8.fejezet-Szülinapi meglepetés:( TELJES)

Kristen szemszöge:

Már hetek teltek ez azóta a bizonyos vacsora óta.És szintén hetek mióta utoljára láttam Robot.
Szörnyen bunkón viselkedett, talán megbántottam, lehetséges.Pedig egyáltalán nem volt szándékomban, soha nem akartam neki fájdalmat okozni, azért is mert még senki sem volt velem olyan kedves mint Ő.
El akart vinni vacsorázni, csak jót akart, de én besokalltam.Megijedtem, soha sem voltam jó az érzelmi ügyekben.Ha úgy nézzük még nem is volt rendes kapcsolatom.Mindig csak ideiglenes, futó légyottok voltak, még azelőtt is hogy ebbe a munkába belekezdtem, persze ha ezt lehet munkának nevezni.
Amikor azt mondta hogy nem szexelni akar, akkor bepánikoltam, féltem attól hogy túlságosan megkedvelem, és talán meg is szeretem.
Viszont ez  a kapcsolat teljesen halálra van ítélve, akárhonnan is közelítjük meg.
Ebben a "szakmában" amit űzök, nincsen magánélet, túl bonyolult is lenne. Először persze azt mondaná hogy megérti, és hogy nem lesz féltékeny, aztán szépen lassan úgy is előbújna az a bizonyos "zöld szemű szörnyeteg" ami nem hagyná hogy boldogan éljünk, ha persze egyáltalán akarna bármi ilyesmit.
Szóval, ez nem működne, sehogy sem!
Szép volt, jó volt, de ennyi volt.Pedig jó  vele, minden szempontból....
De ismeretségünk olyan volt akár a nyári zápor, kiadós és frissítő, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is elillant. Ennek így kellett lennie!
Talán láttam benne valamit, vagy csak bele akartam látni, ezért is vagyok olyan csalódott.De eljutottam arra pontra, amikor be kell húzni a vészféket.
Nekem pénz kell, nem szerelem.Persze boldoggá tenne ha lelkiekben megerősödhetnék.Azonban ez lehetetlen.Ez van, ezt kell szeretni.Hozzászoktam már hogy az életem pocsék, miért is csodálkoznék.

Magányosan ülök otthon, a plafont bámulva és fogyasztom a lassan kétnapos pizzámat.Várom a telefon csörgését, hogy újra kicsíphessem magam, és legalább ha néhány órára is, ilyen szörnyű módon, de hasznossá tehessem magam.
Napok óta azonban semmi.Senki sem hív, senki sem keres.Még is mi történt?Lehet hogy valami flancos konferencia miatt nincs senki aki a társaságomra vágyik.
Unatkozom, és haszontalannak érzem magamat.Ha jól belegondolok nincs semmi értelme az életemnek.Nem úgy értem hogy fájdalmamban levetem magamat egy szikáról, vagy felvágom az ereimet, hanem semmi sincs ami értelemmel töltené meg a napjaimat, ami szórakoztathatna.
Tudom fiatal vagyok még, és sok minden áll előttem a jövőben, de akkor is.
22 éves vagyok, lassan 23.Kisgyermekként nem így képzeltem el a napjaimat, az életemet.Persze sohasem gondoltam hogy pénzért fogom odaadni magamat  férfiaknak.
Úgy képzeltem el hogy ilyenkorra már megtalálom az igazit, a nagy Őt, akivel boldog vagyok, és a családot tervezgetjük.Ma már tudom hogy ez csak gyerekes fantázia, tündérmese.Nem akarok ünneprontó lenni de nem hiszek az igazi szerelemben.Abban a szerelemben ami mindent megold, ami annyira tüzes hogy szinte már felemészt.Nem hiszek abban hogy lehet örökké tartó románc, hogy meg lehet bocsátani egy megcsalást, vagy hogy a boldogító igent, nem követi válás.
Lehet hogy túl pesszimista vagyok, meglehet.De az élet arra tanított hogy ne higgyek a dajkamesékben és hasonlókban.Úgy vagyok vele hogy hiszem ha látom.
És még egy kapcsolatot sem láttam ami annyira erős lett volna, hogy lehetetlen szétszakítani.
Szeretnék szerelmes lenni, reménytelenül szerelembe esni.De lehet hogy ezzel a hozzáállással mindenkit elűzök magam körül.
A szüleim halála hatalmas tüskét hagyott a szívemben, még a mai napig is fáj.De igaz, az idő minden sebet begyógyít.Ma már ha rájuk gondolok nem telik meg könnyel a szemem, csak ürességet érzek.A gyermekkorom, ha egyáltalán nekem volt olyan, nagyon nehéz időszak az életemben.
Nem akarok siránkozni vagy ilyesmi, egyszerűen csak szeretnék ezen továbblépni.
Hirtelen megcsörrent a telefon, annyira váratlanul ért a zaj, hogy majdnem le is estem az ágyról.
A kis sokk után hihetetlen gyorsasággal vettem fel a kagylót, végre valami életjel a külvilágból.
-Tessék!-szóltam bele a telefonba.
-Hello, Kristent keresem.Ott van?-kérdezte egy ismeretlen férfi hang.
-Én vagyok Kristen.Miben segíthetek?
-Oh, szia!Tudni szeretném hogy ráérsz e ma este?Egy barátomnak születésnapja lesz, és rendeznénk egy kis bulit a tiszteletére.Azt gondoltuk esetleg lehetnél te a meglepetés.-fejtette ki.
-Pontosan mit kellene tennem?-tudakoltam kíváncsian.
-Esetleg táncolhatnál neki, aztán meg amit akar.-adott választ kérdésemre.
Egy kis ideig gondolkodóba estem, majd rábólintottam.Hiszen jól jönne a pénz.
-Rendeben.Mikor menjek, és hova?
Miután megbeszéltük a helyszínt és az időpontot készülődni kezdtem.Kiválasztottam egy nagyon szexy csipkés fehérneműt egy hozzá illő combfixxel.Majd hamar füstös és vadító macskaszemeket varázsoltam magamnak.A hajamat jól összeborzoltam és kiengedve hagytam.
Majd a tükörben konstatáltam nagyon dögösen nézek ki.Ha ez a pasi nem gerjed rám, tutira vele van a baj.
Magamra vettem egy fekete ruhát és már indultam is.
A taxi gyorsan a helyszínre vitt.
 Szapora léptekkel indultam a bár felé, mivel idő közben az eső is eleredt.
Bent már rengeteg ember fogadott.Sok fiatal pasas volt, jó néhány már koránt sem szomjas állapotban álldogált.
A tér közepén megpillantottam a hatalmas színpadot, gondolom ez az én terepem, így gyorsan el is tűntem a színfalak mögött.
Hamar odajött hozzám egy srác és miután bemutatkoztam, és elmagyaráztam miért is vagyok ott, eligazított.Rövidesen megszólalt a zene, jelezve eljött az én időm.Show time!
Vettem egy utolsó mély lélegzetet, és magabiztos léptekkel indultam el a színpadon.
Fogalmam sem volt róla hogy ki lehet a kedves ünnepelt, de amint megpillantottam önbizalmam alábbhagyott, lábaim szinte remegni kezdtek, ez most komoly?
Szintén egy tanácstalan szürke szempárral találtam szemben magamat, láttam tekintetében  a döbbenetet, amit a felismerés okozott...

Rob szemszöge:

Már rég óta nem láttam Kristent,és nem is kerestem.De így a legjobb, nem gyengülhetek el.Még is hiányérzetem van, mint ha rosszul cselekednék.Nem tudom, tanácstalan vagyok, soha sem voltam jó a döntésekben.Úgy, és aszerint cselekszem amit jónak látok!És most azt hiszem így a legjobb.
Ma van a szülinapom.De utálom ezt.A legtöbb fiatal imádja ezt a napot, és boldog mosollyal az arcán ébred, de nálam pontosan az ellenkezője van.
Gyűlölöm ezt a napot.Mindig az jut eszembe hogy most sem lesz másképp.A szüleim most is ugyan úgy szarni fognak a fejemre, semmi sem változik, miért pont most történne másképp.
Kapok valami méregdrága cuccot, amivel konstatálhatják hogy törődnek velem, de soha sincsen rendes születésnapom.
Kelletlenül keltem ki az ágyból, és miután lezuhanyoztam indultam reggelizni.
Már előre felkészültem a bájcsevejre, meg a színjátékra ami következik.Amint leértem az ebédlőbe, üresség fogadott.Nem értettem, hiszen ilyenkor már minden meg szokott lenni terítve.De most csak egyetlen egy tányér árválkodott a hatalmas asztal szélén.
Furcsálltam az egészet, így értetlenül álltam meg az ebédlő közepén.
Egyszer csak nővérem hangja törte meg a csendet.
-Elutaztak.Valami hülye halaszthatatlan üzleti útjuk akadt.-adott választ fel nem tett kérdésemre Lizzy.
Szavai hallatán minden megvilágosodott.
-Hát persze.Miért is nem lepődöm meg ezen...?-mondtam halkan.
Csalódott voltam, és fájt is.De ez van Pattinson, hozzászokhatnál már.Sosem lesz másként, semmit sem jelentesz nekik...
-Tudod milyenek.Ne is törődj vele!Én itt vagyok.Boldog szülinapot öcsi!-mondta lelkesen és odajött átölelni.
Nagyon jól esett a gesztus és szorosan magamhoz öleltem.
-Köszönöm.
-Nem nagy baj ha az ajándékodat csak este kapod meg?-kérdezte kölyökkutya szemekkel.
Felnevettem.
-Hát persze hogy nem.De nem is kellett volna semmit sem venned.Itt vagy és, nekem ez a legnagyobb ajándék!-mondtam teljesen őszintén.
-Jajj Rob!-sóhajtott fel-Hát persze hogy itt vagyok...Szeretlek!-mondta majd újra átölelt.
-Én is szeretlek!-viszonoztam kedvességét.
Hosszú percekig csak öleltük egymást, a csendet nővérkém szavai törték meg.
-És, mit tervezel mára?-kérdezte, tekintete kíváncsiságot tükrözött.
Válaszként megrántottam a vállamat.
-Nem tudom.Igazából semmit.Lehet hogy elmegyek a srácokkal valahova bulizni, de ha nem akkor itthon maradok.-adtam választ.
-Te tudod.De érezd jól magad hiszen te vagy a szülinapos!-a mondat végén mosoly ült ki arcára.
-Meglesz.
-Remélem is!Na nekem mennem kell, még van egy kis dolgom mára.-mondta majd puszit nyomott az arcomra.
-Szia, és vigyázz magadra.
Válaszul csak bólintott és hamar el is tűnt az ajtóban.
Egyedül vagyok, ez van.Gyorsan megreggeliztem és bekuporodtam a tv elé.Tegnap nem láttam a meccset és mivel ma van az ismétlés gondoltam megnézem.
A tervem azonban kudarcot vallott, mert amint letelepedtem hamarosan  megcsörrent a telefonom.
Egy sóhaj kíséretében fel is vettem.
-Hallo.-szóltam bele.
-Cső haver.Na hogy van a mi kis szülinaposunk?-kérdezte.Felnevettem.
-Unatkozik, de jól.-mondtam vigyorogva.
-Unatkozik?Azt nem engedhetem!-jelentette ki határozottan-A szokott helyen, 1óra múlva!
-Ö,...rendben kapitány.-mondtam nevetve.
-Ott várlak!-és már le is tette a kagylót.
Én sem haboztam sokáig.Hamar felöltöztem és miután zsebre vágtam a slusszkulcsot, indultam is a megbeszélt helyre.
Nagyon jókor jött ez a hívás, máskülönben halálra untam volna magamat a négy fal között.És különben is azt a foci meccset máskor is be lehet pótolni...
A gázra tapostam és körülbelül fél óra alatt oda is értem.
Hangos zene szólt, már a bejáratból is lehetett hallani.Na ez jó kis buli lesz, gondoltam és akaratlanul is mosolyra görbült szám.
Amint beléptem a bárba szokatlan látvány fogadott.Nem volt nagy nyüzsgés.Mindenütt ismerős arcba botlottam.Csodálkozva szemléltem a körülöttem lévő környezetet, hirtelen egy kéz csapódott hátamra, ami visszarántott a valóságba.
-Örülök hogy eljöttél.Na hogy tetszik a meglepetés?-kérdezte Kellan.
-Ez mind nekem lett megszervezve?-kérdeztem még mindig kissé sokkos állapotban.
-Nem az anyámnak....-sóhajtott fel-Persze hogy neked.Boldog szülinapot!-mondta majd barátian átölelt és megveregette a vállamat.
-Én...nem is tudom mit mondjak....Köszönöm, tényleg.Nagyon meglepett, jó értelemben.-nyögtem végül ki.
-Akkor sikeres volt a kis akcióm.Mindenki eljött, aki csak fontos.-körbemutatott a teremben-Mindenki érted van itt, úgy hogy ajánlom hogy érezd jól magad!-mondta levakarhatatlan vigyorral az arcán.
-Igyekszem!-mondtam.
-Hát akkor kezdjünk is neki!...
Én csak értetlenül álltam barátom előtt.Mibe?Feleszmélni sem volt időm ugyan is a fények elhalványultak, és halk zene szólalt meg.
-Foglalj helyet!-utasított barátom.És a színpad előtti székre mutatott.
-Mi ez az egész?-kérdeztem kíváncsian.
-A meglepetés legjobb része, és egyben az én ajándékom is!-mondta vigyorogva.-Nyugi szeretni fogod!
-Mire vársz?Tapsra?-humorizált.
Választ ugyan nem kaptam , de lassan helyet foglaltam.
-Ö...hátul van egy szoba, ha esetleg kellene majd.-hajolt fülemhez Kellan, majd miután megköszörülte torkát, eltűnt mellőlem.
Reagálni nem tudtam ércelődésére mert a zene felhangosodott és a színpadot vörös lámpa fényei világították meg.
A függöny lassan szétnyílt, és az az ember lépett ki rajta akire legkevésbé számítottam.
Kristen iszonyatosan szexi volt, tökéletes testét csupán egyetlen, túl rövid,fekete anyag fedte.Nagyot nyeltem.Elindult felém, de mint ha kissé hezitált volna.Talán Ő sem tudta mire vállalkozott.
Bizonytalansága, mosolyt csalt arcomra.
Aztán hamar eltűntek gátlásai, magabiztosan mozdulatokkal lépkedett egyre, és egyre közelebb hozzám.
Ruhája sarkát még feljebb tűrte, így teljesen fedetlenül csodálhattam hosszú lábait.Éreztem hogy elmém elsötétül, legszívesebben most rögtön felkeltem volna erről az átkozott székről, és olyan közel vontam volna magamhoz amennyire az csak lehetséges.
De nem tehetem hiszen nem egyedül vagyok.És az is lehet hogy Ő sem akarná, azok után ahogy elváltunk, érthető is lenne....
Így hát veszteg maradtam, és élveztem az édes kínzást.
Egyre jobban belejött a játékba.Nem sok idő kellett és formás testét csak fekete csipke csoda borította.Gyönyörű volt, és rettenetesen kívánatos.Hatalmas erőket kellett mozgósítanom hogy sikerüljön visszafognom magam.A székem alját szorongattam, néha talán túl erősen is, féltem menten széttörik alattam.
Úgy éreztem menten elégek a vágytól, ha most nem kapom meg....nem tudom mi lesz.Mint ha 40 fokos lázam lenne, egész testem vágyban égett.
Amikor tekintetünk találkozott, láthatta szememben a könyörgést ugyan is kissé megszánt.
Lelépett a pódiumról és átvetve rajtam lábait, ölembe ült.
Férfiasságom még jobban éledezni kezdett.Szerintem ezt Ő is  érzet, mert még jobban ágyékomnak nyomódott.Felnyögtem, mire ravasz mosoly ült ki arcára.
Istenem, ez a nő megőrjít!
És hogy még jobban kikészítsen mozgolódni kezdett az ölemben.Kezeit hajamba túrta, és arca olyan közel volt enyémhez, hogy szinte már ajkaink összeértek.
Mindennél jobban vágytam csókjára.Meg akartam végre ízlelni ajkait.De az utolsó pillanatba elhajolt tőlem.Kezeimet hátára simítottam, közelebb vontam magamhoz, nem engedhetem el!
-Kellesz nekem!-suttogtam, úgy hogy csak Ő hallhassa.
Elmosolyodott, majd kezeimet lehámozta hátáról.Arcomon kiültek a csalódottság jelei.
-Maradj veszteg...-búgta fülembe.
Lassan feltápázkodott ölemből, ekkor éreztem úgy hogy elveszett a remény.Ha most elmegy én megőrülök.
Azonban nem ez történt.Megállt előttem és mélyen szemembe nézett.Smaragdzölden csillogó szemei sokadjára is rabul ejtettek, teljesen a fogja voltam, bármit tehetne velem, csak hogy megkaphassam.
Tekintetében láttam, valamit.....vágyat.
Felém nyújtotta karját.Értetlenül néztem rá, arcom láttán elmosolyodott.
-Gyere!-utasított és kezeinket összekulcsolta.
Szívem eszeveszett iramban kezdett dobogni.Talán még is megkapom amire annyira vágyom.
Készséggel követtem.Gyorsan eltűntünk a falak mögött.
Kristen behúzott egy szobába, és az ajtót hangosan becsapta utánunk.
Mikor végre kettesben maradtunk, birtokba vettem testét.Hátát gyengéden a falnak nyomtam és olyan szorosan préseltem testünket egymásnak hogy egy tű sem fért volna közénk.Úgy láttam nincsen ellenére cselekedetem, ugyan is hangos nyögéssel adta tudtomra hogy nagyon is élvezi.
Lábait átkulcsolta derekamon.Nőiessége ismét nekem nyomódott.
Számat nyakára helyeztem, és milliónyi csókot leheltem bőrére, halk sóhajokat csaltam ki belőle.
Egyik kezemmel hajába túrtam, míg másikkal formás fenekét tartottam.Belemarkoltam hátsófelébe, mire ismét felnyögött.
Nyelvem még mindig nyakán kalandozott, kezei mellkasomat  cirógatták.Fürge ujjai ingem gombjait kezdték kikapcsolni.
Fenéztem rá, gyönyörű szemei engem kerestek.Ezt a pillanatot örökre meg akartam jegyezni, ha lehetne az időt is leállítanám, csak hogy soha sem legyen vége.
Mélyen szemébe néztem, és Ő sem szakította meg a szemkontaktust , állta pillantásomat.
-Tudod, ma szülinapom van.Kérhetnék tőled valamit?-kérdeztem kissé rekedtes hangon, nehéz volt megtalálni a szavakat.
Kíváncsian vizslatott.Válasz helyett csupán bólintott.
Kezemet arcára helyeztem és végigsimítottam puha bőrén.Szemeit becsukta érintésemre, halványan elmosolyodtam, és arcába lógó kósza tincseit füle mögé simítottam.
-Csókolj meg!-kértem, hangom szinte esdeklő volt.Még mindig egymást figyeltük.Szeméből nem tudtam kiolvasni semmit.Így hát én léptem.
Lassan ajkaihoz hajoltam...