7.Fejezet

7.fejezet-Távol mindentől és mindenkitől:

Rob szemszöge:


A mai este koránt sem úgy sikeredett ahogyan terveztem.
Az anyám most sem tudta kontrolálni magát, de mit is gondoltam...
Nagyon röstelltem miket szegény Kristen fejéhez vágott!Már így is eléggé félt, és sajnos félelme beigazolódott.Annyira dühös voltam, hogy legszívesebben felpofoztam volna anyámat.De nem tehettem, soha nem emelnék kezet egy nőre, főleg nem a szülőmre.
Biztos vagyok benne hogy nem is Kristennel volt problémája, hanem velem.Minden szavát felém intézte, jelezve hogy sohasem volt és nem is lesz megelégedve velem, és sajnos Ő játékszer volt a számára.
Elegem van.Nem bírom tovább elviselni a fennkölt stílusát, úgy döntöttem elmegyek.Mit képzel magáról, ki ő hogy bántson valakit akit nem is ismer, ha baja van velem akkor ezt nekem mondja nem máson verje le.
Még nem tudom hogy hova is megyünk, de mindenképpen elnézést kell kérnem Kristentől az anyám nevében is, én szégyellem magam.
Ő nem kérdezett semmit, csak követett, de maikor rápillantottam láttam szemeiben a fájdalmat és a sértettséget, ami teljesen érthető is.
Lehajtott fejjel, nyitottam ki neki a limuzin ajtaját, majd beszálltam a másik oldalon.
Amíg a sofőrre várakoztunk kínos csend telepedett ránk, amit végül én törtem meg.
-Sajnálom!Nagyon szégyellem amit az anyám mondott!Ő egy szörnyű ember, és....-kezdtem bele, de azonban nem tudtam befejezni, mert szavamba vágott.
-Ne mondj ilyet, hiszen az anyád, biztosan nem olyan rossz!Egyszerűen csak nem kedvel, ennyi.-mondta majd lesütötte gyönyörű szempárját.
Közelebb húzódtam hozzá, és kezeit tenyerembe helyeztem, ekkor ismét rám pillantott.
-Nem, ő senkit sem kedvel !Csak a flancos barátait..., talán még őket sem!Csak jópofizik, hogy feljebb kerüljön a ranglétrán.Ne vedd magadra viselkedését, már sok éve én sem teszem.-mondta majd a mondat végén elmosolyodtam.
Viszonozta , és Ő is megvillogtatta gyönyörű fogsorát.Elvesztem tekintetében.Mi van velem?A választ nem tudom.De nagyon jól érzem magam vele, és megbízom benne, pedig csak pár órája ismerem, még is van benne valami, ami megnyugtat.
Úgy éreztem ki kell öntenem valakinek a szívemet, és hogy Ő megért, és nem fog hülyének nézni.
-Tudod...., néha azt kívánom, bár ne lennének szüleim, vagy legalább ne ők!-kijelentésem hallatán összerezzent.
Nem tudtam miért, mi rosszat mondtam.Teste megmerevedett, aggódni kezdtem.
-Ne mondj ilyet!Ők a szüleid, akármilyenek is.Biztos vagyok benne hogy nagyon szeretnek, még ha nem is látod ezt!Szerencsés vagy hogy ilyen életed lehet, és hogy melletted állnak, hidd el!-hangjában volt valami,...valami fájó, tétováztam rákérdezzek e.Végül megtettem.
-Mi a baj?Valami rosszat mondtam?Megbántottalak?Mert ha igen én....
Nem tudtam befejezni, mert ujját szám elé helyezte.
-Nem, dehogy is!Semmi rosszat nem tettél vagy mondtál, csak ez a téma nekem eléggé érzékeny.-hirtelen arca szomorúvá vállt, és szemeit ismét leemelte arcomról, legnagyobb bánatomra.
-Tudod,a szüleim még kiskoromban meghaltak, repülőgép balesetben....És szerintem meg kellene becsülnöd hogy ha még így is , de neked ott vannak!-szipogta.
Könnyei leperegtek arcán.
-Sajnálom, nem akarok itt siránkozni, nem ezért jöttem...
-Hé, ne butáskodj!Sírd csak ki magad!-mondtam, majd szorosan karjaimba zártam,és magamhoz öleltem.
Nem tiltakozott, karjaimba bújt és zokogásban tört ki.
A szívem majd megszakadt!Nem akartam Őt így látni, boldoggá akartam tenni, és el is határoztam ma este mindent megteszek hogy felvidítsam.... 
Még hosszú percekig karjaimban tartottam, majd miután kissé megnyugodott, kibontakozott ölelésemből.
Nem tudtam mit mondjak, mit tegyek, amivel kicsit elfeledtetem vele ezt a szörnyűséget.Így csak hallgattam.
-Köszönöm hogy ilyen kedves vagy!Ez igazából szokatlan nekem, senki sem szokott azzal foglalkozni hogy mi van velem, használnak aztán...-a mondatot nem fejezte be, a anélkül is értettem mire gondol.
Nem tudom megmondani miért törődöm vele, ez olyan mint ha nem is én lennék.Olyasmit hoz ki belőlem amit már hosszú évek óta senki sem.Amit nagyon mélyre elástam magamban, nehogy felszínre törjön, a törődés és a szeretet...De most még is, nem akarom,de egyszerűen ezt nem tudom irányítani, és úgy érzem a hosszú évek munkája, az álarc kezd lehullani.És visszatérni az a Rob akit nem akarok.
Ha valamit megtanultam életem során az az, hogy ha szeretsz az nagyon fájhat is.És nekem fájt is.Miután annyira csúnyán becsaptak hónapokig egy senki voltam, csak a szobámban kuksoltam és vedeltem a sört, vagy néha a változatosság kedvéért kimozdultam otthonról, de akkor is csak egy szórakozóhelyre.
Lányokkal vettem körül magamat, és minden éjjel más és más  kényeztetett, belegondolva talán nem is élveztem..Sokszor voltam durva és erőszakos, és hogy befogjam a szájukat több pénzt adtam.
Sértett voltam , és megsebzett.Elhatároztam hogy soha többet nem fogok szeretni, nem hogy szerelembe esni.
De most....Kezdek érezni valamit, nem ismerem Őt de, valahogy még is magaménak érzem.
Ez vagyok én, ez a Robert Pattinson, és nem a bunkó, arrogáns, és senkivel sem törődő.De az annyival könnyebb, annyival...
Kristen még mindig mellettem ült szótlanul.Idő közben a sofőr is megérkezett.Fogalmam sem volt hogy hogy hova vigyem, csak azt tudtam hogy jó messze innen.
Rám emelte kérdő tekintetét, nyilván kíváncsi volt merre viszem.
-Hova szeretnél menni?-tettem fel a kérdést.
Látszott rajta hogy legondolkodott, majd megrántotta a vállát.
-Nekem itt is jó lesz....-válaszolta, majd az alsó ajkába harapott.
Először nem értettem mire céloz, de hamarosan rájöttem.Azt hiszi hogy le akarom fektetni.Persze kívánom Őt, nagyon is!Legszívesebben most rögtön magamévá tenném, de ez eddig eszembe sem jutott.Csak el akartam vinni valahova, aztán ha úgy alakul persze nem ellenkeznék.
-Én....nem erre gondoltam!-mondtam mélyen a szemeibe nézve, a mondat végén elmosolyodtam.
Az arca értetlenséget tükrözött, nyilván szokatlan volt neki a helyzet.
-Azt gondoltam elmehetnénk esetleg vacsorázni vagy....-kezdtem bele de szavamba vágott.
-Rob én.... hogy is mondjam?Szóval....én nem keverem a munkát az érzelmekkel!-jelentette ki határozottan.Majd lesütötte szemét, és a kárpitot kezdte tanulmányozni.
-Nem, én sem szoktam....Ne hidd azt hogy bármit is érzek irántad!A szexen kívül nem vagy a szememben senki.-vetettem oda keményen.
Szavaim hazugságban áztak.Fájtak amit mondott.Nem mondom hogy szerelmes vagyok belé, de tudnék az lenni, és ez jóval több annál amit eddig bármelyik hivatásos iránt érzetem.Pont most, amikor elhatároztam magamat, hogy nem leszek gyáva, nem félek kötődni, mert ez egy nagy hülyeség....Pont most adja ezt a pofont.Nem hazudok, nagyon fájt, mélységesen.De hát mit is gondoltam?Már a csókot is visszautasította, miért lenen más mint a többi?Nem vonzódik hozzám, ennyi az egész.Majd csak túl leszek rajta....
Egészen biztosan így lesz!Nyugtattam magamat, de legbelül tudtam nem igaz fele sem.
Kell nekem kedvesnek lenni...a fenéket.Ő sem érdemel többet mint bárki más!Egy éjszakát, vagy max kettőt de ennél semmivel sem többet.
Néma csend volt a járműben.Kristen még mindig maga elé bámult.
-Mire vársz?Tedd azt amiért fizetlek!-utasítottam.
Végre rám pillantott.Tekintetében volt valami szomorúság de biztosan csak bebeszélem magamnak.
Nem sokáig habozott, kezei férfiasságomra tapadtak és játékba hívták azt.Gyors mozdulatokkal juttatott egyre közelebb az édes kielégüléshez....