Szakadék szélén- 5.fejezet

Kristen szemszöge:

Miután nagy nehezen feltápászkodtam az ágyról elmentem letussolni.A langyos víz nagyon jól esett, teljesen felfrissített.Újult erővel kezdtem neki ennek a napnak.
Anya meg is jegyezte, mennyire "sugárzok". Pedig erről szó sincsen, egyszerűen csak elegem lett az önsajnálatból.Persze még mindig nagyon fáj, és tudom hogy életem legnagyobb hibájának következményeit viselem, de nem tehetek mást, folytatnom kell, az idő nem áll meg, hogy nyalogathassam a sebeimet.
Felnőtt nő vagyok, ideje aként is viselkednem.
Már épen indulni akartam a reggeli után, amikor megcsörrent a telefonom.Bekaptam az utolsó falatot és  a készülékért nyúltam a zsebebe.Viszont a kijelzőn olyas valaki neve villogat akiére legkevésbé számítottam.
Rob...
Mit akar?Felvegyem egyáltalán?...Mi van ha fontos?
Végül erőt vettem magamon és megnyomtam a zölden villogó telefont.
-Hallo, tessék.-szóltam be határozottan, legalább is nagyon igyekezte az lenni.
-Szia, Rob vagyok.
-Tudom.Valami baj van?-kérdeztem.
-Nem, szeretnék találkozni veled.-mondta.
Ezt nagyon nem tudtam hova tenni.Nem is tudtam rögtön válaszolni iménti szavaira. Találkozni?Velem?  Még is miért?
-Valami baj van a filmmel?-találtam meg végül a szavakat. Elvégre csak amiatt kereshet.
-Nem.Azzal minden rendben.Magén jelegű...
A torkomon rekedt a szó.A szívem pedig heves iramban kezdett verdesni.Mit jelenthet ez?
Próbáltam, amennyire csak tudtam, leplezni zaklatottságomat, és higgadtan válaszolni.
 -Én...Ma nincs semmi dolgom, szóval....-vettem egy nagy levegőt-Nézd, ha a tegnapiról van szó, én nagyon sajnálom.Felejtsük el!Visszaéltem a helyzettel, nagyon szégyellem nem szabadott volna. Rob, tényleg nem kell erről beszélnünk...
-Kris!Levegőt is vegyél néha.- hallottam hogy mosolyog-Személyesen szeretném ezt megbeszélni.Persze csak ha ráérsz.-mondta.
-Re..rendben.-hangom megcsuklott.
-Akkor átjössz?Vagy üljünk be valahova?
-Nekem mindegy.
-Gyere át.Nem akarom hogy megzavarjanak.
-Oké.Most rögtön, vagy később?-tudakoltam.
-Én most is ráérek.Tulajdonképpen egész nap.-adott választ.
-Már indulok is.Akkor, hamarosan.Szia.- köszöntem el.
Ajkaimra akaratlanul is mosoly kúszott.Bár fogalmam sem volt mit is akar mondani, de maga a tény, hogy találkozni akar velem, már elég volt ahhoz hogy a föld fölött járjak.
Gyorsan zsebembe csúsztattam a slusszkulcsot, dobtam anyának egy gyors puszit, és már ott sem voltam.
Azt kell mondja, finoman fogalmazok ha azt mondom, nem mentem lassan...Valószínűleg megszegtem egy-két KRESZ  szabályt.De szerencsére egy zsaru sem állított meg, és szinte még piros lámpát is alig kaptam.
Kb. fél óra alatt már ott is volta Robnál.
Miután leállítottam a motort, és meglestem tükörképemet a tükörben, konstatáltam hogy annyira nem festek rémesen.Kiszálltam a járműből és még egy utolsó igazítást végeztem a ruhámon, majd gyorsan az ajtóhoz lépkedtem, és bekopogtattam rajta.
Hamarosan nyílt is, és Rob jelent meg a bejáratnál.
Mosoly játszott ajkai sarkában, és miután üdvözölt, beinvitált.
Nem fogok hazudni, lábaim remegtek az idegességtől, és csak remélni tudtam, hogy ezt nem veszi észre.
Sikeresen megtettem azt a pár lépést, és leültem a fotelbe.
-Kérsz esetleg valamit?Kávét,teát?Enni valamit?- csak úgy záporoztak belőle a kérdések.Nevetni támadt kedvem, de nem tettem meg ...
-Nem ,de köszönöm.- válaszoltam.
Ekkor egy sejtelmes pillantást vettet felém.Egy ideig még vizslatott, majd végre megszólalt.
-Ettél egyáltalán ma valamit?-okoskodott.
-Igen, ettem.Köszönöm kérdésed.- igyekeztem nem túl pimasz lenni.De hát ez a basáskodó szerep...
-Biztos?
Felsóhajtottam.
-Biztos!-most már én sem hagytam magam.
Vett egy mély levegőt és még pár másodpercnyi pesztrálás után, úgy látszott felhagy az okoskodással.
Úgy látszik ezt a csatát megnyertem, mivel lassan felém sétált, és  helyet foglalt a velem szemben lévő ülésben.
-Beszéltél az orvossal?- vette komolyra a témát.
Szemeiben aggodalmat láttam tükröződni,  és akkor végem volt.Minden erőmet össze kellett szednem ahhoz, hogy nem könyörögjek a bocsánatáért!
-Nem.De jól vagyok!Nincsen semmi baj.Az csak múló rosszullét volt, semmi több.-próbáltam megnyugtatni, de nem úgy tűnt mint akit oly nagyon meggyőztem.
-Fel kell hívnod.... Kris, legalább a kedvemért.
Mélyen a szemembe nézett beszéd közben és, én szinte megsemmisültem.Lehet neki nemet mondani?Nem, legalább is nekem nem megy.
-Ha annyira akarod, most rögtön felhívom.De esküszöm jól vagyok.
De Ő tántoríthatatlan volt.Úgy nézett rám, mint aki a vesémbe lát.Tudtam, egyetlen szavamnak sem hisz.
-Anya nagyon aggódik miattam...Tegnap sokáig beszélgettünk.Láttam szemeiben a mérhetetlen fájdalmat....Szörnyű érzés volt!- mondta, teljesen őszintén, talán így már hinni fog nekem.
-Soha többet nem akarom úgy látni őt!Teljesen hülye voltam, most már tudom.Már csak miatta is, de összeszedem magamat.Nem hagyom el magam, Rob higgy nekem!Kérlek...
Hangom szinte, már-már könyörgő volt.
Belenéztem igéző szempárjába, és ekkor szállt el minden erőm végérvényesen, és visszavonhatatlanul.
Percekig csak csöndben ültünk és meredtünk egymás elé, amikor is Ő megtörte a hallgatást.
-Nem csak Jules, ijedt meg halálosan... -emelte rám tekintetét-Nagyon, nagyon megijesztettél!Többet ne merészeld!-parancsolta meg.
Én csak bólintani tudtam.
-Hjajj, az ég szerelmére Kristen!Nem csinálhatod ezt velem...én... megfogok őrülni!- temette arcát kezeibe.
Én meg csak ültem ott mint egy rakás szerencsétlenség.Nem tudtam mit is csináljak.Mit csinálhatok egyáltalán? Legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna, és soha el nem  engedném többet!
De ugye bár a történtek fejében azt nem tehettem.
-Rob... - ennyire futotta csupán.Több hang nem jött ki torkomon.
Aztán folytatta:
-Akármi is történt, nagyon fontos vagy nekem, és még annál is fontosabb!Kristen nem akarlak elveszíteni!Nem élném túl!Tegnap amikor a kezeim közt feküdtél és azt hittem talán többet fel sem kelsz... Végre rádöbbentem mennyire hülyén és ostobán is viselkedtem.Kerültelek, és nem válaszoltam egyetlen üzenetedre sem.Annyi év után semmibe vetetlek, de ez nem megoldás, semmire sem megoldás!-csak úgy ömlöttek belőle a szavak, én pedig ledöbbenve hallgattam- Te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben, ha nem a legfontosabb.És akármi is történt, nem  akarlak elveszíteni annyi év után.Egyszerűen nem megy, nem tudom távol tartani magam tőled, de most már nem is akarom!Ugyanakkor... semmibe sem tudom venni azt ami történt,... sajnálom...
Viszont az a rengeteg jót, amit kaptam tőled az évek során, nem fogom sutba dobni egyetlen egy rossz miatt!Ha nem ismertelek volna meg, most az az ember sem lennék, akivé melletted váltam.Rengeteg mindent köszönhetek neked Kris, és ezt  a sok mindent soha sem fogom tudni meghálálni neked!
Szóval ennek a sok dumának a lényege, hogy szeretném ha olyan lehetne mint régen, mint a leges legelején.
A legjobb barátom voltál, és mindig ott voltál nekem,  szeretném ha ez újra így lehetne...Lehet hogy ez hatalmas önzőség a részemről, de habár szakítottunk én szeretném ha barátok tudnánk maradni, mint régen.Nem akarlak elveszíteni, nem akarok így tenni mint ha ezek az évek semmisé lennének! Szóval, ez hülyén hangozhat: De tudnál csak a barátom lenni?
Miután befejezte mondandóját, mintha kővé fagytam volna.Most aztán tényleg egyetlen hangot sem tudtam kinyögni.
Barátok?CSAK barátok? Sose gondoltam volna, hogy egyszer az Ő szájából is hallani fogom a jó öreg: "Legyünk barátok" szöveget.
Nem tudtam mit mondjak, azt hiszem enyhén sokkot kaptam...