10.Fejezet

10.fejezet - Minden kezdet nehéz...

 

Kristen szemszöge:

Édes álmomból a beszűrődő nap sugarai ébresztettek.Kellemesen sütötte a bőrömet és melegen simogatott.Derekam körül szorosan ölelő kezek tartottak fogva, minek hatására elmosolyodtam.
Robbal egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt, és még mindig fejembe kúsznak az emlékképek.
Az ölelései, a csókjai minden annyira álomszerű, és számomra talán kissé felfoghatatlan.
Miért pont én kellek neki?Miért, amikor annyi gyönyörűbbnél gyönyörűbb nőt megkaphatna, mindenki a lába előtt heverne.Miért rám vágyik?
És ha még ez most így is van, idővel biztosan észhez tér majd és rájön hogy én nem vagyok sem különleges sem pedig hozzávaló.
Én nem illek ebbe a világba, a világába, és ez mindennél jobban aggaszt!
Szeretnék neki megfelelni, szeretnék elég jó lenni számára, magam sem tudom miért, de így van.
Nem igazán tudom, hogy miért is mentem bele ebbe az egész "kapcsolatosdiba". Hogy is hihettem hogy működne, vagy talán nem is hittem csak nem tudtam ellenállni neki.
Amikor azt mondta, hogy kellek neki, a szívem olyan hevesen kezdett verdesni mint még soha!
Magamnak hazudnék ha letagadnám, hogy már az első perctől fogva ahogy megpillantottam éreztem valamit...
Akkor még nem igazán tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, hiszen Rob egy nagyon vonzó férfi, és fiatalok vagyunk, természetes hogy megmozdított bennem bizonyos köveket...De minél többet találkoztunk, annál jobban vágytam rá, arra hogy érintsen, vagy csak hogy a közelemben tudhassam.És ez már túlmegy a testiségen.
Iszonyatosan jó vele az ágyban, szinte már leírhatatlanul!Ahogy hozzám ér, szívem és testem minden egyes porcikáját megmozdítja, és bensőm nem tud mást tenni, csak azt kiáltozza: még, még még!
Ugyanakkor ez halálosan megrémiszt!Rengeteg kétség van most bennem, nem tudom, hogy helyesen cselekedtem e amikor belementem ebbe.
Mert egy részem semmire sem vágyik jobban mint erre, a másik viszont nagyon is jól tudja, hogy megsérülhetek ebben lelkileg.
Mert ugye semmis sem tart örökké, ez az élet rendje, és egyszer ez is véget ér.Majd rájön hogy nem kellek neki, és akkor én összefogok törni.Már most összetörnék.De ha ezt tovább csináljuk, akkor biztosan tudom hogy belefogok szeretni, és ha elhagy én nagyon megfogom égetni magamat!
A fejemben akaratlanul is megszólal a vészcsengő, és azt mondja, hogy menj el amíg még lehet, még akkor amikor a legkevésbé sérülnék, mert a fájdalmam már most borítékolható, csak a mértéke nem mindegy...
De nem akarom megbántani Őt, tudom ha most elmennék, még eltudnék úgy hogy nem találna rám, de ezzel talán fájdalmat okoznék neki.És ezt a legkevésbé sem akarom!
És az sem elhanyagolható, hogy nem akarok elmenni, nem akarom itt hagyni!Azt akarom, hogy álljon meg az idő, és csak feküdhessünk itt, egymást ölelve időtlen időkig, mert ez annyira jó.
Biztonságban érzem magam mellette, és ez az érzés már régóta ismeretlen számomra.
Utoljára még a  szüleim elvesztése előtt éreztem ilyesmit.Akkor még minden olyan egyszerű és magátólérthetődő volt.Tudtam hogy ők ott vannak nekem, és hogy semmi bajom nem eshet mert vigyáznak rám!Hogy mi hárman, akár az egész világgal is megtudnánk küzdeni ha úgy hozná a sors!Aztán amikor ők már nem voltak, úgy éreztem, többé soha sem fogom biztonságban érezni magamat, hogy soha nem fogom megtalálni a helyemet...
De most ez megváltozott!Mellette végre úgy érzem ott vagyok, ahol lennem kell!
Ha átölel, hajlamos vagyok megfeledkezni mindenről és csak a pillanatnak élek.
Ugyanakkor nem tudom, hogy túlélném e még egyszer ha elveszíteném ezt...
Merengésemet azonban kénytelen voltam abbahagyni, ugyan is az ölelő kar szorosabban fogott és Rob egy mozdulattal felém tornyosult.
Arca boldogságot tükrözött, és nekem abban a pillanatban végem volt!Minden kétség, minden aggodalom tovaszállt, és már egészen más dolgok foglalkoztattak.
Erről beszéltem!...
Szavak helyett egyszerűen csak egymás ajkára tapadtunk, és finom csókot váltottunk, ez többet ért minde szónál.
Ujjaimmal Rob hajába túrtam így húztam még közelebb magamhoz, Ő pedig hasamat simogatta, aminek hatására pillangók kezdtek röpködni gyomromban.
Szabad kezemmel kidolgozott felsőtestére tévedtem, és minden egyes négyzetcentiméterét bejártam rajta.Amikor szívéhez értem, akaratlanul is éreztem a heves ritmust, aminek hatására mindeddig ismeretlen érzések kerítettek hatalmába, a szívem talán a lehetségesnél is gyorsabban kezdett verni.
Kezei hajamba túrtak, és az arcomba lógó kósza tincseket gyengéden elsimította velük.
Annyira leírhatatlan volt az egész, annyira gyengéden bánt vele, mint egy törékeny porcelánnal gondosan ügyelve arra nehogy károkat okozzon bennem.
Egy férfi sem bánt még velem így.Nem tudom mi ütött belém, mint ha az érzések lavinája rám zúdult volna, nem tudom miért de nem voltam a testem ura, könnycseppek kezdték mardosni a szememet,és én hiába is harcoltam, hadakoztam velük, nem győzhettem.
Lassan folytak végig arcomon a könnyek, mindeközben még mindig Őt csókoltam.Azonban amikor rádöbbent hogy sírok, azonnal elszakadt ajkaimtól, amivel azonnal hiányérzetet keltett bennem.
Nem volt jó döntés részéről ez a lépés, ugyanis könnyeim még inkább záporozni kezdtek.
Magam sem tudtam miért sírok, egyszerűen csak megtörtént, már nem én irányítottam.
Rob csak nézett engem, és arcára fájdalom ült ki a tanácstalanság kíséretében.Megakarta nyugtatni, hogy ő nem tehet erről, semmi rosszat nem tett, de szavak nem jöttek nyelvemre.
-Kris, hé sss....- próbált csitítani-Valami rosszat tettem, fájdalmat okoztam?Mi baj édesem?- csak úgy záporozta belőle a kérdések, én pedig válaszok híján csak a fejemet ráztam.
Letöröltem értelmetlen sírásom nyomait, és kezemmel végigsimítottam arcán, aminek hatására némiképp úgy látom megnyugodott.Nagyon megilyeszthettem.
-Én csak....-próbálta megtalálni a hangomat, miután némiképp sikerült folytattam- Nem is tudom mi ütött belém.-mondtam, de Ő még mindig tanácstalanul vizslatott.
-Annyira jó így, veled!...-böktem ki az igazságot.
Egy kis idő után, miután felfogta szavaimat  kezdett egy kicsit felengedni.
-Te ostoba nőszemély, teljesen hülye vagy!-mondta mosollyal az arcán.
Már éppen én is mondani akartam valami velőset, de ő csókjával keresztülhúzta számításaimat.
Olyan gyengéden becézgetett, hogy azt hittem menten elégek.Amikor végre szabad volt szám, viszonozhattam a kedves szavakat.
-Hát te sem vagy éppen normális.-hecceltem, de ő sértődés helyett belement a játékba.
-Igen?-kérdezte, tekintetében bujkált valami, amitől azonnal megbánta iménti szavaimat.
Meg sem várva válaszomat, derekamra ült, így nem tudtam mozdulni sem menekülni, csiklandozni kezdett.
Én pedig mint egy kisgyerek sikongattam alatta.Világéletemben csiklandós voltam, de ő az első aki ezt fel is használja ellenem.
Ő pedig nagyon is élvezte kínzásomat, arcéra levakarhatatlan vigyor ült ki én pedig csak rázkódtam a nevetéstől.
-Rob nehh...neh csináld!Hagy....hagyd abba, kérlek!- könyörögtem neki, de Ő csak folytatta.
-Mit adsz cserébe ha abbahagyom?-incselkedett.Majd, hogy válaszolni tudjak abbahagyta a csiklandozást.
-Mit szeretnél?-kérdeztem rekedtes hangon, amitől láthatóan elsötétült tekintete.
Lehajolt számhoz és egy apró csókot lehelt rá.Túl aprót is...
Majd még mindig rajtam ülve nézett le rám.Mintha gondolkodott volna a válaszon, és mindeközben egy pillanatra sem szakadt el pillantásomtól.
-Töltsd velem a mai napot!-jelentette ki.
Egy ideig farkasszemet néztem vele, de nem azért mert tétováztam a válasszal, azt már rögtön tudtam, egyszerűen csak az őrületbe akartam kergetni a várakozással.
Úgy láttam némiképp sikerült is , mert magabiztossága mintha alábbhagyott volna.Ekkor úgy döntöttem eléggé kigonoszkodtam magamat.
Elmosolyodtam majd megadtam neki azt a választ.
-Örömmel!- búgtam.
Szavam hallatán elvigyorodott.
-Tudod, hogy milyen kis gonosz tudsz lenni?-kérdezte.Én csak megrántottam a vállamat és úgy tettem, mintha nem is érteném miről beszél, amire csak egy szemforgatással reagált.
-Megyek hozok valami reggelit, biztosan éhes vagy.-mondta majd még egy puszit nyomott a homlokomra és miután belebújt köntösébe elment.
Én pedig csak feküdtem az ágyban , és azon tűnődtem mivel érdemeltem ki ezt.Boldog voltam, nagyon is boldog!
Még egy kicsit heverésztem , majd úgy döntöttem Rob után indulok.Viszont mivel nem igen volt nálam rendes ruha , így úgy döntöttem, felfedező útra indulok Rob szekrényében.
Magamra kaptam egyik rövidnadrágra emlékeztető sortját, majd kivettem egy egyszerű pólót, és az oldalánál fogva megcsomóztam.
Kissé nagy volt rám, de nagyon  kényelmes viseletnek bizonyult, bizonyára megtudnám szokni.Édes illata érződött a ruháin, és ettől még inkább beleszerettem.
Beletúrta hajamba, némi tartást adva ezzel neki, majd a már nagyon hiányolt személy után indultam.Éppen lefelé indultam a lépcsőn amikor meghallottam hangját, valakivel nagyban beszélgetett.Nem akartam zavarni, de végül úgy döntöttem lemegyek.
Valószínűleg az egyik haverja lehetett, nekem nagyon is ismerősnek hatott.
Rob mögé léptem és átkaroltam a derekánál fogva.Amikor megérezte maga körül kezeimet, végigsimított karomon, aminek hatására libabőröslettem.
A fiúk folytatták a beszélgetést, mintha ott sem lettem volna, de egy csöppet sem zavart, mindaddig amíg nem én lettem a téma!
Már éppen távozni akart a fickó, amikor még egyszer hátrafordult és intézett felém pár szót:
-Apropó Kristen.-kezdett bele-Jó is hogy itt vagy.Este átjöhetnél hozzám csajszi, jól fogunk mulatni, akárcsak múltkor!-mondta vigyorral az arcán, és mondandója végén rámkacsintott.
Ekkor csapott le rám a felismerés, miszerint nem volt véletlen, hogy olyan ismerősnek tűnt, vele is volt már dolgom...
Azt hittem menten elsüllyedek, és mindezt Robnak is hallania kellett.
Éreztem, hogy az érintett személy megfeszül ölelésemben, és hogy kezeit ökölbeszorította.
Nem tudtam mit csináljak, legszívesebben elfutottam volna!
Bekövetkezett legnagyobb félelmem....