Szakadék szélén-2.fejezet

Rob szemszöge:

Kristen felállt mellőlem és nagy nehezen megtett pár lépést.Látszott rajta hogy valami nincsen rendben, imbolygott.
-Igen, én.....én csak....Jobb lesz ha bemegyek.-adott választ imént feltett kérdésemre, de akár csak léptei, hangja is bizonytalan volt, és megcsuklott ahogy a szavakat formázta.
Az aggodalom úrrá lett rajtam és amint megláttam zuhanni, amilyen gyorsan csak tudtam utána kaptam.Szerencsére sikeresen alányúltam, és megtudtam tartani gyönge testét.Azonnal a földre fektettem és megnéztem a pulzusát, teljesen tanácstalan voltam és a kétségbeesés határát súroltam.
Szerencsére hamar kitapintottam az ütőerét, és valamennyire megnyugtatott hogy nem állt meg a szíve.
El sem tudtam képzelni hogy mi történhetett, mi miatt lett rosszul.
Nagyon aggódtam miatta, idegességemben a hajamba túrtam, és mivel nem akartam itt hagyni egyedül, segítségért kiáltottam, és csak remélni tudtam hogy meg is hallja valaki.
Segélykérésem célba ért, ugyan is megpillantottam  Kellant.
Amint meglátott minket odaszaladt hozzánk, látszott rajta, hogy ő  is megijedt.
-Mi történt?-kérdezte, miközben Kristent próbálta vizsgálgatni.
-Én....nem tudom.Be akart menni, és egyszer csak összeesett.-hadartam-Kérlek csinálj valamit, nem eshet baja!-hangom könyörgő volt.
-Hívom a mentőket!-mondta, majd fürgén tárcsázni kezdett.
Nem volt mást tenni csak várni.Várni hogy jöjjön a segítség.
Kristen feje az ölemben pihent, én pedig simogattam arcát.Teljesen kétségbe voltam esve!Mi lesz ha komolyabb baja van?Nem, abba bele sem merek gondolni, nem veszíthetem el.
Akármit is tett szeretem, efelől nincsen kétség, mindennél fontosabb a számomra!
Mivel már ősz volt, és a beton meglehetősen hideg, nem akartam hogy megfázzon, így ölembe kaptam és besiettem vele az épületbe.
Amikor meglátták Krist a karjaimban mindenki odarohant hozzánk és kérdezősködni kezdett, néha már az idegeimre mentek.Nem tudnak segíteni menjenek innen!Talán lehet hogy túlságosan is ingerült voltam, de nem tehetek róla, minden gondolatom csak körülötte forgott.
-Hozzon már valaki egy rohadt vizet!-mondtam indulatosan, mivel már vagy harmadjára szóltam-Mindent nekem kell csinálni?-förmedtem rá Kellanra.
-Hé, nyugi haver!Tudom hogy nagyon aggódsz érte, de attól nem lesz jobb, hogy mindenki fejét leordítod.Rendbe jön hidd el, a mentősök már úton vannak, bármikor megérkezhetnek!-mondta barátom, majd elment vízért.
Tudom hogy ettől nem jobb, de egyszerűen kikészít hogy ennyire tehetetlen vagyok, még mindig nem tért magához, szinte remegtem az idegtől.
Ha belegondolok hogy elveszíthetem....Nem, az nem lehet, nem lesz semmi baj!Ki kell törölnöm a sötét gondolataimat!
Egyszer csak meghallottam a sziréna hangját.Végre!A mentősök villámgyorsan rohantak hozzánk, és vizsgálgatni kezdték szerelmemet.
Nem tehettem mást csak vártam, vártam hogy végre magához térjen...

 Kristen szemszöge:

Minden olyan zavaros volt, semmire sem emlékeztem.A szemhéjamat mintha összeragasztották volna, ahhoz sem volt erőm hogy kinyissam ,de végül még is csak sikerült.
Mindenütt aggódó arcokat láttam.Elsőként Ashley-t pillantottam meg.Amikor észrevette  hogy felébredtem, felpattant a székéről és hozzám sietett.
-Kris, Istenem a szívbajt hoztad ránk!Soha többet ne csinálj ilyet, megértetted?-förmedt rám haragosan, de szemeiben könnyek csillogtak.
-Mit történt?-kérdeztem.
-Elájult kisasszony.-válaszolt valaki.Nem ismertem fel, nyilván egy orvos lehetett.
-Az immunrendszere teljesen legyengült, nem kapott elegendő energiát, így a szervezete feladta a harcot, és eszméletét vesztette.-magyarázta.
-Mi...miért?-értetlenkedem.Nem tudtam hova tenni.Teljesen jól voltam egész nap...
 -Kisasszony, mit evett mostanában?Étkezett rendesen?-tette fel a kérdést az orvos.
Hát, ha jobban belegondolok, nem igazán.
-Mit ért a rendesen alatt?-tudakoltam.
-Napi legalább ötször.-világosított fel.
-Én....Őszintén, nem!-hajtottam le a fejemet, szégyelltem hogy az én hülyeségem miatt kerültem ilyen helyzetbe-Nem igazán van étvágyam.-folytattam.
- Ez nem ilyen egyszerű, értse meg!Komolyabb  baja is lehetett volna, ez nem játék!-mondta komolyan.
-Értem.- a hangom alig hallatszott.
-Máskor figyeljen oda magára,  ez nem csak egy kis semmiség volt!Vegye komolyan!
Lesütöttem a szememet, nagyon kellemetlen volt a helyzet, főleg hogy Rob is a teremben tartózkodott.
A sarokban áll,falnak támaszkodva.Mint ha ideges lett volna, ujjait tördelte.
Szemeiben fájdalmat láttam, megviselt volt.Szörnyű volt Őt így látni.
-Már jobban vagyok, köszönöm.Nagyon hálás vagyok amiért megvizsgált!-köszöntem meg az orvosnak, és éppen készültem felülni az ágyon amikor rám szólt.
-Egész nap ágyban kell maradnia!Ezt feltétlen tartsa be!Bár már jobban van, de még mindig nem elég erős.-mondta.
Nem, nem lehetek ágyhoz kötve.Ma lesz  a premier, meg kell jelennem!
-Jól vagyok doktor úr, tényleg!Nem feküdhetek egész nap, muszáj felkelnem!-mondtam teljesen komolyan, de az orvos nagyon nem így gondolta.
-Nézze, tudom hogy maguk fontos emberek, de akkor is csak emberek!Nem kelhet ki ma az ágyból, és kész!Ha megteszi az életével játszik, fogja fel kérem!-mondta nyomatékosan.
-De...-kezdetem volna bele amikor Rob közbeszólt.Nagyon meglepett reakciója.
-Ne aggódjon doktor úr, nem fogjuk hagyni hogy felkeljen!-mondta.A mondat végén a szemembe nézett.
Elkaptam tekintetemet, nekem ez nem megy!Nem tudok a közelében megmaradni...
Az orvos miután mindenkitől elköszönt, és még egyszer a lelkemre kötötte hogy meg se moccanjak, amire én  csak lelkesen bólogattam, távozott a szobából.
Amint kilépett az ajtón, kitakaróztam és már éppen lelépni készültem az ágyról amikor Ashley rám kiabált.
-Te mi a fenét csinálsz?A francba Stew nem hallottad mit mondott?-kérdezte kicsit sem kedvesen.
-De minden szavát pontosan jól hallottam, de teljesen jól vagyok, és ma lesz a premier, ott kell lennem!-nem tágítottam.
-Fel ne merészelj állni!Teljesen hülye vagy, még is mit képzelsz?-szólalt meg Rob.Hangjából csak úgy sugárzott a düh.Ugyanakkor amikor találkozott pillantásunk szemeiben mérhetetlen aggodalmat és fájdalmat láttam.Meg sem tudtam szólalni, szégyelltem magamat.Úgy viselkednek velem mint egy taknyos gyerekkel aki nem tudja mit szabad és mit nem.Nem tudtam hova tenni Rob reakcióját...Miért csinálja ezt?Nem mindegy neki hogy mi van velem?
Nem akartam vitatkozni se Vele, se senkivel.Lábaimat visszacsúsztattam a takaró alá és lefeküdtem.
Úgy láttam kissé lankadt a haragja, de még mindig engem nézett.
-Mi lesz a filmmel?-nagy nehezen megtaláltam a szavakat.
-Ki nem szarja le a rohadt premiert?Az a legfontosabb hogy te helyre gyere!-mondta Kellan, és odasétált hozzám majd megölelt.Ismét csak meghatódtam.Jajj, úgy szeretem ezt a macit!
-Köszönöm!És a show?-tértem rá arra ami nagyon érdekelt.
-Elmaradt.A házigazda nagyon megértő volt, azt mondta hogy semmi baj, majd bepótoljuk.Mondtuk neki hogy semmit ne mondjon a műsorban a történtekről.-adott választ.
-Ezt még meg kell köszönnöm neki.-mosolyodtam el, ahogy mindenki más is.
Csak most néztem igazán meg hol is vagyok.Egy bőr kanapén feküdtem, valószínűleg még mindig a backstage-ben lehettem.Egyetlen egy valami izgatott nagyon, hogy hogy is fogok haza jutni.
-Amíg hazamegyek, ugye azét felállhatok?-tudakoltam.
-Szó sem lehet róla!-vágott közbe Ash.
-De hát...
-Majd valamelyikünk hazavisz!Egyébként sem vezethetsz ilyen állapotban!-folytatta.
-Van valaki otthon?Aki vigyázzon rád?-kérdezte Kellan.
Válaszként csak megráztam a fejemet.
-Nem.Anya ötig dolgozik, de nem lesz semmi bajom.Megköszönném ha valaki hazavinne, de onnantól már egyedül is boldogulok.-mondtam mosollyal az arcomon.
-Kit akarsz átverni Kristen Stewart?Ismerlek már mint a tenyeremet!Amint egyedül hagynánk egyszer csak gondolsz valamit és  felkelsz!-okoskodott ismét barátném.
-Ash, nem vagyok már kisbaba.És biztosan jobb dolgotok is van mint sem engem őrizni!Megígérem hogy nem fogok rosszalkodni!-esküdtem meg, de úgy látszott ez sem elég neki, csak erősködött!
-Szó sem lehet róla!Fogd már fel hogy életeddel játszol!-hangja most már eléggé hangos volt.
Csend telepedett a szobára.Én idegességemben ujjaimmal játszottam.Fogalmam sincs ki vállalja magára  a bébicsősz szerepét...
Egyszer csak Rob hangja törte meg a hallgatást.
-Majd én hazaviszem.Vigyázok rá!-mondta, majd rám emelte szürke szempárját.
A mai napon már sokadjára, meglepődtem.Miért csinálja ezt?Tényleg kínozni akar?Az kizárt hogy kibírom vele kettesben míg anya haza nem ér!Egyáltalán miért kedves hozzám, vagy ez is csak a mocskos játéka része?
Ugyanakkor egy részem nagyon is örült a kedves gesztusnak.Reggel még azt sem tudtam volna elképzelni hogy egyáltalán szóba álljon velem, most pedig felajánlja hogy velem tölti az egész délutánt...
Nem értek én már semmit, még hogy a nők a bonyolultak...
Nem szóltam semmit, beletörődtem a helyzetembe.
-Rendben, de nagyon vigyázz rá!Megbízom benned!-fecsegte Ashley.
Rob arcán mint ha apró mosoly villant volna meg, de lehet hogy csak bebeszélem.
-Na mennem kell, a vörös szőnyeges dolgot pedig elintézem, amiatt ne aggódj!Te csak gyógyulj meg, de gyorsan!És szót fogadni!-mondta, a végén felnevettem.Nem tudtam visszatartani kacajomat.
Miután mindenkitől elbúcsúzott el is ment.
Ashley után nem sokkal mindenki távozott, végül csak ketten maradtunk a szobában: Rob és én!
Úgy éreztem mint ha valami átveréses műsorba csöppentem volna...