglehet.De az élet arra tanított hogy ne higgyek a dajkamesékben és hasonlókban.Úgy vagyok vele hogy hiszem ha látom.
És még egy kapcsolatot sem láttam ami annyira erős lett volna, hogy lehetetlen szétszakítani.
Szeretnék szerelmes lenni, reménytelenül szerelembe esni.De lehet hogy ezzel a hozzáállással mindenkit elűzök magam körül.
A szüleim halála hatalmas tüskét hagyott a szívemben, még a mai napig is fáj.De igaz, az idő minden sebet begyógyít.Ma már ha rájuk gondolok nem telik meg könnyel a szemem, csak ürességet érzek.A gyermekkorom, ha egyáltalán nekem volt olyan, nagyon nehéz időszak az életemben.
Nem akarok siránkozni vagy ilyesmi, egyszerűen csak szeretnék ezen továbblépni.
Hirtelen megcsörrent a telefon, annyira váratlanul ért a zaj, hogy majdnem le is estem az ágyról.
A kis sokk után hihetetlen gyorsasággal vettem fel a kagylót, végre valami életjel a külvilágból.
-Tessék!-szóltam bele a telefonba.
-Hello, Kristent keresem.Ott van?-kérdezte egy ismeretlen férfi hang.
-Én vagyok Kristen.Miben segíthetek?
-Oh, szia!Tudni szeretném hogy ráérsz e ma este?Egy barátomnak születésnapja lesz, és rendeznénk egy kis bulit a tiszteletére.Azt gondoltuk esetleg lehetnél te a meglepetés.-fejtette ki.
-Pontosan mit kellene tennem?-tudakoltam kíváncsian.
-Esetleg táncolhatnál neki, aztán meg amit akar.-adott választ kérdésemre.
Egy kis ideig gondolkodóba estem, majd rábólintottam.Hiszen jól jönne a pénz.
-Rendeben.Mikor menjek, és hova?
Miután megbeszéltük a helyszínt és az időpontot készülődni kezdtem.Kiválasztottam egy nagyon szexy csipkés fehérneműt egy hozzá illő combfixxel.Majd hamar füstös és vadító macskaszemeket varázsoltam magamnak.A hajamat jól összeborzoltam és kiengedve hagytam.
Majd a tükörben konstatáltam nagyon dögösen nézek ki.Ha ez a pasi nem gerjed rám, tutira vele van a baj.
Magamra vettem egy fekete ruhát és már indultam is.
A taxi gyorsan a helyszínre vitt.
 Szapora léptekkel indultam a bár felé, mivel idő közben az eső is eleredt.
Bent már rengeteg ember fogadott.Sok fiatal pasas volt, jó néhány már koránt sem szomjas állapotban álldogált.
A tér közepén megpillantottam a hatalmas színpadot, gondolom ez az én terepem, így gyorsan el is tűntem a színfalak mögött.
Hamar odajött hozzám egy srác és miután bemutatkoztam, és elmagyaráztam miért is vagyok ott, eligazított.Rövidesen megszólalt a zene, jelezve eljött az én időm.Show time!
Vettem egy utolsó mély lélegzetet, és magabiztos léptekkel indultam el a színpadon.
Fogalmam sem volt róla hogy ki lehet a kedves ünnepelt, de amint megpillantottam önbizalmam alábbhagyott, lábaim szinte remegni kezdtek, ez most komoly?
Szintén egy tanácstalan szürke szempárral találtam szemben magamat, láttam tekintetében  a döbbenetet, amit a felismerés okozott...