6.Fejezet

6.fejezet-A vacsora:

Kristen szemszöge:

A tenyerem izzadt, a lábaim remegtek mint a kocsonya, nagyon izgultam.Mi lesz ha kinéznek onnan, mi lesz ha kinevetnek?
Rengeteg kérdés kavargott gondolataimban, azonban idő nem adódott kibontakozásukra mivel megérkezett a limuzin amit Rob küldött.
Nagyon féltem, még is miért engem hívott, hogyan fogok én ott elvegyülni?
Nyugi Kristen, semmi baj nem lesz, próbáltam nyugtatni magamat több kevesebb sikerrel.Végül leküzdöttem kétségeimet és beszálltam a járműbe, ami hamarosan el is indult.
Nagyon szép volt belülről, és ha már csak a kocsi ilyen flancos az esemény mennyire lesz nagyszabású?
Türelmetlenül tördeltem ujjaimat.Nem kellett volna igent mondanom, kész őrület ez az egész.
Visszakozni azonban már nem volt lehetőségem.
A limuzin begördült a kapun és megállt a bejárat előtt.
Remegő térdekkel szálltam ki, és megigazítottam a ruhámat.Rengeteg ember volt ott.Pompa és fényűzés, ez a két szó jellemezte legjobban a látottakat.
Egy szőnyeg volt leterítve egészen a bejáratig, mint ha csak egy díjátadóra készülnék.
Berezeltem, kár is lenne tagadni.Sem tudtam merre kapjam tekintetemet, minden annyira mesés volt.Mit keresek én itt?Ezt a kérdést ismételgettem magamban, ezerszer és ezerszer...
Csak álltam a kocsi mellett és meg sem tudtam moccanni, lábaim gyökeret vertek.Kétségbe voltam esve.
Úgy döntöttem elmegyek.Mit is gondoltam?Teljesen hülyének fognak nézni, én nem ide tartozom, nagyon nem.Én egy tornacipős, melegítős hétköznapi lány vagyok, nem pedig egy díva.
Már éppen sarkon akartam fordulni, és menteni ami még menthető, azonban valaki elkapta a karomat és maga felé fordított, elzárva előlem a menekülőutat.
-Hova igyekszel?-lehelte nyakamba.Annyira közel vont magához hogy éreztem leheletét.Beleborzongtam...
Bőröm libabőrös lett, még senki sem váltott ki ilyen reakciót belőlem, főleg ennyire rövid ismeretéggel.
Belenéztem csillogó szemébe és elvesztem benne már sokadszorra.A szürkeség csak úgy vonzott és elnyelt.
A lábaim még mindig remegtek de most már nem az idegességtől, hanem közelségétől.
Karjaiban tartott, kezei szorosan derekam köré fonódtak, és ha most nem fog valószínűleg menten összeesem.
Köpni nyelni nem tudtam, de úgy láttam éppenséggel Ő sem a  szavak embere.Jóleső volt közelsége, legszívesebben sohasem szabadultam volna ki szorításából, azonban ezt nem tehetem.
Nagy nehezen rendeztem gondolataimat, és végre megszólaltam.
-Ne haragudj, de azt hiszem ez nem volt jó ötlet.Elmegyek,.... sajnálom!-mondtam és lehajtottam fejemet.Féltem ha tekintetünk újra találkozik, nem tudok uralkodni magamon.
Meg akartam csókolni, pedig én nem " nyálcserézek" akárkivel, csak akit szeretek.Ő valahogy még is mágnesként vonzott.Ezt nem tudom megmagyarázni, érezni kell.Mint egy hurrikán ami csak felkap és magával ragad...
Gondolatmenetemből lágy hangja ébresztett fel.Kezét állam alá tette és felemelte azt, hogy újra láthassa szememet.
-Mi a baj?-kérdezte.Hangából áradt az aggodalom, amit nem tudtam mire vélni.
Rövid szünet után ismét megtaláltam hangomat:
-Félek!Én, én....nem vagyok idevaló!Ki fognak nevetni!-siránkoztam.
Azonban reakciója nem az volt amire számítottam.Arcára édes mosoly kúszott és végigsimított arcomon, a hatás most sem maradt el.
-Ne butáskodj!Még hogy te ne lennél idevaló?Ezen mosolyognom kell.Nálad fenségesebb, gyönyörűbb, kedvesebb lányt még nem láttam.Bármelyik úri cafkánál jobb vagy, higgy nekem!Nincs mitől félned!-mondta majd bátorítólag megszorította kezemet.
Elmondani sem tudom mennyire jólestek szavai.Bele is pirultam amit valószínűleg észre is vett, mivel elővette szexi féloldalas vigyorát.
Érzéseimet most sem tudnám szavakba önteni, egyszerűen mint ha már ezer éve ismerném.Ha a közelemben van megnyugszom, biztonságot ad.
Néhány percig csak álltunk egymást nézve és, biztosan kíváncsi volt döntésemre.
Végül dűlőre jutottam, legyen.Hisz semmit sem veszthetek.Soha többet nem kell találkoznom ezekkel az emberekkel.Ha nem érzem jól magamat maximum elmegyek.
Rob még mindig engem vizslatott.Ráemeltem tekintetem és bólintottam.
Nagyon örült döntésemnek.
-Köszönöm!-hálálkodott.
Majd átkarolt és a bejárat felé vezetett.
Belépve a hatalmas térbe, szinte lesett az állam.Nem gondoltam hogy ezt még lehet fokozni, de még is.
A csillár kristályból ragyogott, és minden annyira mesebelien gyönyörű és káprázatos volt.
Tegnap este már volt szerencsém látni a házat, de így teljesen más volt, tele díszekkel, fényekkel...
Robert látta hogy megtorpantam, így ismét visszahozott a valóságba.
-Gyere, bemutatlak a szüleimnek.-mondta, és megragadta kezemet és magával húzott az étkezőbe.
Rengetegen voltak ott.Mind gazdag, jómódú és tehetős, egyszóval az ellentétem.Ismét kezdett eluralkodni rajtam a pánik.Azonban nem tudtam menekülni, mivel hamarosan egy gyönyörű hölggyel és egy öltönyös úriemberrel szemben találtam magamat.Arra következtettem hogy ők lehetnek a szülei.A felismeréstől még inkább kellemetlenül éreztem magamat.
-Anya, apa. had mutassam be a kísérőmet!A neve Kristen.-szólalt meg Rob.
-Örvendek!-mondtam bizonytalanul, és halkan.
Ekkor beigazolódott félelmem, az édesanyja szemében megvetést és lenézést véltem felfedezni.Még nem is ismer de már is utál.
-Jó estét kisasszony!-köszönt apja felém.
Azonban anyukájától már nem kaptam meg a kedvességet.
-Ez most komoly fiam?Megmondtam hogy milyen fontos nekem ez a vacsora, és te megint csalódást okoztál.Jobbat nem tudtál találni, csak azt a kis csitrit.Valószínűleg egy olcsó kis cafka akit az ágyadból rángattál ki!-szűrte fogai közül, annyira halkan hogy senki se hallhassa, de én tisztán értettem minden szavát.
Sírni volt kedvem.Még is hogy képzeli hogy ilyeneket mond rólam?Ki ő hogy véleményt alkosson, hisz nem is ismer!
Úgy döntöttem nem adom meg neki azt az örömöt hogy sírni lásson.Nyugodtan és tartással akartam elhagyni a helyiséget, és azt az egész Istenverte eseményt.
-Bocsássanak meg, de mennem kell....-mondta és már indultam is kifele, azonban Rob karom után kapott, és visszarántott maga mellé.Keze hátamra simult és nyugtatólag simogatni kezdte a területet.
-Sajnálom anya.Tudod mit?Én sem csalódtam benned!Szégyellem hogy a fiad vagyok!-vetette oda a szavakat keményen.
Majd rám emelte pillantását és megszólalt.
-Menjünk szépségem.-mondta majd elindult  a kapu felé.Még visszanéztem majd követtem Őt.
Megvédett, szembeszállt a szüleivel miattam.De miért, csak tegnap látott először.
Nagyon hálás voltam neki.Nem tudom hova akar vinni de szívesen mentem vele, reméltem ma este még választ kapok kérdéseimre....