Szakadék szélén-1.fejezet

Kristen szemszöge:

Lassan 3 hónap telt azóta a bizonyos nap óta....Az a nap, ami kettétörte az életemet, amit még a mai napig is átkozok, ami miatt könnyek gyűlnek a szemembe...Pedig csak magamat okolhatom, senki mást.Amikor belenézek a tükörbe, legszívesebben leköpném magamat, és kicsit sem túlzok!
Undorodom magamtól, gyűlölöm amit tettem,  hogy mennyire arra nincsenek is szavak!
Azt az embert bántottam meg, akit  a világon legjobban szeretek, aki miatt még az életemet is odaadnám bármikor!
Becsaptam, és megaláztam azzal amit tettem, és most látni sem akar, hozzáteszem teljesen jogosan....én sem akarnám látni magam!
Ha visszamehetnék az időben, mindent teljesen máshogy csinálnék, nem esnék bűnbe még egyszer!De sajnos ez lehetetlen, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, se nekem, se senkinek.Egy életre tanultam ebből, talán ez az egyetlen pozitívum...
Egyetlen pillanatért, egy csókért, sutba dobtam mindent ami valaha is fontos volt az életemben!Egy átkozott csókért ami megpecsételte a sorsomat, mind szakmailag, mind érzelmileg...
Igen, megcsaltam Robert Pattinsont, kár is lenne tagadni.Sokan utálnak most, mondhatni az egész világ, de ez  a legkevesebb amit megérdemlek!
Leszarom hogy mások mit gondolnak rólam, engem csak egyetlen egy ember véleménye érdekel, aki viszont szóba se áll velem.
Három hónap telt el, és még mindig fáj, iszonyatosan fáj!Egyetlen egy szót sem váltottam vele, pedig sms-ek tömkelegét küldtem el neki, de egyikre sem érkezett válsz...Még egy 5 oldalas levelet is írtam, amiben mindent elmondtam.De semmi...
Lassan foszlott szerte a remény, napról-napra és mára már feladtam.Nem kerestem Őt hetek óta, de részéről sem érkezett életjel.
Ő promózza a Cosmopolist, én pedig itthon sínylődöm a szobámban és semmi kedvem kimozdulni.
Láttam képeket Róla, és nagyszerűen nézett ki, semmi nyoma nem volt annak rajta ami történt...Már továbblépett, és semmit sem érez irántam, bele kell törődnöm, akkor is ha a szívem szakad bele.Ezt te basztad el Kristen Stewart, de még mennyire...
Azonban egyre csak közeledik az a nap amitől a legjobban félek, a Breaking Dawn befejező részének a premiere, olyannyira hogy mindössze 5 nap választ el tőle!
A gyomrom görcsbe rándul ha rágondolok hogy újra láthatom, és a közelemben lesz, nagyon közel...
Egyszerre örülök és átkozom ezt a napot... Nem tudom hogyan fogom kibírni, a közelében sírás nélkül.
Pedig muszáj lesz, mosolyognunk kell a tömeg előtt, és úgy tenni mint ha mi sem történt volna.El sem tudom mondani hogy mennyire nehéz lesz, de színész vagyok és sikerülnie kell!
Átkarolni Őt úgy, hogy tudom már soha sem lesz az enyém, soha sem lophatok csókot tőle...

5 nappal később...

A tenyerem izzad, a fejem zsong, és a szívem ki akar ugrani a helyéről, soha életemben nem féltem még ennyire semmitől, mint most a  viszontlátástól!Este lesz a vörös szőnyeges premier, azelőtt viszont még meg kell jelennie az egész csapatnak egy show műsorban.Mindenki ott lesz, köztük Rob is, ami csöppet sem meglepő hiszen Ő a másik főszereplő....
 2 órával hamarabb érkeztem a helyszínre, mivel még el kell készíteni  a sminkemet.A sminkes meg is jegyezte hogy rengeteg korrektor kellett a szemem alatti karikák eltüntetéséhez...Hát igen az utóbbi hetekben nem nagyon aludtam, vagy inkább az utóbbi hónapokban...igen, így helyesebb!De végül kész lett a remek mű, és amikor belenéztem a tükörbe szinte rá sem ismertem magamra, a bőröm makulátlan volt, és a fáradtság apró jelét sem lehetett felfedezni rajtam.Talán még sosem néztem ki ilyen jól, pedig a hátrahagyott hónapok nyomot hagytak rajtam, de most semmi sem látszott.Meg is dicsértem a sminkest, kész varázsló!
Miután a sminkkel készen is lettem elmentem egy automatához hogy, ma már sokadjára koffeint gördítsek le a torkomon.Már zsinorban vagy az ötödik kávémat fogyasztottam, de most még ez sem tudott lenyugtatni.
Bedobtam az aprópénzt és vártam hogy a gépből a pohárba folyjon a nedű.Idegességemben doboltam a lábammal a parkettán.
Már majdnem az utolsó csepp is a műanyagban landolt amikor az ajtó nyílni kezdett.
Automatikusan is odakaptam a fejemet.Bár ne tettem volna, ugyan is nem más lépett be rajta mint Rob.
Azt hittem ennél hevesebben már nem verhet a szívem, de úgy látszik tévedtem, torkomban éreztem a gyors ritmust.
Annyira szexy volt...Egy egyszerű fehér inget viselt, farmerrel, és a szemét napszemüveg fedte, amit hamar le is vett és az inge nyakába akasztott.Szó szerint elállt a lélegzetem a látványtól.Belegondolni is rossz volt hogy néhány hónappal ezelőtt még hozzám jött volna elsőként, és heves csókban forrtunk volna össze, ma pedig még a szemébe sem merek nézni.
Ujjaim remegni kezdtem, hogy ne vegye észre, gyorsan hajamba túrtam másik kezemet pedig zsebre dugtam.
Végignézett a termen, és tekintete eljutott hozzám is.Amikor találkozott pillantásunk gyorsan lesütöttem a szememet, de még pár pillanatig magamon éreztem szürke szempárját.
Egy gyors "sziasztok-ot" mondott, majd eltűnt a falak mögött.Nyilván Őt is várja a sminkes.
Még mindig remegett mindenem, levegőre volt szükségem.Villám gyorsasággal vettem ki a gépből a már régen lecsöpögött kávémat, majd kimentem a hátsó kijárathoz cigizni.
Igaz hogy már egyszer leszoktam róla, de azóta történtek "dolgok", és az amúgy sem egyszerű időszakot nikotin nélkül lehetetlen lett volna átvészelni!
Pár méterre tőlem volt egy pad, odagyalogoltam és rágyújtottam egy szálra.
Közben rápillantottam órámra, és konstatáltam hogy még egy teljes óra van kezdésig, plusz még  a pár perc késés, mer soha sem kezdünk pontosan!
Már régen elszívtam az eső szálat, de nem volt erőm feltápászkodni, de főleg bemenni, ha belegondolok hogy ott van Ő is...Nem, nagyon jó lesz nekem itt kint is, csak akkor merészkedek be ha már nagyon muszáj!
A fejemben újra meg újra lejátszódott amint belépett a terembe és találkozott tekintetünk.Sorra szívtam a cigiket, úgy éreztem ha nem gyújthatok rá újból és újból belehalok.
Vagy jó 10 perce ülhettem kint, amikor a hátsóajtó nyílni kezdett és kilépett rajta Kellan.
Rögtön észrevett és széles mosollyal  az arcán elindult felém, majd leült mellém.
-Jó téged újra látni csajszi!-mondta a tőle megszokott kedvességgel.
-Téged is Kell.-viszonoztam az üdvözlést.
-Miért magányoskodsz itt kint?Gyere be hozzánk!-mondta.
-Nem magányoskodom, csak cigizek.-helyesbítettem.
Kellan felnevetett.
-Hát, nevezd ahogy akarod...-inkább nem mondtam erre semmit.
-Amúgy minden rendben?Úgy értem jól vagy?-tudakolta egy kis idő elteltével.
-Jól vagyok, de köszi hogy kérdezed, jólesik!-jó tudni hogy még valakinek fontos vagyok....
-Ez csak természetes Stew, szeretünk ezt soha se feledd el!-mondta majd, bátorításképp megszorította kezemet, elmosolyodtam a gesztustól.Talán hosszú idő óta most mosolyogtam elsőnek.
-Én is szeretlek titeket!-mondtam tiszta szívből.
-Beszéltetek azóta?-terelte kényesebb mederbe a beszélgetést.
-Nem.-válaszoltam röviden.Név nélkül is jól tudtam kire értette.
Felsóhajtott mellettem.
-Jobb lenne ha leülnétek megbeszélni, hidd el!
-Nem kíváncsi rám, egyáltalán!-a hangomból kihallatszott a fájdalom.
-És te feladod?-kérdezte-Nem ez az a Kristen akit én ismerek!
-Ez nem arról szól hogy feladtam!Az ember egy idő után beletörődik, hogy nem kíváncsiak rá...-lehajtottam a fejem az utolsó mondatnál-Nézd, kismillió üzenetet küldtem neki, de egyikre sem válaszolt.Írtam egy levelet is, mindent leírtam benne, hogy mennyire szeretem és hogy mindennél fontos nekem!Minden nap reménnyel keltem fel, hogy talán majd ma, talán ma megtörik  a jég, hogy ír valamit.Annak is örültem volna hogy szia!De semmit sem reagált.Nem adtam fel, egyszerűen beletörődtem, ha lehoznám az égről a csillagokat, akkor sem változna semmi, ezt el kell fogadnom!Utál, és látni sem akar.-zártam le végül a témát, vagy is csak akartam de Kellan csak nem tágított.
-Egy valamit higgy el nekem :Nem utál!Nem is tudna utálni!-mondta komolyan.
-Hagyjuk ezt, nem kíváncsi rám és kész már elfogadtam.
-Nézd, lehet hogy veled nem beszél, de velem igen!Akkor is beszéltünk amikor kiborult a bili és most is bent.Nem mondhatom el mit mondott, mert akkor milyen barát lennék, de annyit mondhatok hogy ne add fel Kris, még semmi sincs veszve!
-Köszönöm hogy próbálsz lelket önteni belém, tényleg nagyon aranyos vagy!De én már nagy nehezen elfogadtam ezt, és nem akarok többet reménykedni, mikor tudom hogy soha sem kaphatom vissza....Olyan vagyok mit egy kisgyerek, aki elvesztette a legkedvesebb maciját, amelyiket mindennél jobban szeretett, és nagyon fáj, de egy idő után már feladja a reményt hogy megtalálhatja.Mindig emlékezni fog rá, de beletörődik!
-Nem kellene beletörődnie!Figyelj, ez csak is a ti dolgotok, de rossz látni ahogy szenvedtek.Úgy döntesz ahogy akarsz, de én azt mondom ne engedd el, hisz ha valaki akkor te ismered a legjobban Robot!-neve hallatán megremegtem.Nem akarok erről beszélni, túlságosan fáj!
-Ismerem Robot, ez igaz!És láttam róla képeket, talán még soha sem nézett ki ilyen jól, mint most.
-És te ezt be is veszed?Ugyan már Kristen, színész, átláthatnál az álarcán!-mondta valamivel hangosabban.
-Én csak azt akarom hogy boldog legyen.... -mondtam alig halhatóan.
-Én is azt akarom hogy boldogok legyetek, ezért mondom azt amit mondok.Mennem kell, mert igazából csak Ash-nek indultam egy kávéért, meg fog ölni hogy eddig elmaradtam.-mondta.Elmosolyodtam, tényleg ilyen Ashley.
-Ha van kedved gyere oda hozzánk, nagyon várunk!-felállt és széttárta karjait.Készséggel tápászkodtam én is fel és átöleltem, nagyon hálás voltam neki hogy időt szánt rám, a meghívásra pedig csak bólintottam, bár az őszintét megvallva, nem igazán hiszem hogy képes vagyok szembe nézni Vele.
Miután érzelmes búcsút váltottunk eltűnt az ajtó mögött.
Én pedig szokásomhoz híven rágyújtottam egy újabb szálra és kiittam az utolsó kortyot is a műnyag pohárból.
Újabb percek telhetek és mialatt kint ültem, de nagyon jól esett a friss szellő, eszem ágban sem volt bemenni, azonban pillanatokon belül megváltozott az álláspontom...
Ugyan is az ajtó ismét résnyire nyílt, majd kilépett rajta Rob.Gyorsan elkaptam róla pillantásomat, és nagyon reméltem hogy mihamarabb bemegy, vagy még jobb észre sem vesz.Ez viszont egyenlő a lehetetlennel mivel kb. 10 méterre volt tőlem.
Az ember megérzi ha nézik, most is ez történt.Éreztem arcomon perszelő tekintetét, egyre kellemetlenebbül éreztem magamat, és semmi sem menthet ki ebből ugyan is kezdésig még háromnegyed óra van.
Nem úgy látszott mint aki be akarna menni, éppen ellenkezőleg, egyre közelebbről hallottam lépteit, teljesen biztos voltam benne hogy felém tart.
Szememet még mindig a betonra szegeztem, és nem állt szándékomban elemelni onnan.
A szívem kihagyott egy ütemet, a tenyerem pedig ismét izzadni kezdett.Próbáltam valahogy levezetni zavaromat, így lábamat ráztam, de semmit sem használt, Ő pedig egyre közelebb volt hozzám.
Mit akar?Veszekedni?Szapulni?Kétségtelen mind a kettőt megérdemelném, de azért reménykedtem benne hogy kedvesebb szándékkal közeledik felém.
Úgy 3 méterre állhatott meg tőlem, tudtam a szemébe kell néznem.Így hát vettem egy nagy levegőt, és megtettem.
Amint szürkéskék szempárjába meredtem , minden emlék, minden érintés, együtt töltött pillanat eszembe jutott.Olyan volt mint ha egy kést szúrtak volna  a szívembe, de megérdemlem.
Nem tudom mennyi idő telt és mire megtörte a csendet.
-Ö...Szia!Én csak, azt szerettem volna megkérdezni hogy .....hogy tudnál adni egy gyújtót?-hangja néhol akadozott, amit nem igazán tudtam mire vélni.Talán ideges?Nem, miért is lenne az,az én vagyok, Ő már semmit sem érez irántam az undoron kívül.
A gondolatba belefájult a szívem!Megráztam a fejemet, és végre szólásra nyitottam számat.
-Persze.Tessék!-mondtam majd felé nyújtottam az öngyújtót, de mindeközben gondosan kerültem a szemkontaktust.
Érte nyúlt, azonban amikor bőrünk összeért, átjárt a jól ismert bizsergés, nem akartam elárulni magamat így gyorsan elkaptam a kezemet.Talán túl gyorsan is, mivel úgy láttam észlelte reakciómat.
Megköszörülte torkát, majd miután rágyújtott visszanyújtotta az eszközt.Másodjára már ügyletem hogy ne érjek hozzá, csak a műanyag végét fogtam meg.
Hallottam ahogy felsóhajt, de semmit sem mondott.
Megállt előttem, és nem mozdult, csak szívta a cigijét.
Ekkor esett le hogy dohányzik.Együtt szoktunk le annak idején, de úgy látom nála sem volt tartós a dolog...
Egy ideig még állt ott, majd legnagyobb meglepetésemre helyet foglalt mellettem.Nem volt nagy hely így testünk összeért, talán csak kínozni akar.Ebből is látszik hogy én már semmilyen reakciót nem váltok ki belőle az undoron kívül...
Nem szóltam semmit.Kedvem lett volna felpattanni, és olyan gyorsan ahogy csak tudok elfutni, és kisírni magamat, de ezt még sem tehettem, túl feltűnő lenne.

Annyira fájt, mint ha a szívemet tépték volna ki a helyéről.Tudni hogy annak az embernek akit mindennél jobban szeretek, már nem jelentek semmit....ezt a fajta fájdalmat nem lehet szavakkal leírni.Belülről mardos, szinte széttép!Minden egyes levegővétel sebet hagy a testen, mázsás kövek nyomják a mellkasomat, és nem tudom legördíteni onnan őket.
És a legrosszabb hogy erről csak is én tehetek, senki más!Megfőztem, hát meg is ehetem...
Iszonyatosan rosszul éreztem magamat, fizikailag is.Levegő után kapkodtam, pánikba estem, a szó szoros értelmében.A lábaim mint a kocsonya, szervezetem egyre jobban kezdte feladni a szolgálatot.
Úgy látszik Rob is észrevette hogy nincs minden rendben.
-Kris, jól vagy?Teljesen elsápadtál!-szólalt meg mellőlem , hangjából hallatszott az aggodalom, amit nem tudtam mire vélni.
Forgott velem a világ.Próbáltam kinyögni valamit, megnyugtatni.
-Igen, én.....én csak....Jobb lesz ha bemegyek.-mondtam nagy nehezen.Hangom megcsuklott a szavaknál.Szemembe könnyek kezdtek gyűlni, minden erőmmel küzdöttem ellenük, de nem sok sikerrel.
Felálltam , és pár lépést sikeresen meg is tettem azonban egyszer csak mintha lábaim összeakadtak volna és felmondták a szolgálatot...
Minden egy pillanat alatt történt, éreztem ahogy zuhanok,és hallottam Rob messzi hangját fülemben, de már nem tudtam reagálni rá...
Elmerültem a sötétség tengerében....