10.Fejezet

10.fejezet - Minden kezdet nehéz...

 

Kristen szemszöge:

Édes álmomból a beszűrődő nap sugarai ébresztettek.Kellemesen sütötte a bőrömet és melegen simogatott.Derekam körül szorosan ölelő kezek tartottak fogva, minek hatására elmosolyodtam.
Robbal egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt, és még mindig fejembe kúsznak az emlékképek.
Az ölelései, a csókjai minden annyira álomszerű, és számomra talán kissé felfoghatatlan.
Miért pont én kellek neki?Miért, amikor annyi gyönyörűbbnél gyönyörűbb nőt megkaphatna, mindenki a lába előtt heverne.Miért rám vágyik?
És ha még ez most így is van, idővel biztosan észhez tér majd és rájön hogy én nem vagyok sem különleges sem pedig hozzávaló.
Én nem illek ebbe a világba, a világába, és ez mindennél jobban aggaszt!
Szeretnék neki megfelelni, szeretnék elég jó lenni számára, magam sem tudom miért, de így van.
Nem igazán tudom, hogy miért is mentem bele ebbe az egész "kapcsolatosdiba". Hogy is hihettem hogy működne, vagy talán nem is hittem csak nem tudtam ellenállni neki.
Amikor azt mondta, hogy kellek neki, a szívem olyan hevesen kezdett verdesni mint még soha!
Magamnak hazudnék ha letagadnám, hogy már az első perctől fogva ahogy megpillantottam éreztem valamit...
Akkor még nem igazán tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, hiszen Rob egy nagyon vonzó férfi, és fiatalok vagyunk, természetes hogy megmozdított bennem bizonyos köveket...De minél többet találkoztunk, annál jobban vágytam rá, arra hogy érintsen, vagy csak hogy a közelemben tudhassam.És ez már túlmegy a testiségen.
Iszonyatosan jó vele az ágyban, szinte már leírhatatlanul!Ahogy hozzám ér, szívem és testem minden egyes porcikáját megmozdítja, és bensőm nem tud mást tenni, csak azt kiáltozza: még, még még!
Ugyanakkor ez halálosan megrémiszt!Rengeteg kétség van most bennem, nem tudom, hogy helyesen cselekedtem e amikor belementem ebbe.
Mert egy részem semmire sem vágyik jobban mint erre, a másik viszont nagyon is jól tudja, hogy megsérülhetek ebben lelkileg.
Mert ugye semmis sem tart örökké, ez az élet rendje, és egyszer ez is véget ér.Majd rájön hogy nem kellek neki, és akkor én összefogok törni.Már most összetörnék.De ha ezt tovább csináljuk, akkor biztosan tudom hogy belefogok szeretni, és ha elhagy én nagyon megfogom égetni magamat!
A fejemben akaratlanul is megszólal a vészcsengő, és azt mondja, hogy menj el amíg még lehet, még akkor amikor a legkevésbé sérülnék, mert a fájdalmam már most borítékolható, csak a mértéke nem mindegy...
De nem akarom megbántani Őt, tudom ha most elmennék, még eltudnék úgy hogy nem találna rám, de ezzel talán fájdalmat okoznék neki.És ezt a legkevésbé sem akarom!
És az sem elhanyagolható, hogy nem akarok elmenni, nem akarom itt hagyni!Azt akarom, hogy álljon meg az idő, és csak feküdhessünk itt, egymást ölelve időtlen időkig, mert ez annyira jó.
Biztonságban érzem magam mellette, és ez az érzés már régóta ismeretlen számomra.
Utoljára még a  szüleim elvesztése előtt éreztem ilyesmit.Akkor még minden olyan egyszerű és magátólérthetődő volt.Tudtam hogy ők ott vannak nekem, és hogy semmi bajom nem eshet mert vigyáznak rám!Hogy mi hárman, akár az egész világgal is megtudnánk küzdeni ha úgy hozná a sors!Aztán amikor ők már nem voltak, úgy éreztem, többé soha sem fogom biztonságban érezni magamat, hogy soha nem fogom megtalálni a helyemet...
De most ez megváltozott!Mellette végre úgy érzem ott vagyok, ahol lennem kell!
Ha átölel, hajlamos vagyok megfeledkezni mindenről és csak a pillanatnak élek.
Ugyanakkor nem tudom, hogy túlélném e még egyszer ha elveszíteném ezt...
Merengésemet azonban kénytelen voltam abbahagyni, ugyan is az ölelő kar szorosabban fogott és Rob egy mozdulattal felém tornyosult.
Arca boldogságot tükrözött, és nekem abban a pillanatban végem volt!Minden kétség, minden aggodalom tovaszállt, és már egészen más dolgok foglalkoztattak.
Erről beszéltem!...
Szavak helyett egyszerűen csak egymás ajkára tapadtunk, és finom csókot váltottunk, ez többet ért minde szónál.
Ujjaimmal Rob hajába túrtam így húztam még közelebb magamhoz, Ő pedig hasamat simogatta, aminek hatására pillangók kezdtek röpködni gyomromban.
Szabad kezemmel kidolgozott felsőtestére tévedtem, és minden egyes négyzetcentiméterét bejártam rajta.Amikor szívéhez értem, akaratlanul is éreztem a heves ritmust, aminek hatására mindeddig ismeretlen érzések kerítettek hatalmába, a szívem talán a lehetségesnél is gyorsabban kezdett verni.
Kezei hajamba túrtak, és az arcomba lógó kósza tincseket gyengéden elsimította velük.
Annyira leírhatatlan volt az egész, annyira gyengéden bánt vele, mint egy törékeny porcelánnal gondosan ügyelve arra nehogy károkat okozzon bennem.
Egy férfi sem bánt még velem így.Nem tudom mi ütött belém, mint ha az érzések lavinája rám zúdult volna, nem tudom miért de nem voltam a testem ura, könnycseppek kezdték mardosni a szememet,és én hiába is harcoltam, hadakoztam velük, nem győzhettem.
Lassan folytak végig arcomon a könnyek, mindeközben még mindig Őt csókoltam.Azonban amikor rádöbbent hogy sírok, azonnal elszakadt ajkaimtól, amivel azonnal hiányérzetet keltett bennem.
Nem volt jó döntés részéről ez a lépés, ugyanis könnyeim még inkább záporozni kezdtek.
Magam sem tudtam miért sírok, egyszerűen csak megtörtént, már nem én irányítottam.
Rob csak nézett engem, és arcára fájdalom ült ki a tanácstalanság kíséretében.Megakarta nyugtatni, hogy ő nem tehet erről, semmi rosszat nem tett, de szavak nem jöttek nyelvemre.
-Kris, hé sss....- próbált csitítani-Valami rosszat tettem, fájdalmat okoztam?Mi baj édesem?- csak úgy záporozta belőle a kérdések, én pedig válaszok híján csak a fejemet ráztam.
Letöröltem értelmetlen sírásom nyomait, és kezemmel végigsimítottam arcán, aminek hatására némiképp úgy látom megnyugodott.Nagyon megilyeszthettem.
-Én csak....-próbálta megtalálni a hangomat, miután némiképp sikerült folytattam- Nem is tudom mi ütött belém.-mondtam, de Ő még mindig tanácstalanul vizslatott.
-Annyira jó így, veled!...-böktem ki az igazságot.
Egy kis idő után, miután felfogta szavaimat  kezdett egy kicsit felengedni.
-Te ostoba nőszemély, teljesen hülye vagy!-mondta mosollyal az arcán.
Már éppen én is mondani akartam valami velőset, de ő csókjával keresztülhúzta számításaimat.
Olyan gyengéden becézgetett, hogy azt hittem menten elégek.Amikor végre szabad volt szám, viszonozhattam a kedves szavakat.
-Hát te sem vagy éppen normális.-hecceltem, de ő sértődés helyett belement a játékba.
-Igen?-kérdezte, tekintetében bujkált valami, amitől azonnal megbánta iménti szavaimat.
Meg sem várva válaszomat, derekamra ült, így nem tudtam mozdulni sem menekülni, csiklandozni kezdett.
Én pedig mint egy kisgyerek sikongattam alatta.Világéletemben csiklandós voltam, de ő az első aki ezt fel is használja ellenem.
Ő pedig nagyon is élvezte kínzásomat, arcéra levakarhatatlan vigyor ült ki én pedig csak rázkódtam a nevetéstől.
-Rob nehh...neh csináld!Hagy....hagyd abba, kérlek!- könyörögtem neki, de Ő csak folytatta.
-Mit adsz cserébe ha abbahagyom?-incselkedett.Majd, hogy válaszolni tudjak abbahagyta a csiklandozást.
-Mit szeretnél?-kérdeztem rekedtes hangon, amitől láthatóan elsötétült tekintete.
Lehajolt számhoz és egy apró csókot lehelt rá.Túl aprót is...
Majd még mindig rajtam ülve nézett le rám.Mintha gondolkodott volna a válaszon, és mindeközben egy pillanatra sem szakadt el pillantásomtól.
-Töltsd velem a mai napot!-jelentette ki.
Egy ideig farkasszemet néztem vele, de nem azért mert tétováztam a válasszal, azt már rögtön tudtam, egyszerűen csak az őrületbe akartam kergetni a várakozással.
Úgy láttam némiképp sikerült is , mert magabiztossága mintha alábbhagyott volna.Ekkor úgy döntöttem eléggé kigonoszkodtam magamat.
Elmosolyodtam majd megadtam neki azt a választ.
-Örömmel!- búgtam.
Szavam hallatán elvigyorodott.
-Tudod, hogy milyen kis gonosz tudsz lenni?-kérdezte.Én csak megrántottam a vállamat és úgy tettem, mintha nem is érteném miről beszél, amire csak egy szemforgatással reagált.
-Megyek hozok valami reggelit, biztosan éhes vagy.-mondta majd még egy puszit nyomott a homlokomra és miután belebújt köntösébe elment.
Én pedig csak feküdtem az ágyban , és azon tűnődtem mivel érdemeltem ki ezt.Boldog voltam, nagyon is boldog!
Még egy kicsit heverésztem , majd úgy döntöttem Rob után indulok.Viszont mivel nem igen volt nálam rendes ruha , így úgy döntöttem, felfedező útra indulok Rob szekrényében.
Magamra kaptam egyik rövidnadrágra emlékeztető sortját, majd kivettem egy egyszerű pólót, és az oldalánál fogva megcsomóztam.
Kissé nagy volt rám, de nagyon  kényelmes viseletnek bizonyult, bizonyára megtudnám szokni.Édes illata érződött a ruháin, és ettől még inkább beleszerettem.
Beletúrta hajamba, némi tartást adva ezzel neki, majd a már nagyon hiányolt személy után indultam.Éppen lefelé indultam a lépcsőn amikor meghallottam hangját, valakivel nagyban beszélgetett.Nem akartam zavarni, de végül úgy döntöttem lemegyek.
Valószínűleg az egyik haverja lehetett, nekem nagyon is ismerősnek hatott.
Rob mögé léptem és átkaroltam a derekánál fogva.Amikor megérezte maga körül kezeimet, végigsimított karomon, aminek hatására libabőröslettem.
A fiúk folytatták a beszélgetést, mintha ott sem lettem volna, de egy csöppet sem zavart, mindaddig amíg nem én lettem a téma!
Már éppen távozni akart a fickó, amikor még egyszer hátrafordult és intézett felém pár szót:
-Apropó Kristen.-kezdett bele-Jó is hogy itt vagy.Este átjöhetnél hozzám csajszi, jól fogunk mulatni, akárcsak múltkor!-mondta vigyorral az arcán, és mondandója végén rámkacsintott.
Ekkor csapott le rám a felismerés, miszerint nem volt véletlen, hogy olyan ismerősnek tűnt, vele is volt már dolgom...
Azt hittem menten elsüllyedek, és mindezt Robnak is hallania kellett.
Éreztem, hogy az érintett személy megfeszül ölelésemben, és hogy kezeit ökölbeszorította.
Nem tudtam mit csináljak, legszívesebben elfutottam volna!
Bekövetkezett legnagyobb félelmem....

Szavazás

Hali :)
Úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha valamilyen mértékben beleszólhatnátok a történet alakulásába.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak minden héten kitennék egy szavazást, és annak a végeredménye alapján beleépíteném a legjobban tetszett alternatívát a fejezetekbe.
Azért is szeretném ezt, mivel ti olvassátok ezt a sztorit, és azt szeretném hogy valamilyen mértékben befolyásolhassátok a történet lefolyását.
Nem olyan dolgokra kellene szavazni amik drasztikusan meghatároznák a végkimenetelt, csak kissebb nem nagy horderejű dolgokról.
Remélem tetszik az ötlet, és már ki is teszem az első szavazást, aztán majd meglátom hogy mi sül ki belőle. :)

u.i. : Igyekezem a frisst jövő héten hozni, úgy hétvége fele, de a tapasztalatok alapján nem ígérek semmit!
       Addig is puszi, és legyetek rosszak! :D <3

9.fejezet-Csók

Rob szemszöge:

Kínzóan lassan közeledtem ajkai felé, féltem hogy mint mindig eltol magától, vagy a mi még rosszabb, nem viszonozza csókomat.
Ujjaimat hajába túrtam és fejbőrét cirógattam.Aztán végre összeért szánk.Gyengéden becézgettem puha ajkait, először végignyaltam a felső, majd az alsón is.Nem tolt el, ami bátorítólag hatott rám.
Egyszer csak ajkai szétnyíltak előttem, beengedve nyelvemet.Belül szinte ujjongtam.Visszacsókolt!
Úgy éreztem mint ha most sikerült volna áttörnöm azt a falat, amelyet maga köré gondosan felépített.Azt mondta nem csókolózik senkivel, de még is megtette,méghozzá velem.
Talán nem csak egy egyszerű kuncsaft vagyok számára, talán többet is jelenthetek neki.
Nem akarok ilyesfajta elméletekbe belebonyolódni, de azért szívem mélyén remélem, nem csak egy pénzes pasas vagyok szemében.
Mert hiába is próbálom oly nagyon tagadni, ő már jóval többet jelent nekem, mint csak a szex.Nem terveztem hogy érezni fogok iránta bármit is, de hát ezt nem is lehet megtervezni.
Az ember nem tud parancsolna a szívének, így én sem tudok.
Ez a lány, nő teljesen elveszi az eszemet, amikor meglátom a gyomrom görcsbe rándul, és nem tudom magamat fékezni.Gyönyörű, kétség kívül, de nem csak ez fogott meg benne, hiszem rengeteg szép nőt láttam már életemben, még sem, váltották ezt ki belőlem, amit jelenléte okoz.
Ezt nem lehet megmagyarázni, csillogó szempárja, magával ragad, rabul ejt.Bársonyos bőre, mágnesként vonz, érintenem kell, akár csak egy pillanatra is, de éreznem kell közelségét.
Amint megszólal, hangja a fellegekbe repít, a lelkemig hatol...
Teljesen megőrjít, akarom Őt!Minden lehetséges módon.Már csak a gondolat is fáj, hogy többet nem ölelhetem magamhoz, nem kaphatom meg....Nem engedhetem el!Kedvem támad magamhoz láncolni, ami persze lehetetlen.Annyi év után, annyi fájdalom után, most úgy érzem nem félek érzeni.Sőt,érezni akarok, leakarom vetkőzni ezt  az álarcot amit hordok!Elfelejteni azt a szerepet amit már oly rég óta játszok...
A menyasszonyom kegyetlensége, hatalmas, és mély sebeket hagyott bennem, de Ő más!És az érzéseim is másak.
Azt hittem hogy voltam már szerelmes, de talán még sem.Mert amit most érzek, annyival másabb, intenzívebb,erősebb!És habár egy hang belül azt súgja hogy nem éri meg, hogy ez csak egy fellángolás, én még sem akarok hallgatni rá!Azt hiszem eldöntöttem, nekem kell ez a nő, és nem csak mint egy játékszer!Most sokan azt mondanák bolond vagyok, hisz alig ismerem, és hogy így nem lehet szerelembe esni!De én tisztában vagyok az érzéseimmel!
Még mindig egymást faltuk, ajkaink ritmusban mozogtak egymással édes játékot űzve!
Azonban el kellett válnunk egymástól, az az átkozott oxigén!
Kristen  nem nyitotta ki a szemét, fejét homlokomnak támasztotta, és szaporán vette a levegőt akár csak én.Nem túlzás azt állítani hogy ez volt életem legjobb csókja!Sok nőhöz volt ár szerencsém de Ő, különleges!Gyomrom még mindig görcsbe rándul amint csak ránézek!
A nagy hév mint ha elillant volna.Persze kívánom Őt, mindennél jobban , de most olyan jó így!Nem érzem szükségét annak hogy itt helyben leteperjem.Csak vele akarok lenni, időtlen időkig bírnám így.
Ezer meg ezer gondolat kavargott a fejemben, boldog voltam, talán madarat is lehetne velem fogatni.Kétségtelenül ez volt életem legjobb születésnapja, és mind ez azért van mert itt van velem.
Néma csendben álltunk egymás előtt.Szemei lassan kinyíltak és olyas fajta csillogást láttam benne, ami levakarhatatlan mosolyt csalt arcomra.
Szám önkénytelenül is szólásra nyílt, és végre kiböktem ami szívemet nyomta, bár rettenetesen féltem a reakciójától.
-Kelessz nekem Kristen!-mondtam olyan halkan hogy éppen csak hallani lehetett.
-Itt vagyok.-válaszolta, és szája mosolyra görbült.
Megráztam a fejemet, jelezve hogy nem így értem, félreért.
-Légy csak az enyém!Azt akarom hogy csak velem legyél...-mondtam végre ki az igazságot.
Szemeit pásztáztam, remélve hogy kitudom belőle olvasni mit is gondol.De nem sikerült sok mindent kiderítenem.Ismét csend telepedett közénk.Lehajtotta a fejét, így nem láthattam tekintetét.
Életemben először, talán most igazán féltem...Féltem hogy egyszerűen elmegy, és soha többet nem látom már.Minek szólaltam meg egyáltalán?Ostoroztam magamat.
Percekig állhattunk némán, szótlanul, amikor végre rám emelte tekintetét.
Nagy sóhaj hagyta el száját, majd miután egy pillanatra lehunyta szemét, megszólalt.
 -Rob....Én....Erre most mit mondjak?-dadogta.
-Amit érzel.-böktem ki.Kezdtem kétségbe esni, talán még sem volt olyan jó ötlet ez a nagy kitárulkozás.
-Az akarod, hogy legyek a barátnőd?-kérdezte zavartan.
Idegességemben hajamba túrtam, és próbáltam minden lehetséges módon leplezni zavaromat.
-Nézd Kristen én nagyon kedvellek, és ezt nem tudom megmagyarázni, de valamit már az első perctől fogva éreztem...Tudom, hogy ez neked sok így egyszerre, és teljesen meg is értem.Nem ismerjük egymást olyan sok ideje, ez tény, de amikor veled vagyok, érzem azt hogy igazán élek...És már réges régen nem éreztem ilyet.-mondtam el mindent ami a szívemet nyomta.Most már úgy is mindegy.
Ő pedig csak állt ott előttem, és nem igazán találta a szavakat.
-Tudod hogy miből élek, Rob...Ezt te sem gondolhatod komolyan, így nem akarhatsz...-aggodalmaskodott.
A mondat végén megszakította a szemkontaktust, és úgy láttam mintha szégyenkezne.
Kezeim közé vettem gyönyörű arcát és rávettem hogy szemembe nézzen.
-Hé...ilyet hogy mondhatsz? Még sosem találkoztam olyan csodás nővel mint te vagy.Arról pedig nem te tehetsz hogy az élet ide sodort, nem mindenkinek fenékig tejfel.Semmire sem vágyom jobban csak hogy velem legyél!-jelentettem ki határozottan.
Kesernyés mosoly játszott ajkain.
-Én is érzek valamit amikor veled vagyok, ezt kár lenne tagadni, és nem is tudnám...-vallott színt. A szívem pedig eszeveszett iramban kezdett verdesni.De nem sokáig örülhettem sikeremnek.
-Rob, akármit is érzek, ez nem működne.Tulajdonképpen minden nap megcsalnálak...Ezt az egészet pedig nem hagyhatom abba, kell a pénz.-fakadt ki.
-Legyél csak velem.Én majd mindent megadok neked amire csak szükséged van.Kris tudod, hogy megtehetem.-próbáltam érvelni.
 -Tudom, viszont én nem akarom ezt!-mondtam és nagyon úgy tűnt, semmi sem mozdíthatja ki álláspontjából.Én azonban nem adom fel egykönnyen.
Ismét eltüntetem a közöttünk lévő távolságot, és szorosan az ajtónak nyomva testét ajkaira vetettem magamat.Legnagyobb meglepetésemre nem tiltakozott.
Készséggel nyíltak meg előttem, és édes csókban forrtunk össze.
Először hihetetlen szenvedéllyel faltuk egymást, majd ez a tűz átváltott gyengéd, szerelmes csókká.
Finoman becézgettem mézédes ajkait, ami ellen ő sem tiltakozott az én legnagyobb örömömre.
Legszívesebben soha sem szakítottam volna meg azt a mennyei játékot, de már mind ketten levegő után kapkodtunk, így muszáj volt elválnunk.
Rögtön tekintetét kerestem amiben, furcsa  csillogást fedeztem fel.
Miután némiképp összeszedtem magam, ismét visszatértem álláspontomhoz.
-Kérlek, csak próbáljuk meg.Szeretnék neked mindent megadni!Én akarom így, és ebben nincs semmi rossz!Különben is, lehet hogy nem is menne... Csak...csak próbáljuk meg, nem azt mondom hogy gyere rögtön hozzám feleségül.Annyira szeretek veled lenni, és mint mondtad te sem érzed rosszul magad a társaságomban.Csak próbáljuk meg, adj egy esélyt, kérlek!Lesz ami lesz!- próbáltam minden áron meggyőzni.
Még mindig szemembe nézett és elmerült bennük.Semmit nem árult el tekintete érzéseiből.Egyre jobban kezdtem feladni, azonban végül véget vetett a csendnek.
-Oké.- mondta, bár nem túl magabiztosan csengett viszont nekem ez is többet jelentett mindennél.
Nem tudom mikor voltam utoljára ennyire boldog, levakarhatatlan vigyor ült arcomra, amire végre ő is elmosolyodott.
A szívem nagyot dobbant reakciójára.Ismét megtettem amire a legjobban vágytam, ajkaira tapadtam.
Nem tudom mennyi ideig csókoltuk egymást, de őszintén szólva nem is igazán érdekelt!Csak én és ő számított most, semmi más, és hogy a karjaimban tarthattam.
Azonban egyszer csókunknak is vége szakadt, nagy sajnálatomra.Most azonnal vele akartam lenni, minden értelemben ahogy az csak lehetséges!Összekulcsoltam ujjainkat és a kijárat felé kezdtem vezetni.
Kristen értetlenül tekintett rám, ami mosolyra késztetett.
-Gyere, menjünk el innen!-húztam magammal.Ő azonban nem mozdult.
-Nem léphetünk csak úgy le!A barátaid már várnak, neked szervezték ezt a partit.-próbált jobb belátásra téríteni, de nem sok sikerrel, most semmi sem érdekelt csakis Ő!
-Megértik. nyugi.Amúgy meg szerintem nagyon jól ellesznek!Több pija marad nekik.-nevettem.
Arcáról még mindig azt olvastam le hogy nem nagyon helyesli ötletemet, de csak sikerül meggyőznöm valahogy!
-Hidd el...-léptem közelebb hozzá-Jól meglesznek nélkülünk is!-kezeimet dereka köré kulcsoltam, és közelebb hajoltam ajkaihoz- Szülinapom van- még közelebb araszoltam-és én veled szeretnék lenni, csak veled!-mondandóm végére már egy szemernyi hely sem volt közöttünk.
-Mit gondolsz sikerül valahogy meggyőznöm?- tettem fel a költői kérdést, de a választ már nem vártam meg.
Csípőjénél fogva magamhoz rántottam, kezeimet átkulcsoltam rajta, és ajkaimmal pedig a már jól ismert területre barangoltam.Egyik kezem derekáról lecsúszott egészen formás fenekéig és simogatni kezdtem azt.
Ennek hatására egy halk nyögés szakadt fel torkából, amit csókunk elnyomott.De én nem hagytam abba az édes kínzást, tovább becézgettem ajkait, és ezúttal a nyelvünk is beszállt a játékba.
Nagyon belelendültünk, mert már azon kaptam magamat hogy Kristen melltartó nélkül áll előttem.
Csodás keblei az őrületbe kergettek, és ha eddig még nem vesztettem volna el kellőképpen az eszemet, hát akkor most már egészen biztosan!
Ott állt előttem,mindössze egy száll csipkés tangában, és mondanom sem kell mennyire kívántam.A látvány előhozta belőlem a rejtőző vadállatot, és nem tudtam most már visszafogni magamat, csókokkal hintettem be bőrét, miközben ő egyre jobban nyögdécselt.Nyaka után egyre lejjebb és lejjebb haladtam, még el nem értem melleihez.Óvatosan szívogatni kezdtem már amúgy is kemény bimbóit, amik ennek hatására még inkább megmerevedtek.Kristen fejét hátra döntötte úgy élvezte kényeztetésemet, kezeimmel hasa alját simogattam.Még egy darabig elidőztem feszes keblein, és kezem hasáról alsóneműje alá vándorolt.Lassan, talán kínzóan lassan is becsúsztattam ujjamat a finom anyag alá, és nőiességét kezdtem el kényeztetni, mindeközben számat le nem véve melleiről.
Hallottam ahogy halk nyögdécselései, egyre hangosabbak lettek, és hogy a levegő után kapkod.
Nagyon is élveztem, hogy az őrület határát súrolja, és csöppet sem zavart hogy odakinn rengeteg ember van!
Nem törődtem semmivel, és nem is akartam, csak Őt akartam kényeztetni.
Egyik ujjamat eltüntettem benne,és ekkor  megremegett.Elmosolyodtam , nagyon elégedett voltam magammal.Aztán még egy ujjamat is bevetetem, ekkor már az önkívület állapotában volt, erősen kapaszkodott vállamba és én szorosan fogtam.
Egyszer csak kicsusszantam belőle, és felemelve felültettem egy kis szekrény tetejére.
Kíváncsian pásztázott szemével, nyilván kíváncsi volt mit akarok most csinálni.
Féloldalasan elmosolyodtam és, tétovázás nélkül lehúztam róla az utolsó anyagot ami csak maradt, így teljes meztelenségében csodálhattam.
Széttártam lábait, és közéjük férkőztem, majd nyelvemmel kényeztetetm tovább.
Ekkor már nem bírta tovább, hangos nyögéssel adta tudtomra . hogy nagyon is élvezi tettemet.
Egyre intenzívebben nyaltam, így sodorva közelebb az orgazmushoz.Nem is sokáig váratott magára, hangos sikolyát kezével fogta vissza, és teste megremegett az élmény hatására.
Ismét akaira tapadtam és immár gyengéden becézgette azt.
-Menjünk, el innen, és ezt folytassuk valahol máshol.-súgtam fülébe csókunk után és szájára egy éassú puszit nyomtam.
Ő csak bólintót, nyilván még mindig a történtek hatása alatt volt.Miután némiképp magához tért, öltözni kezdett, majd a hátsó bejáraton gyorsan távoztuk, szerencsére senkibe nem botlottunk bele.
A kocsimhoz siettünk, és rögtön hazafelé vettem az irányt.
Útközben nem sokat beszéltünk, párszor össze -össze pillantottunk, ilyenkor elmosolyodtunk, és néha kissé el is pirult, ami csak még inkább legyezte önbizalmamat.
Hamar haza is értünk, és sajnos nem sok örömmel konstatáltam, hogy a szüleim hazaértek, viszont nem igazán foglalkoztam vele.
Besiettünk a házba, az eső ugyan is nagyon rákezdett.
Amint beértünk a kapun, gyorsan levetettem az esőtől elázott kabátomat, és segítettem ebben Kristennek is.
Legszívesebben most rögtön felraktam volna a puccos asztal tetejére és itt helyben magamévá tettem volna.
De ezt nem tehettem, hiszen arról sem feledkezhettem meg hogy a szüleim itthon tartózkodnak.
Így hát uralkodtam állati ösztöneimen, és férfiasságomat próbáltam nadrágomban tartani, és viselkedni több kevesebb sikerrel.
Közelebb hajoltam édes ajkaihoz, és egy csókot loptam Tőle.El sem hisze hiszem, hogy ma már sokadjára, élhetem át ezt a gyönyört amit ajkai játéka okoz bennem.
Megmagyarázhatatlan élmény amikor csókolózom Vele, mikor elsőként megkaptam ezt az ajándékot, úgy éreztem többé nem tudok e nélkül élni, egyszerűen szükségem van erre, mindennél jobban!
Nagyon belemelegedtünk, mivel azon kaptam magunkat hogy ruhája alját tűröm egyre feljebb, és feljebb.Kristen fürge ujjaim pedig nadrágom cipzárjánál kotorásztak.
Semmi kedvem nem volt leállítani, de szerencsére időben észhez tértem, még a katasztrófa előtt.
Ugyan is sarokkopogásra lettem figyelmes.
Kelletlenül váltam el csodás ajkaitól, látszott rajta neki sem tetszett a dolog, ami nagy boldogsággal töltött el.
-Siess, menj fel a szobámba!A sarkon az első ajtó!-suttogtam, hogy senki sem hallhassa.
Egy nagy sóhaj után teljesített kérésemet, még éppen időben, ugyan is anyám jelent meg az ajtóban.
-Boldog szülinapot fiam, örülök hogy hazaértél!-üdvözölt, megjátszott kedvességgel.-Vegyük úgy hogy az előbb nem láttam semmit, de csak azért mert ma ünnepelünk!Máskor nem tűröm ezt el, remélem a fejedbe vésted!-nyomatékosította szavait, keserű ábrázattal.
Elegem lett, nem fogja megmondani nekem hogy mit és hogyan csinálhatok, felnőttem már.
-Nem, nem jegyeztem meg semmit anya!És tudd, jobb lesz ha megszokod Kristen jelenlétét!Mert mostantól elég sűrűn fogod itt látni.-mondtam nem túl kedvesen.
Láttam, hogy ajkait éppen szólásra nyitotta, azonban én nem hagytam, hogy elkezdje mondandóját, gyorsabb voltam nála.
-És ha nem tetszik, elköltözöm!Ha szeretsz el kell viselned, ugyan is ez a nő mostantól fontos szerepet fog betölteni az életemben!Emészd meg!-vetettem oda keményen.
-Szóval anya, döntsd el mi fontosabb neked, a fiad vagy a makacsságod!
Anyám szemei szinte villámokat szórtak, én azonban nem vártam meg a vihart, felmentem a lépcsőn egyenesen a szobámba, ahol már egy angyal várt rám, hogy a mennyekbe repítsen!

Szakadék szélén- 6.fejezet  RÉSZLET

 

Kristen szemszöge:

Barátok?Barátok...
Ez a szó olyan sok mindent jelent.
A barátsághoz sok minden kell!Bizalom, szeretet, szimpátia, önzetlenség és még sorolhatnám...
Ez kétség kívül meg van bennünk,de a gondok ott kezdődnek amikor az egyik fél többet érez a másik iránt.Igen, az okozza a nagy galibát, főleg ha az emberek nem is olyan régen még párkapcsolatban éltek.Komolyan azt mondta hogy lennék e a barátja?Annyira szürreális ez a helyzet.Mi minden vagyunk csak nem barátok...Legalább is az én érzéseim nagyon nem barátiak iránta!Az pedig szíven üt, hogy pár hónapja még Ő is így érzett, ma viszont már csak barátnak akar.
Legszívesebben, fogtam volna a sátorfámat, és most azonnal elmenekültem volna.Semmi mást nem akartam, csak elfelejteni ezt az egész beszélgetést.
Én.... én egyszerűen erre nem tudok mit mondani!Hogy gondolja?Neki ilyen hamar elmúltak az érzései?Már tényleg nem jelentek számára semmit többet mint egy jó beszélgetőpartnert?
Szívem akaratlanul is görcsbe rándult a gondolatra.
 Az időm pedig egyre csak fogyott, ugyan is Rob nagyon várta a válaszomat.
Kénytelen volta megszólalni.
-Rob...Köszönöm amiket mondtál!Én nagyon sajnálom, de....-folytan elakadtam a mondatoknál.Még is mit mondjak?
 -Őszinte akarok veled lenni!-böktem ki végül egy értelmes épkézláb mondatot.
-Azt is várom el, bármi is legyen a válasz.-mondta.
-Tudod mit érzek...És nem tudom, hogy valaha is tudnék e rád barátként tekinteni, úgy értem kizárólag barátként...Nem akarok zsákbamacskát árulni!Azt is tudom, hogy ez nekem fájna, bár teljesen megérdemlem hogy szenvedjek, azok után amit tettem!- mondtam ki azt ami a lelkemet nyomta.
-Én nem akarom ,hogy neked rossz legyen, és legfőképp nem azért akarom ezt hogy neked fájjon!Sose fordulna meg ilyesmi a fejemben!Fontos vagy nekem Kristen változatlanul!
Annyira mondani akartam valamit.Valami értelmeset, de semmi jutott eszembe, ami tükrözné a valóságot, így inkább az egyenes utat választottam.
-Nem akarok a barátod lenni!Nem tudok a barátod lenni!Elfogatom hogy vége, elfogadom hogy már nem szeretsz.Mindent elfogatok, de erre képtelen vagyok!Rob én  szeretlek! A legutolsó dolog amit akarok az az hogy a barátod legyek...-fakadtam ki-Sajnálom!-mondtam, majd gyorsan felkeltem és az ajtó felé indultam, azt láttam a legjobbnak ha most gyorsan elmegyek.
Végig az járt a fejemben, hogy ha most elmegyek, talán utoljára látom, hiszem semmi értelme már találkoznunk...

Szakadék szélén- 5.fejezet

Kristen szemszöge:

Miután nagy nehezen feltápászkodtam az ágyról elmentem letussolni.A langyos víz nagyon jól esett, teljesen felfrissített.Újult erővel kezdtem neki ennek a napnak.
Anya meg is jegyezte, mennyire "sugárzok". Pedig erről szó sincsen, egyszerűen csak elegem lett az önsajnálatból.Persze még mindig nagyon fáj, és tudom hogy életem legnagyobb hibájának következményeit viselem, de nem tehetek mást, folytatnom kell, az idő nem áll meg, hogy nyalogathassam a sebeimet.
Felnőtt nő vagyok, ideje aként is viselkednem.
Már épen indulni akartam a reggeli után, amikor megcsörrent a telefonom.Bekaptam az utolsó falatot és  a készülékért nyúltam a zsebebe.Viszont a kijelzőn olyas valaki neve villogat akiére legkevésbé számítottam.
Rob...
Mit akar?Felvegyem egyáltalán?...Mi van ha fontos?
Végül erőt vettem magamon és megnyomtam a zölden villogó telefont.
-Hallo, tessék.-szóltam be határozottan, legalább is nagyon igyekezte az lenni.
-Szia, Rob vagyok.
-Tudom.Valami baj van?-kérdeztem.
-Nem, szeretnék találkozni veled.-mondta.
Ezt nagyon nem tudtam hova tenni.Nem is tudtam rögtön válaszolni iménti szavaira. Találkozni?Velem?  Még is miért?
-Valami baj van a filmmel?-találtam meg végül a szavakat. Elvégre csak amiatt kereshet.
-Nem.Azzal minden rendben.Magén jelegű...
A torkomon rekedt a szó.A szívem pedig heves iramban kezdett verdesni.Mit jelenthet ez?
Próbáltam, amennyire csak tudtam, leplezni zaklatottságomat, és higgadtan válaszolni.
 -Én...Ma nincs semmi dolgom, szóval....-vettem egy nagy levegőt-Nézd, ha a tegnapiról van szó, én nagyon sajnálom.Felejtsük el!Visszaéltem a helyzettel, nagyon szégyellem nem szabadott volna. Rob, tényleg nem kell erről beszélnünk...
-Kris!Levegőt is vegyél néha.- hallottam hogy mosolyog-Személyesen szeretném ezt megbeszélni.Persze csak ha ráérsz.-mondta.
-Re..rendben.-hangom megcsuklott.
-Akkor átjössz?Vagy üljünk be valahova?
-Nekem mindegy.
-Gyere át.Nem akarom hogy megzavarjanak.
-Oké.Most rögtön, vagy később?-tudakoltam.
-Én most is ráérek.Tulajdonképpen egész nap.-adott választ.
-Már indulok is.Akkor, hamarosan.Szia.- köszöntem el.
Ajkaimra akaratlanul is mosoly kúszott.Bár fogalmam sem volt mit is akar mondani, de maga a tény, hogy találkozni akar velem, már elég volt ahhoz hogy a föld fölött járjak.
Gyorsan zsebembe csúsztattam a slusszkulcsot, dobtam anyának egy gyors puszit, és már ott sem voltam.
Azt kell mondja, finoman fogalmazok ha azt mondom, nem mentem lassan...Valószínűleg megszegtem egy-két KRESZ  szabályt.De szerencsére egy zsaru sem állított meg, és szinte még piros lámpát is alig kaptam.
Kb. fél óra alatt már ott is volta Robnál.
Miután leállítottam a motort, és meglestem tükörképemet a tükörben, konstatáltam hogy annyira nem festek rémesen.Kiszálltam a járműből és még egy utolsó igazítást végeztem a ruhámon, majd gyorsan az ajtóhoz lépkedtem, és bekopogtattam rajta.
Hamarosan nyílt is, és Rob jelent meg a bejáratnál.
Mosoly játszott ajkai sarkában, és miután üdvözölt, beinvitált.
Nem fogok hazudni, lábaim remegtek az idegességtől, és csak remélni tudtam, hogy ezt nem veszi észre.
Sikeresen megtettem azt a pár lépést, és leültem a fotelbe.
-Kérsz esetleg valamit?Kávét,teát?Enni valamit?- csak úgy záporoztak belőle a kérdések.Nevetni támadt kedvem, de nem tettem meg ...
-Nem ,de köszönöm.- válaszoltam.
Ekkor egy sejtelmes pillantást vettet felém.Egy ideig még vizslatott, majd végre megszólalt.
-Ettél egyáltalán ma valamit?-okoskodott.
-Igen, ettem.Köszönöm kérdésed.- igyekeztem nem túl pimasz lenni.De hát ez a basáskodó szerep...
-Biztos?
Felsóhajtottam.
-Biztos!-most már én sem hagytam magam.
Vett egy mély levegőt és még pár másodpercnyi pesztrálás után, úgy látszott felhagy az okoskodással.
Úgy látszik ezt a csatát megnyertem, mivel lassan felém sétált, és  helyet foglalt a velem szemben lévő ülésben.
-Beszéltél az orvossal?- vette komolyra a témát.
Szemeiben aggodalmat láttam tükröződni,  és akkor végem volt.Minden erőmet össze kellett szednem ahhoz, hogy nem könyörögjek a bocsánatáért!
-Nem.De jól vagyok!Nincsen semmi baj.Az csak múló rosszullét volt, semmi több.-próbáltam megnyugtatni, de nem úgy tűnt mint akit oly nagyon meggyőztem.
-Fel kell hívnod.... Kris, legalább a kedvemért.
Mélyen a szemembe nézett beszéd közben és, én szinte megsemmisültem.Lehet neki nemet mondani?Nem, legalább is nekem nem megy.
-Ha annyira akarod, most rögtön felhívom.De esküszöm jól vagyok.
De Ő tántoríthatatlan volt.Úgy nézett rám, mint aki a vesémbe lát.Tudtam, egyetlen szavamnak sem hisz.
-Anya nagyon aggódik miattam...Tegnap sokáig beszélgettünk.Láttam szemeiben a mérhetetlen fájdalmat....Szörnyű érzés volt!- mondta, teljesen őszintén, talán így már hinni fog nekem.
-Soha többet nem akarom úgy látni őt!Teljesen hülye voltam, most már tudom.Már csak miatta is, de összeszedem magamat.Nem hagyom el magam, Rob higgy nekem!Kérlek...
Hangom szinte, már-már könyörgő volt.
Belenéztem igéző szempárjába, és ekkor szállt el minden erőm végérvényesen, és visszavonhatatlanul.
Percekig csak csöndben ültünk és meredtünk egymás elé, amikor is Ő megtörte a hallgatást.
-Nem csak Jules, ijedt meg halálosan... -emelte rám tekintetét-Nagyon, nagyon megijesztettél!Többet ne merészeld!-parancsolta meg.
Én csak bólintani tudtam.
-Hjajj, az ég szerelmére Kristen!Nem csinálhatod ezt velem...én... megfogok őrülni!- temette arcát kezeibe.
Én meg csak ültem ott mint egy rakás szerencsétlenség.Nem tudtam mit is csináljak.Mit csinálhatok egyáltalán? Legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna, és soha el nem  engedném többet!
De ugye bár a történtek fejében azt nem tehettem.
-Rob... - ennyire futotta csupán.Több hang nem jött ki torkomon.
Aztán folytatta:
-Akármi is történt, nagyon fontos vagy nekem, és még annál is fontosabb!Kristen nem akarlak elveszíteni!Nem élném túl!Tegnap amikor a kezeim közt feküdtél és azt hittem talán többet fel sem kelsz... Végre rádöbbentem mennyire hülyén és ostobán is viselkedtem.Kerültelek, és nem válaszoltam egyetlen üzenetedre sem.Annyi év után semmibe vetetlek, de ez nem megoldás, semmire sem megoldás!-csak úgy ömlöttek belőle a szavak, én pedig ledöbbenve hallgattam- Te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben, ha nem a legfontosabb.És akármi is történt, nem  akarlak elveszíteni annyi év után.Egyszerűen nem megy, nem tudom távol tartani magam tőled, de most már nem is akarom!Ugyanakkor... semmibe sem tudom venni azt ami történt,... sajnálom...
Viszont az a rengeteg jót, amit kaptam tőled az évek során, nem fogom sutba dobni egyetlen egy rossz miatt!Ha nem ismertelek volna meg, most az az ember sem lennék, akivé melletted váltam.Rengeteg mindent köszönhetek neked Kris, és ezt  a sok mindent soha sem fogom tudni meghálálni neked!
Szóval ennek a sok dumának a lényege, hogy szeretném ha olyan lehetne mint régen, mint a leges legelején.
A legjobb barátom voltál, és mindig ott voltál nekem,  szeretném ha ez újra így lehetne...Lehet hogy ez hatalmas önzőség a részemről, de habár szakítottunk én szeretném ha barátok tudnánk maradni, mint régen.Nem akarlak elveszíteni, nem akarok így tenni mint ha ezek az évek semmisé lennének! Szóval, ez hülyén hangozhat: De tudnál csak a barátom lenni?
Miután befejezte mondandóját, mintha kővé fagytam volna.Most aztán tényleg egyetlen hangot sem tudtam kinyögni.
Barátok?CSAK barátok? Sose gondoltam volna, hogy egyszer az Ő szájából is hallani fogom a jó öreg: "Legyünk barátok" szöveget.
Nem tudtam mit mondjak, azt hiszem enyhén sokkot kaptam...

Szakadék szélén - 4.fejezet

Rob szemszöge:

Már majdnem összeért szánk, amikor váratlanul nyílt  az ajtó és belépett rajta Jules, Kristen anyja.
Nem tudtam eldönteni, hogy most ennek örülök is tulajdonképpen vagy átkozom a pillanatot, mivel félbeszakítottak minket.
Valószínűleg hálásnak kellene lennem a sorshoz mivel  nagyon megbántam volna azt a csókot, pillanatnyi gyengeség volt csupán, egy nagy butaság amit szerencsére nem követtem el.De a a gyönyörű szempár, szinte vonzott magához, az ajkai pedig szétnyíltak előttem....
Elég, elég legyen Rob, ostobaság lett volna!
Akármennyire is megakartam ízlelni ajkait, amint kitisztult  a fejem, és felfogtam a tetteim következményét -na meg persze kellett ehhez Jules is- mert valljuk be ha ő nem toppan be, akkor igen csak csekély az esélye hogy leálltam  volna.De szerencsére nem követtem el nagy badarságot.
Jules még mindig az ajtóban állt, és eléggé csodálkozva szemlélte az imént látottakat.
-Én,...én nem akartam zavarni...-szabadkozott.
-Nem zavartál meg semmit.Jó is hogy jöttél, nekem mennek kell.- mondtam, és mondandóm közben eltávolodtam Kristentől.
Nem akartam a szemébe nézni, na meg azt sem akartam hogy lássa szemeimben a csalódottságot vagy inkább az általa keltett vágyat.
Gyorsan el kell innen húznom, amilyen gyorsan csak lehet.El sem tudom hinni , hogy még mindig ilyen hatással van rám.Kész lettem volna sutba dobni mindent amit ezalatt a 3 hónap alatt elhatároztam...
Szaporáztam lépteimet, minél távolabb kerülök Tőle, annál jobb.Nincs egy épeszű gondolatom se ha Ő velem van.
-Rob...-hallottam még elhalló hangját, de igyekeztem nem foglalkozni vele.El kell mennem, még hozzá most.
-Viszlát, örülök hogy találkoztunk Jules.-mondtam még mielőtt kiléptem volna az ajtón.
Villám gyorsasággal szálltam be kocsimba és már indultam is...

Kristen szemszöge:

Itt hagyott, egyszerűen csak elment és még csak nem is köszönt.Ha anya nem toppan be, el sem tudom képzelni mi történt volna.Vagyis még is, valószínűleg megcsókolt volna...
De talán így a legjobb, úgy is csak megbánta volna az egészet, és csak még inkább utálna, ha ez egyáltalán már lehetséges...
Csak meredtem magam elé, és egy szót sem szóltam, nem ment. Még mindig éreztem férfias illatát a levegőben, és arcomon érintését.A könnycseppek egymás után perdültek le arcomról, de ügyet sem vetettem rájuk, nem akartam elkendőzni mennyire fáj.
-Oh kicsim...Én annyira sajnálom, ha tudtam volna, hogy itt van nem jövök haza, ne haragudj.- törte meg a csendet anya.
De én csak a fejemet ráztam.
-Gyere ide!-mondta és a bevásárlószatyrokat a földre téve szelte át közöttünk a távolságot, és ölelt át.
Szorosan öleltem át, és fejemet vállába temettem, ekkor tört csak rám igazán a sírás.
Nem tudom meddig ülhettünk így , de anya felsőjét teljesen eláztatták könnyeim.
-Nyugodj meg édesem!Sss,.. nem lesz semmi baj.Minden rendbe jön hidd el!- csitított miközben hátamat simogatta.
De én vigasztalhatatlan voltam, tudtam ez nem igaz, semmi sem jön rendbe...Örökre elveszítettem Őt!
-Utál...-csupán ennyit sikerült kinyögnöm könnyeim között.
-Nem, nem ne beszélj butaságot!Meglátod minden rendben lesz!-továbbra is nyugtatgatott.

Miután némiképp lenyugodtam elmeséltem mindent anyának, és sokáig beszélgettünk, aztán hirtelen elnyomott az álom...

Reggel viszonylag kipihenten ébredtem, a hosszú beszélgetés nagyon jót tett.És talán az is jó volt hogy végre igazán kisírtam magamat.
Ma hosszú idő óta érezem először azt hogy jól vagyok, tényleg jól, és hogy nem siránkozhatok örökre.
Talpra kell állnom, nem más miatt hanem magamért.Túl sokáig bujkáltam a sarokban az önsajnálatommal.De az élet nem áll meg, így én se tehetem, már csak a szeretteim miatt is.3 hónapja csak magammal foglalkozom, a saját fájdalmammal, de most rájöttem arra hogy bár az életem legfontosabb részét vesztettem el, de még van kiért küzdenem.
Abba bele sem gondoltam hogy anyának miken kell keresztülmennie amikor így lát, amikor teljesen elhagyom magamat.Ez nem mehet így tovább!
Hatalmas hibát követtem el, de tovább kell lépnem és tovább is fogok!Nem lehetek olyan önző hogy csak magammal törődöm!
Ami tegnap történt, a rosszullét, végre felnyitotta a szememet arra hogy amit csinálok most már nem játék!
Amikor az orvos azt mondta, hogy akár meg is halhattam volna, nem éreztem semmit...
Sem félelmet, sem fájdalmat, csak ürességet.Őszintén,... nem érdekelt.Annyira elmerültem a saját nyomoromban, hogy senki másra nem gondoltam, az igazat megvallva még akartam is a halált...
Igen, remélve hogy majd akkor nem szenvedek, hogy majd akkor már nem fog fájni, nem kell küzdenem.
És amikor tegnap anya szemébe néztem, láttam benne a félelmet, a fájdalmat amit én okoztam neki, pedig nem akartam.Rá nem is gondoltam, pedig  ő mindig itt volt nekem, és fogta  a kezemet, minden egyes nap bátorított, erőt adott.De én nem értékeltem ezt, csak magammal voltam elfoglalkozva.
De ennek végérvényesen vége!
Erős vagyok!Mindenki erősnek ismert meg, mindig is erősnek mutattam magamat.Rob is többek között ezt szerette bennem, hogy képes vagyok harcolni, hogy nem adom fel és nem futamodok meg.
Tegnap döbbentem rá, hogy már majdnem feladtam, már majdnem bedobtam a törülközőt, és készen álltam mindent és mindenkit magam mögött hagyni...
Szerencsére időben észhez tértem!


Tudom rövid, de egyelőre ennyivel tudok szolgálni, remélem azért ez sem okozott csalódást!
Folytatás nem tudom mikor jön, de tényleg igyekszem.
Szóval remélem tetszett, és hogy azért szerettek még. :)
Mert én szeretlek titeket! <3 

puszi: Dóri

ui. :  A számot érdemes meghallgatni, nagyon szép! :) 
És remélem az új design is elnyeri a tetszéseteket. :)

9.Fejezet

  Tudom már nagyon rég óta nem írtam, és nem is jelentkeztem... Nagyon sajnálom, mert joggal érezhetitek hogy cserben hagytalak titeket, pedig ez soha sem állt szándékomban, ezt vagy elhiszitek nekem vagy sem, de ez az igazság!
Most azt hihetitek jelentkeztem a folytatással de nem egészen, nagyon sok minden összejött mostanában, és bár nem akarok magyarázkodni de ez van.Új suli, új környezet, amit mellesleg rettenetesen imádok, össze sem lehet hasonlítani az előző borzalmakkal...De rengeteg tennivalóm is van ez által, sok-sok tanulás, dolgozatok, és mivel most akadt egy kis szünet úgy döntöttem hogy adok valamiféle életjelet magamról. :)
Igen, élek, és jól vagyok, talán még soha sem voltam ilyen jól.
Ez  a környezet amibe most belecsöppentem, a legjobb ami velem történt életem során, végre úgy érzem, hogy megtaláltam a helyemet, és bár ezek nagy szavak de így van, és nagyon hálás is vagyok érte. :)
De visszatérve a történetre, meg kell hogy mondjam nem jutottam előbbre, se elgondolásilag, se pedig írásilag.És hogy teljesen őszinte legyek vannak most fontosabb dolgaim is amiket feltétlenül el kell intéznem, na meg persze a tanulás.De tényleg nem azért írok most hogy kibeszéljem magamat a felelősség alól...
Szóval, nem jutottam előbbre, de mint azt már régen is mondta van egy kevés kész anyagom ami már rég óta meg van írva így úgy gondoltam hogy bár nem sok, sőt nagyon is csekélység, de mivel jelenleg többet nem tehetek megosztom ezt veletek, és remélem hogy nem utáltok annyira nagyon...
Akkor elég is a dumából, itt van a kevéske kész a Pénzért minden a tiéd lehet című történetből, és remélem hogy ami készen van az tetszik nektek.
Tényleg nem tudom hogy mikor is tudok majd teljesen, ténylegesen visszatérni és erre koncentrálni, de azt megígérhetem hogy eljön ez a nap, addig is kitartás, ha van még egyáltalán valaki.
Igyekszem minél hamarabb rendezni a dolgaimat és folytatni az írást, de addig is ennyit adhatok.
Jó olvasást! :)

9.fejezet-Csók

Rob szemszöge:

Kínzóan lassan közeledtem ajkai felé, féltem hogy mint mindig eltol magától, vagy a mi még rosszabb, nem viszonozza csókomat.
Ujjaimat hajába túrtam és fejbőrét cirógattam.Aztán végre összeért szánk.Gyengéden becézgettem puha ajkait, először végignyaltam a felső, majd az alsón is.Nem tolt el, ami bátorítólag hatott rám.
Egyszer csak ajkai szétnyíltak előttem, beengedve nyelvemet.Belül szinte ujjongtam.Visszacsókolt!
Úgy éreztem mint ha most sikerült volna áttörnöm azt a falat, amelyet maga köré gondosan felépített.Azt mondta nem csókolózik senkivel, de még is megtette,méghozzá velem.
Talán nem csak egy egyszerű kuncsaft vagyok számára, talán többet is jelenthetek neki.
Nem akarok ilyesfajta elméletekbe belebonyolódni, de azért szívem mélyén remélem, nem csak egy pénzes pasas vagyok szemében.
Mert hiába is próbálom oly nagyon tagadni, ő már jóval többet jelent nekem, mint csak a szex.Nem terveztem hogy érezni fogok iránta bármit is, de hát ezt nem is lehet megtervezni.
Az ember nem tud parancsolna a szívének, így én sem tudok.
Ez a lány, nő teljesen elveszi az eszemet, amikor meglátom a gyomrom görcsbe rándul, és nem tudom magamat fékezni.Gyönyörű, kétség kívül, de nem csak ez fogott meg benne, hiszem rengeteg szép nőt láttam már életemben, még sem, váltották ezt ki belőlem, amit jelenléte okoz.
Ezt nem lehet megmagyarázni, csillogó szempárja, magával ragad, rabul ejt.Bársonyos bőre, mágnesként vonz, érintenem kell, akár csak egy pillanatra is, de éreznem kell közelségét.
Amint megszólal, hangja a fellegekbe repít, a lelkemig hatol...
Teljesen megőrjít, akarom Őt!Minden lehetséges módon.Már csak a gondolat is fáj, hogy többet nem ölelhetem magamhoz, nem kaphatom meg....Nem engedhetem el!Kedvem támad magamhoz láncolni, ami persze lehetetlen.Annyi év után, annyi fájdalom után, most úgy érzem nem félek érzeni.Sőt,érezni akarok, leakarom vetkőzni ezt  az álarcot amit hordok!Elfelejteni azt a szerepet amit már oly rég óta játszok...
A menyasszonyom kegyetlensége, hatalmas, és mély sebeket hagyott bennem, de Ő más!És az érzéseim is másak.
Azt hittem hogy voltam már szerelmes, de talán még sem.Mert amit most érzek, annyival másabb, intenzívebb,erősebb!És habár egy hang belül azt súgja hogy nem éri meg, hogy ez csak egy fellángolás, én még sem akarok hallgatni rá!Azt hiszem eldöntöttem, nekem kell ez a nő, és nem csak mint egy játékszer!Most sokan azt mondanák bolond vagyok, hisz alig ismerem, és hogy így nem lehet szerelembe esni!De én tisztában vagyok az érzéseimmel!
Még mindig egymást faltuk, ajkaink ritmusban mozogtak egymással édes játékot űzve!
Azonban el kellett válnunk egymástól, az az átkozott oxigén!
Kristen  nem nyitotta ki a szemét, fejét homlokomnak támasztotta, és szaporán vette a levegőt akár csak én.Nem túlzás azt állítani hogy ez volt életem legjobb csókja!Sok nőhöz volt ár szerencsém de Ő, különleges!Gyomrom még mindig görcsbe rándul amint csak ránézek!
A nagy hév mint ha elillant volna.Persze kívánom Őt, mindennél jobban , de most olyan jó így!Nem érzem szükségét annak hogy itt helyben leteperjem.Csak vele akarok lenni, időtlen időkig bírnám így.
Ezer meg ezer gondolat kavargott a fejemben, boldog voltam, talán madarat is lehetne velem fogatni.Kétségtelenül ez volt életem legjobb születésnapja, és mind ez azért van mert itt van velem.
Néma csendben álltunk egymás előtt.Szemei lassan kinyíltak és olyas fajta csillogást láttam benne, ami levakarhatatlan mosolyt csalt arcomra.
Szám önkénytelenül is szólásra nyílt, és végre kiböktem ami szívemet nyomta, bár rettenetesen féltem a reakciójától.
-Kelessz nekem Kristen!-mondtam olyan halkan hogy éppen csak hallani lehetett.
-Itt vagyok.-válaszolta, és szája mosolyra görbült.
Megráztam a fejemet, jelezve hogy nem így értem, félreért.
-Légy csak az enyém!Azt akarom hogy csak velem legyél...-mondtam végre ki az igazságot.
Szemeit pásztáztam, remélve hogy kitudom belőle olvasni mit is gondol.De nem sikerült sok mindent kiderítenem.Ismét csend telepedett közénk.Lehajtotta a fejét, így nem láthattam tekintetét.
Életemben először, talán most igazán féltem...Féltem hogy egyszerűen elmegy, és soha többet nem látom már.Minek szólaltam meg egyáltalán?Ostoroztam magamat.
Percekig állhattunk némán, szótlanul, amikor végre rám emelte tekintetét.
Nagy sóhaj hagyta el száját, majd miután egy pillanatra lehunyta szemét, megszólalt....